Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Valóban "hajléktalan" lennék?
A történet a következő: A párom és én 3éve vagyunk együtt. Közös háztartásban május óta lakunk. Ekkor született meg a közös kislányunk, aki most 5 hónapos lesz. Elismerte, apasági nyilatkozat van.
Ez a lakás, amelyben lakunk (párom, én és a baba) 2008. augusztusa óta a párom tulajdona, a családjától kapta ajándékba. Én a szüleimmel éltem, a baba miatt költöztünk össze. Egy ideje a párommal nagy viták vannak és már azt is a fejemhez vágta, hogy én hajléktalan vagyok, mert ez az ő háza. Ez tényleg így van? Ennyire kiszolgáltatott lennék a babával, hogy ha azt mondja végeztünk egymással csak úgy hipp-hopp kiteheti a szűrömet? Haza a szüleimhez már nem nagyon tudok menni, mivel édesanyám júniusban meghalt, apu pedig el fogja adni a házat, mert lehetetlen neki egyedül fenntartani. Így párom hangsúlyozza, hogy oda sem mehetek, mert már az a lakás se a miénk, mert elvitte a bank.
Mit tehetnék ebben a helyzetben?





Annyi marhasáto írtok!
A bíróság megítélheti, hogy maradjon. Oké, de milyen életük lenne? Gondolj bele kényszeből ott lenni valahol, megtűrt személyként. A halálba szekírozná a párja, és ki tudja mi mindennek volnának még kitéve, hisz ők csak megtűrt személyek lennének!










Amit, édesanyád halála után örököltél, arra meg tarts igényt.
Költözz össze egy normális emberrel, egy albérletben. Lehetőleg Budapesten, ahol könnyebben találsz alkalmi, vagy részmunkaidős munkát, és több a segítség
Ja, és nekem nem nyilvánvaló, hogy te, a kérdező, a férfi vagy, vagy a nő.
Köszönöm az eddigi válaszokat. Még a hormonzavarosat is...
A családi lakásunk kb. 10 milliót ér, de ebből 5 millió apué, a másik 5 pedig eloszlik fele-fele arányban a bátyám és köztem. Sajnos ebből a 2,5 millióból nem nagyon tudok majd ugrálni. Bátyámékhoz sem tudok menni, mert 1 szobás pici lakásban laknak a kislányukkal, ami albérlet.
Azt elképzelhetőnek tartom, hogy a gyereket nem tenné ki az utcára, célozgatott is erre, viszont nem tudom, hogy hogyan nevelné, mivel szinte alig van itthon. Reggel meló, délután edzésre jár, focimeccsen van hétvégén, ezeket le se mondhatja, mert pénzt kap érte.
Plussz mellette kispályás focira is jár, ha 40fokos láza van ő akkor is megy. Még a szülés után is képes volt otthagyni az őrzőben, mert meccsük volt, holott könyörögtem neki, hogy maradjon ott segíteni nekem. A munkahelye pedig olyan, hogy este 10kor oda kell mennie, hogy a zárást megcsinálják. (presszó) Na most akkor vinné magával? Anyukája 100km-re lakik innen, ő nem tudna itt lenni, neki is megvan a saját élete. Babysitterre meg nem futná neki, mert anyagilag sem állunk túl jól. Erre mondtam én, hogy a gyerekemet semmi pénzért nem adnám oda neki, mert úgysem tudná tisztességesen nevelni! És erre a válasza az volt, hogy akkor megyünk a híd alá?... Apu természetesen mondta, hogy haza mehetünk, amíg a lakás el nem lesz adva, csak sajnos mióta anyu elment, eléggé iszákos lett. Szinte nincs olyan nap, hogy ne lenne berúgva, így oda sem szívesen mennék pici babával.
Tehát akkor, ha jól értem ő azt mondja viszlát, akkor nekünk mennünk kell. Ez baj.





2,5 millióból nem tudsz ugrál ??? Azért az egy nagyon jó alap, hisz garzon lakást leget venni 4-5 millióért.
Vagy egy szőlőhegyi téliesített házikót i lehet 2 – 3 millióért.
Szóval, ez egy nagyon jó alap, ha nincsenek nagy igényeid.





Szia!Nos,ha pasi el akar küldeni,neked jár "lelépési" pénz,tök mindegy kitől kapta a lakást.Pláne ha az együttélésetek alatt valamilyen felújítást is csináltatok rajta.
2.5M-ért tudsz venni egy kisebb házat vidéken(állami támogatás is talán jár,sok önkormányzat ad kamatmentes hitelt lakásvásárláshoz)
Esetleg egy lakott házat is vehetnél,ahol olyan idős néni/bácsi él akivel képes lennél együttélni(sokan eladják a házukat haszonélvezettel terhelten)
A "hormonos"válaszolónak.Szóval azért mert egy nőben dolgoznak a hormonok lehet a párja gyökér,még a nő húzza meg magát?Mivel pasi vagy szerintem, kiírom érthetőbben:ha majd merevedési problémáid lesznek,akkor a párod lealázhat,kidobhat és természetesen még te fogod szégyelleni a p.o.fádat.















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!