Kaphatnék pár jó tanácsot? Senkim nincs akivel megbeszélhetném

Köszönöm szépen a válaszokat.

Kicsi félreértés történt,nem tudom, hol írtam olyat,amiből erre lehetett következtetni, de nem vagyok pánikbeteg.

Depressziós vagyok,nem pánikbeteg.

Kívülről nézve magam szerintem csinos vagyok, vékony vagyok, sminkelem magam, szép ruhákban vagyok itthon is. Eljárok itthonról, egyedül is, gyerekkel is. Szexi fehérneműket veszek fel a páromnak, és szexuálisan is minden igényét kielégítem, bármit kér is megkapja. A múltkor egy este itthon maradt a kislányunkkal én meg elmentem a haverokkal iszogatni picit, akkor bezzeg tudott küldeni sms-t, hogy csók,meg akármi,meg másnap érdekes módon féltékenykedett,hogy kikkel voltam,mit csináltunk.De ha hazajön nem nagyon szól hozzánk, leül a gépéhez, szerelget, zenét hallgat. Igazából ha nagyon magamba nézek és keresem a depresszióm okát,akkor egyedül egy dolog bánt, hogy nem kapom meg tőle érzelmileg amire szükségem van,és ebből kifolyólag vagyok feszült,szomorú. Az utcán is megbámulnak a férfiak pedig babakocsival megyek,sokan le is szólítanak, és az az ember, akit én ennyire szeretek meg soha még csak nem is mondja, hogy csinos vagyok. Ha kettesben vagyunk, akkor normálisabb, meg még akár segít is a házimunkában, de hát nem lehet minden hétvégén lepasszolni a kislányt és természetesen én sem szeretnék ennyit külön lenni tőle.Most szerencsére nagyon kevésszer kell bevennem a nyugtatót, az elmúlt két napban egyáltalán nem vettem be.Én nagyon igyekszem magamban egyedül helyre hozni a lelki bajomat, és ha visszatekintek kívülről nézve magamra én azt látom, minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy működjön a kapcsolatunk. Mind a külsőmet illetve, mind az ő felé fordított figyelmemet értve. Sohasem érezhette azt,hogy megszületett a kislányunk és csak ő a fontos, mert mindig ugyanannyi figyelmet kapott,mint azelőtt. Nincs olyan nap, hogy slamposan várnám haza, nincs olyan nap, hogy ne kérdezném meg, milyen napja volt, hogy érzi magát, kér-e egy kávét, hogy ne bújnék oda,ne adnék neki puszit. Akármennyire is megbánt, mindig igyekszem hamar oldani a feszültséget. Megtanultam nem sírni előtte, már csak egyedül sírok,a zuhany alatt. Nem hiszem, hogy nagyon egy elmeroggyantnak néznék ki, mert az egyik közeli barátnőmnek mikor említettem, hogy antidepresszánst fogok szedni,szinte sokkot kapott,egy másik barátom meg azt mondta, hogy el se hiszi nekem, mert olyan boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnök. Ezért nem is értem, miért vágott ilyeneket a fejemhez, mert azon kívül, hogy kivett egy nap szabit, mikor elvitt az orvoshoz, nem nagyon vehette észre semmiben, hogy bajom van.

Szerintem le is foglalom magam, van egy blogom, a szabadidőmben azzal,illetve fényképezgetéssel foglalkozom.

A roham amit írtam az az volt,hogy vagdostam magam, de ilyet se látott tőlem már több, mint 2 éve. Akkor kezeltek már.

A gyerekszülés nem célom,egyelőre nem szeretnék másik gyermeket most jó pár évig. Persze szeretnék majd kistesót a lányomnak,de nem most,majd szeretnék visszamenni dolgozni,ha lejár a GYED-em.

Tanulni sajnos nem tudok,úgy volt, hogy elkezdek egy sulit,de az új törvények miatti változások után,már nem tudom kifizetni a tandíjat. Én mindenképpen azt látom megoldásnak a problémára, ha kiszeretek a páromból és lesz erőm elhagyni. Úgy érzem ő csak lehúz engem érzelmileg és minden más téren. Pont olyan, mint az apukám, apukám se szólt hozzám. Én nem tudok úgy élni, hogy a párom, a gyermekem apja nem hajlandó velünk közös programokat csinálni, hogy nem tudunk este beszélgetni, nem tudunk közösen enni. Hogy nem kapok tőle érzelmileg semmit. Ő azon a véleményen van, hogy nekünk már gyerekünk van, nem vagyunk kamaszok, felesleges az ilyen gyermeteg dolgokkal foglalkozni. Én viszont úgy gondolom, hogy a kapcsolatban fent kell tartani a tüzet, attól, hogy gyermekünk van, még ugyanolyan nő és férfi vagyunk, mint azelőtt. Én úgy gondolom meg lehetne találni az egyensúlyt a szülői feladatok és a kapcsolatunk között, de nehéz, ha a másik fél ebben nem partner. Ha beszélünk a dolgokról, annyit mondd, hogy neki nincs problémája, ő szeret engem és szerinte nincsen gáz. Pedig elmondtam neki sokszor, hogy nekem nagyon fáj, hogy érzelmileg nem kapok tőle semmit, főleg, hogy úgy érzem a szívem lelkem kiteszem, hogy megfeleljek neki, külsőleg, belsőleg. És mégis ezt kapom :( És ettől lassan már elhiszem, hogy azért, mert ezt érdemlem :(