Van valami különösebb oka annak, hogy állítólag a többször a nők kezdeményezik a szétválásokat?

Nálunk érdekes a kommunikáció. Én úgy lettem szocializálva, hogy együtt csináltunk mindent, közben nevetgéltünk, sztorizgattunk. Szeretem a közös munkát.S igénylem a segítséget, nem szeretek egyedül dolgozni.

A férjem magányos farkas típus, mindent egyedül csinál, s ne zavarjam, ha ő dolgozik, -azzal a kérdéssel, hogy segítsek-e neki, mert úgyis szól. De azért időnként magamtól is észre vehetném, hogy segítségre van szüksége.

Nagyon jól tudom, hogy a nőkre jellemző, hogy azt várják a férfiaktól, hogy találják ki a gondolataikat, s ha azt nem teszik, akkor megsértődnek. Én pont ezért tudatosan figyelek arra, hogy kimondjam a problémáimat. CSak ez igen nehéz, mert:

- most éppen fáradt

- most kelt fel

- most eszik ne idegesítsem

- olyan szép napja van, ne tegyem tönkre, sikerült elrontanom

- nagyon ideges, ne szóljak hozzá

- siet

- végre pihenhet, ne zavarjam

- éppen olvas

És én mindig rosszkor zavarom, nincs érzékem ahhoz, hogy megtaláljam a megfelelő időpontot.

Sok türelem kell egy kapcsolathoz.

stb.

Hát

29 vagyok. Nem bántam meg, tényleg csak azt, hogy nem korábban váltam, mert utólag visszagondolva a mi kapcsolatunk így esélytelen volt...

Viszont annyira megutáltatta magát, hogy nehezen viselem a kapcsolattartást. Csak azért foglalkozom vele, mert a gyerekeim apja, erre tekintettel vagyok.

31: De ismerős!!!! :-)))

Ha rossz napja volt akkor azért ne piszkáljam a házimunkával vagy bármivel, ha jó napja akkor meg azért, mert legyen már egy nyugis napja.

29-es, 20-as vagyok.

A bulizós trehány srác meg a bulizós laza csaj, ált.-ban inkább árvaházba agyja a gyereket ha összejön véletlenül és én nem tervezett gyerekre gondoltam. A te volt férjednél, már alapvetően elvolt rontva valami maximum te nem vetted észre illetve írtam utánna ha megis változik az rendszerint a feleség hibája, mert túl sokat enged neki, illetve túl sok dolgot nyel le. Amúgy nemkell kösz semmije írtózom az ilyenektől...

21:28-as vagyok. Nem fejeztem be.

Tehát megvan bennem az akarat a kommunikációra, a problémák megbeszélésére, s a kompromisszumra. A kompromisszumot fontosnak tartom, mert akkor nincs vesztes fél, s harag sem marad a felekben. Ezért kitaláltam, hogy megkérdezem a férjemtől, hogy szeretnék vele beszélni, s mikor lenne neki alkalmas, mikor nem zavarom? De erre meg az a válasz, hogy most nem. majd. Találjam ki. Oldjam meg. (persze, ha nem jól csinálom, az mindig hiba.

Egyszerűen soha nincs alkalmas időpont.

Pl: a telefonhívás: Mindig rosszkor hívom. S kitalálta, hogy ha úgy érzem, hogy hívnom kell, ne hívjam, mert biztos, hogy zavarom. Ezért nem hívtam többet. Erre le lettem cseszve, hogy fontos dolog lett volna, miért nem hívtam fel. Mondtam, hogy azért mert te mondtad, hogy ha úgy érzem, hogy hívnom kell, semmi képen ne tegyem.

Szerintem, mi nők nagyon szeretnénk megfelelni. S mikor úgy érezzük, hogy már teljesen hülyét csinálunk magunkból, akkor beadjuk a válópert. Mert a szélmalomharcba is bele lehet fáradni. Az embernek szüksége van arra, hogy a munkáját elismerjék. S a férfiaktól nem (vagy csak nagyon ritkán) kapunk elismerést. DE, ha valami elmarad, azt azonnal észre veszik. Sokszor úgy érzem, hogy jó rabszolga lett belőlem.

Engem az tart vissza a válásól, hogy tudom, hogy szeret, meg van két gyermekem, s amúgy jó apa, a maga módján. Szereti a gyerekeket. Fizikálisan nem bántott soha. S nem csalt meg-tudtommal. Ezért is maradtam -többek között-mellette. De rettenetesen nehéz természete van. S ha válás lenne, azt biztos, hogy én adnám be. Ő szerintem nem érzi, hogy elegem van-rengetegszer. Mert-miután leordította a fejem, odajön hozzám, s azt se tudja hogyan pincsüljön nekem. S egyszerűen nem érti, hogy mi bajom van, s miért vagyok rideg vele.

Hát igen. :)))) Agyf@sz. :))))

Tudja is magáról. :)))) S időnként el is csodálkozik azon, hogy hogyan bírom ki vele. Nekem is van aduászom. AZ pedig a rideg viselkedés. Ilyenkor észhez tér. -Egy időre.

Annyira sok tönkrement életet láttam. Régen azt hittem, hogy ha megcsalna ott hagynám. Ma már nem vagyok biztos benne. Mostani ésszel akkor hagynám ott, ha megütne, vagy inna, vagy szerencsejátékozna. A gyerekeim imádják. S ő is imádja őket. Az apai szeretetet nem valószínű, hogy mástól meg fogják kapni.

A dédimamám mondta, hogy "egy asszony szoknyája alá sok minden befér". Pláne, ha már gyerekei is vannak. Soha nem hittem volna, hogy ilyen toleráns leszek.

37: Nálatok az a jó, hogy van valami, amit tisztelni tudsz benne. Én megmondtam a volt férjemnek, hogy nekem ez volt a legnagyobb bajom, hogy nem találtam már benne semmit, amiért tisztelhetném. Ha pl. eltartotta volna a családot, akkor mondhattam volna, hogy én teremtem meg a hátteret... de csak siránkozott, hogy keveset keres. De nekem nem lett volna baj, hiszen én jól kerestem. Vagy mondhattam volna, hogy jó, nem tudja eltartani a családot, alig keres valamit, de legalább milyen jó társ, aki a segítségem, de az sem... Vagy hogy igaz, hogy nem jól keres, trehány is, de milyen jó apa. de neki a gyerekkel való foglalkozás kimerült abban, hogy számítógépen lőtte az ellenséget, a két gyerek meg két oldalról nézte... Amikor elköltözött, megmondtam a gyerekeknek, de az egyik két hét után rákérdezett hogy apa számítógépezik? Mondtam, hogy elköltözött már két hete. A gyerek: jaaaa, tényleg. Két hétig nem vette észre, hogy elment az apja!

A többiben is igazad van, szerintem egy félrelépés sem akkora tragédia, hogy amiatt vége lenne egy kapcsolatnak. Én is azt még meg tudtam volna bocsátani, nem mondom hogy nem lett volna ajtócsapkodás pár napig, de engem jobban kikészített a cselédszerep és hogy nem éreztem, a társam lenne.

39.

Igen vannak tulajdonságai, amiket tisztelek benne, s van, amit szeretek is. Szeretni nagyon tud, nagyon kimutatja. HA bajban voltam számíthattam rá, mindig. A családjáért tűzbe megy. Csak a "nagy szája", hirtelen természete nehéz. Neki jó, mert kitombolja magát, s aztán el is felejtette. Én meg dúlok fúlok napokig.