A barátnőmet 20 évnyi Boldognak mondható házasság után elhagyta a férje egy másik nőért. Az egész teljesen váratlanul érte a barátnőmet, nem tér magához a döbbenetből, éjjel nappal sír. Mit mondhatnék neki, hogy meg vígasztaljam?

Nálam ugyanez volt :-( . Mára túltettem magam rajta (ezt akarom hinni). Sokat segített a Titok c. film, amit nekem is itt ajánlottak.

Azokon a fázisokon tényleg át kell esni, de az időtartamuk változó. Nekem is mondták, hogy minimum 4-5 hónap lesz a "gyász" időszaka, de én lezavartam mindent 2 hónap alatt.

Az új pasi valóban nem jó megoldás, de az igenis segít, ha azt érzi a nő, hogy más még azért érdeklődik iránta, például ha csak bókol neki egy férfi, már az is hatalmasat dob az önértékelésén. Ez a legfontosabb, hogy rájöjjön, azzal, hogy elveszített valamit, közben nyert egy csomó mindent :lehetőségeket, amik egy házasságban nem megoldhatóak (pl.flört), új nézőpontot, új ismerősöket, több szabadidőt, hogy nem kell senkinek elszámolni az idővel, pénzzel, bűntudat nélkül vehet magának ezt-azt, ha el akar menni valahova, nem kell azon gondolkozni, hogy a gyerekekre az anyukának illik vigyázni -vigyázzon rájuk apuka is, ..., sorolhatnám, de ez mind saját tapasztalat. Persze mindenki másra vágyik, de a lényeg, hogy érezze magát minél jobban, ettől felszabadul a fájdalom nyomása alól, és kitárul egy boldogabb élet lehetősége.

+Most ott tartunk, hogy megbeszéltük, válunk, de közben jobban vagyunk, mint eddig bármikor. Azzal, hogy megváltoztam, megváltozott az is, ami miatt eltávolodott tőlem. Most minden függ a levegőben, nem tudom még, mi lesz, de már eldöntöttem, hogy bármi lesz, én jól fogom magam érezni (Titok). Beválik :-)

Ajánld a barátnődnek ezt az oldalt - itt egy támogató női közösség van! ;)

[link]

Lehet, hogy már elkéstem, de azért leírom, amit gondolok.

Aki sajnálja a másikat, az nem hisz abban, hogy mindennek oka van, és a dolgok nem véletlenül történnek. Aki igazában hisz ebben, az nem sokat sajnálkozik. Akár hiszel felsőbb hatalomban, akár nem, a jövőbe látás képessége nélkül nem tudod eldönteni, hogy ez, ami most történt, 10 év távlatából a legrosszabb vagy a legjobb dolog lesz-e, ami csak történhetett? Egyszerűen nincs rá mód. (Én legalábbis nem tudok ilyet. Aki tud, szóljon!)

A második ellenérvem a vigasz nyújtása ellen, hogy mivel Te nem vagy ebben a helyzetben, kicsit a barátnőd fölé kerülsz ettől. Nem akaratlagosan, de ez a szituáció mégis megbontja a kettőtök egyenrangúságát, ami árt a viszonyotoknak. Ha vigasztalod, azzal kicsit szülő-gyerek viszonyba kerültök. Ez nem nagyon vészes, hiszen csupán átmeneti, csak megemlítem, hogy figyelhess rá.

A harmadik és legfőbb érvem az, hogy a fájdalmat is meg kell élni. Része az életnek. Vannak kellemes és kellemetlen részei, de ezek együtt alkotnak egészet. Megteheti bárki, hogy elnyomja a fájdalmát, nem gondol vele, elmegy bulizni, eltereli a figyelmét a fájdalom forrásáról valamilyen más módszerrel. Akkor a seb nem gyógyul be végleg. Majd egy későbbi időpontban felszakad és megint fájni fog. (Mások a problémák szőnyeg alá söprésével szokták képileg megjeleníteni ugyanezt a gondot.)

Aki éppen nagy fájdalmat él át, az ritkán beszél róla, mert Ő olyan mély tudati / tudat alatti szinten van, hogy az ellentétes lenne egy olyan magas rendű funkció működésével, mint a beszédközponté. Ha ilyenkor szavakkal fordulunk az illetőhöz, akkor Ő neveltetésétől függően nagy valószínűséggel válaszolni fog nekünk. Ami felhozza őt egy olyan tudati szintre, ahol nem tudja már igazán megélni a fájdalmát. És akkor, aki szólt hozzá, az azt hiheti, hogy jót tett, hiszen szemre az illető máris "jobban van", nincs elmerülve a fájdalmában. Csakhogy az előző gondolatban foglaltak miatt ez nem is olyan jó.

Mit lehet akkor tenni, hogy mégis kimutassuk, hogy segíteni akarunk? Ha a barátnőd nem utasítja el a testi érintkezést, akkor öleld át! Szavak nélkül mutasd ki neki, hogy mellette vagy, támaszkodhat rád, és bízhat benned. Erre az érintés megfelelő. Sajnos vannak, akiknek a neveltetésébe nehezen fér bele. Akkor csak legyél mellette, hogy amikor majd Ő akar mondani valamit, legyen kinek elmondania. Az is sokat segíthet. De mindenképp várd ki ezt, ne Te mondj neki vigasztalónak szánt szavakat! Ha tényleg JÓT akarsz neki. (És úgy látom, azt akarsz.)