Mennyi időbe telt feldolgoznod a válásodat ha a férjed megcsalt és az új nőt választotta?

Bár én, mint gyerek éltem meg a dolgot, a szüleimnél ugyanez volt a helyzet.

Édesanyámnál maradtunk testvéremmel, visszaköltöztünk anya szülővárosába. Az első 1-2 év nehezen ment, anya elég sokat küzdött, viszont mostanra sikerült teljesen talpra állnia, most már sokkal biztosabb az anyagi hátterünk, mint annak idején teljes családdal valamikor is volt.

Szerintem még mindig nem sikerült teljesen feldolgoznia a történteket, és valamilyen szinten nem is fogja soha, ami érthető is, elvégre ez az egyik legnagyobb árulás, ami lehet - szerintem. Kezelni viszont megtanulta a dolgot, az utóbbi években nagyon boldog, sikeres nő lett belőle.

Sokan irigylik azt, ahogy most él. Persze 10 éve még nem így volt ez.

Amikor kérdezzük - és igazából bárki kérdezi tőle - ,hogy hogy honnan volt ennyi energiája, azt mondja mindenkinek, hogy végig az lebegett a szeme előtt, hogy nekünk - a húgomnak és nekem - meg tudjon adni mindent. Ez sikerült, én máig nem értem, hogy volt ennyi ideje és energiája. Persze erre mindig azt mondja, hogy hát belőlünk :)

Ami a másik felet illeti, összeházasodtak, született egy közös gyerekük, majd ott is jött a megcsalás (bár ott mindkét fél részéről volt valami, ha jól emlékszem, de elég kusza volt), majd elváltak, most van egy kapcsolata, de itt is félrelépett, de a nő kitart mellette.

Kitartást és csak előre nézz, foglalkozz sokat a gyermekeiddel, mert ők a Te jövőd! :)

22/F

Nehezen, de tulajdonképpen, mivel én mondtam ki a végítéletet a házasságunkra, így könnyebb volt. Próbáltam elfogadni és feldolgozni, hogy valami félresiklott és igyekeztem nem magamat hibáztatni, amellett, hogy rá sem kiabáltam kígyót békát. Egyszerűen csak próbáltam feldolgozni a feldolgozhatatlant.

Egy évig próbáltam lenyelni és megbocsátani, hogy képes volt úgy megcsalni, hogy én 7 hónapos terhes voltam a közös gyerekünkkel. Aztán próbáltam megbocsátani azt, hogy a viszony majd egy évig tartott (és kitudja talán azóta is tart). Tönkretettem magamat és majd bele zakkantam a féltékenységbe akkor is, ha csak 10 percet késett munka után. Nem volt ez így már jó senkinek.

Egy nap hazajött, elmondtam neki, hogy ez így nem megy tovább (persze előtte is tudott az érzéseimről, nem volt neki villámcsapás) és megkértem, hogy költözzön el. Az első pár nap brutális volt, aztán hazaköltöztem vidékre anyukámékhoz egy időre, mert anyagilag nem volt kire támaszkodnom, amíg nem mehettem vissza dolgozni (majdnem 2 éves volt a lányunk ekkor).

Szerencsére rengeteg "támogatóm" akadt, a főnököm visszvett idő előtt, rengeteg segítséget kapok tőle azóta is, a szüleim rugdostak el otthonról, hogy menjek el fodrászhoz, masszőrhöz, barátnőzni, vagy bárhova, a gyerekkel majd ők addig foglalkoznak, csak ne törjek össze és roskadjak magamba.

Mostmár a helyére került minden, a lányom bölcsis lett, én dolgozok. Megszoktuk, hogy kettesben vagyunk. Rossz apukával mindenhéten szembe nézni, de a magánéletére nem vagyok kíváncsi, nem lennék felkészülve még arra, hogy neki esetlegesen már új párja van, a gyerek érdekében viszont szeretném, ha megmaradna a jó viszony.

Borzasztó érzés belegondolni, hogy 31-2 évesen már elvált nő vagyok, de sajnos ezt dobta a gép, az élet megy tovább, hiszem azt hogy megtalálom még a nagy őt, a kislányomért pedig érdemes mosolyogni!