Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Gyerektartás (lehet, hogy már lerágott csont)?
Konkrétan a bátyámról van szó, tehát én nem tehetek semmi hivatalosan ez ügyben.
4 éve dobta ki az exe, nem voltak házasok, semmi vagyonmegosztás nem történt, az egyetlen hivatalos papír, hogy a bíróság megállapított tartásdíjat.
(Vagyis nem tudom, hogy megállapított-e valamennyit, mert az ex azt mondta neki, hogy egyezzenek meg 30 ezerben, de hivatalosan 10 ezer legyen, mert akkor fel tud venni mindenféle segélyt a gyerek után)
A lakás sem az ex sem az ő nevén nincs, tehát ez a dolog nem "játszik" ez ügyben. Ő összeköltözéskor eladta a saját kis lakását, és minden pénzt ebbe a lakásba fektette. Amíg együtt éltek a párjával csak ő dolgozott, a párja nem, de erre semmi tárgyi bizonyíték nincs. (tehát minden anyagit őt teremtett elő)
Aztán szétmenésükkor, ő eljött egy reklám szatyorral, eleinte barátoknál húzta meg magát.
Most egy albérletben lakik rengeteg tartozással.
Konkrétumok: 62 ezret keres, (amikor megállapították a gyerektartást, több fizuja volt) ebből elmegy az albérletre 45-50 időjárástól függően.
A maradék pénzt az exnek adja, (aki ennek ellenére csak követelőzik, és fenyeget feljelentéssel, meg megveretéssel) így ugye a semmiből kéne megélnie.
Ezt kölcsönökből teszi, amiket utána ugye nem tud visszafizetni. (pl. nekem is tartozik már több mint 100-al)
Banki kölcsönt is vett már fel (nem konkrétan ő, mert erre a fizura nem adtak) de azt sem tudja törleszteni.
Mindenfelé rengeteg tartozása van, végrehajtók, és hivatalos levelek váltogatják egymást.
Az ex kijelentette a lakásból (végül is jogosan), így most hivatalosan hajléktalan.
Tudom, hogy elméletileg a bevétel százalékában kell gyerektartást fizetnie, de ilyen esetben is a bíróság "ellene" van?
61 éves így még plusz munkát sem tud vállalni, mert mindenhonnan elhajtják.
Tudom, hogy ez nem az én dolgom, de félő hogy előbb vagy utóbb az utcára kerül.
Ajjaj. Sürgős megoldást kell találnia, mert így hamar hajléktalanná válhat (ha elveszíti az albérletet és nem tud hol tisztálkodni az állásából is kirúgják és ennyi).
Keresetet kell beadnia a gyerektartás csökkentésére. A gyerektartás mértéke csak általában a fizu 20%-a, inddokolt esetben megállapíthatnak 15%-ot is, az 9300 Ft. Mondjuk ha 50.000 megy el albérletre 9300 meg a gyerekre, akkor is csak 2700 Ft marad neki, abból képtelenség megélni. Vagy albérlőtársakat kell keresnie, ahol megoszlik a lakbér és a rezsi, vagy keresni kell munkásszállót ami kb havi 10-20 ezer Ft. Esetleg körbe kell érdeklődni, hogy a családban, ismerősök körében valaki nem tudna neki segíteni olcsó lakhatással, vagy mellékállással.
A lakásba fektetett pénze csak akkor ér valamit, ha azt számlákkal tudja igazolni, és a befektetése igazoltan emelte az ingatlan értékét. Máskülönben semmit nem ér.
Kié a lakás, amire a pénzt költötték? Azt írtad, hogy minden pénzét egy lakásba fektette. De kiébe, mert azt is írtad, hogy sem az ő, sem az ex nevén nincs lakás.
Gyerektartás csökkentését kérheti, de így is csak 15% körül fizet (havi 10ezer).
Nem tudna olcsóbb albérletbe menni? Elég lenne csak egy szobát bérelni.
CSAK annyit kell fizetnie gyerektartásként, amennyi a papíron van. Ennél kevesebbet nem fog a bíróság sem megállapítani, mert ez a minimum.
Nem kellene kölcsönöket felvennie, hanem keresni egy olcsóbb albérletet (más valakivel közösen) és csak annyit fizetni, amennyire kötelezve van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!