Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Volt párom családjában meglévő...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Volt párom családjában meglévő fertőző betegség esetén kérhetem-e a bíróságtól, hogy erről kötelezően tájékoztassanak, és a láthatás kapcsán párom kötelezően ennek megfelelően mérlegeljen, viszi-e oda a gyereket, vagy nem?

Figyelt kérdés
Anyósom volt sógorom gyerekeit betegségük kezdetétől a végéig ápolja. Ez szép dolog. De hogy, hogy az már kérdéses. "Az orvos hülye, nem írt fel antibiotikumot, majd én adok nekik, tudom mi kell erre". Most például ott tartunk, hogy gombás fertőzés terjedt szét a gyerek egész testében. (Tán csak nem a túlzott antibotikumozástól?)De nem is ez a lényeg. Hanem, hogy a párom ott lakik velük, holott van két lakása (amit bérbe adott). És nem hajlandó anyóstól elköltözni, a láthatást, pedig ebből adódóan anyósnál tervezi megoldadni ('együtt a nagy család'). Kérhetem-e, hogy fertőző betegség esetén engem kötelezően tájékoztassanak, és akár megtagadhassam a láthatást. Illetve, hogy tudom ezt ellenőrizni, akár kötelezően orvos által?

2013. okt. 8. 10:59
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
14%
Dehogynem!!! Csak azt nem értem miért kérdezel vissza ha már egyszer kaptál normális választ azzal, hogy kihez kell fordulni... Mit keresel még itt? Tűnés még mielőtt szétfertőzik a gyerekedet! Gusztustalanok...
2013. okt. 8. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 A kérdező kommentje:
Mindjár tűnök. :) de még várom, hátha valaki válaszol, aki ugyanezt a canossát végigjárta már...
2013. okt. 8. 12:23
 13/15 anonim ***** válasza:
100%

Crohn betegség, és nem króm betegség. Nem anyósod okozta, hanem (bár még kutatják ezt a kórt), genetikai hajlam.

Pajzsmirigy betegséget szintén nem anyósod váltja ki.


Kérd meg a volt férjed, ha épp fertőző betegség van a családban, akkor várja meg a következő hétvégét, vagy amíg meggyógyulnak, és csak akkor vigye el a gyerkőcöt.

2013. okt. 8. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
90%
Nem érdemes ez ügyben hatóságokhoz fordulni, mert mire azok megmozdulnak, mire határoznak, mire arról értesítenek és mire már lenne számon kérniük bármit is, addigra meggyógyul az egész család. Inkább az exed kérd meg, ha van fertőzés akkor helyette máskor vigye a gyereket és ennyi.
2013. okt. 8. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
46%
Kérdező #10 "De ha a gyerekem egészségére veszélyt jelent, akkor sem?" - csak szólnék, hogy a gyerek az exednek PONT UGYANANNYIRA gyereke... azért célszerű ebből kiindulni...
2013. okt. 8. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!