A lányom miért a férjemmel való kapcsolatomból indul ki?

"A válás nem ilyen egyszerű nálunk. A férjem szülei iszonyat dühösek lennének, nagyon konzervatívak."

Vagy dühös szülők és párkapcsolatban okosabb gyerek, vagy nemdühös szülők és ilyen sorsú gyerek.

Lehet választani...

Figyelj, lehet magyarázni dolgokat, de a legtöbb ember sima dumából semmit sem ért, mert az marad meg benne, amit ő maga tapasztal. Mondhatod a lányodnak ezerszer is, hogy jaj, más kapcsolatok is vannak a világon, ő ebben nevelkedett, ezt látja, ez határozta meg az egész életét. Nem biztos, hogy tudat alatt is megérti, főleg ha olyan "papol" neki a kapcsolatokról, meg hogy neki miért legyen/miért lenne jó, akinek a kapcsolati mintájával nem ért egyet, de mégis ezt látja. Értelemszerűen azt fogja legbelül hinni, hogy a házasság az ilyen, és lehet, hogy így is marad vele, hacsak nem kerül közelebbi kapcsolatba egy olyan társasággal, ahol egy kifejezetten jó házasság előtte a példa.

Az más kérdés, hogy sztem nem feltétlen baj, ha 18 évesen még barátja sem volt. Én majdnem 23 éves voltam, amikor először rámtalált a szerelem, és nem vagyok defektes, és n em is érzem úgy, hogy kimaradtam volna bármiből is. Lehet, hogy neki is csak érnie kell egy picit, vagy találkozni vkivel, aki iránt tényleg elkezd vmit érezni.

mikor elolvastam a kérdést, rögtön az ugrott be, h kamu. de ha nem is kamu, legalábbis inkább csak egy témafelvetés, góckeresés, és nem egy valódi anyuka személyes problémája.

arra próbál reflektálni, h a kamaszok ugyanígy el fogják cseszni az életüket, vagy épp magányosan élik le majd, vagy épp egy diszfunkcionális párkapcsolatban, mert a szülőktől semmilyen használható mintát nem kapnak. csak az elkerülés, a problémák szőnyeg alá söprése, a megalkuvás.

igaz, nekem is vannak problémáim a házasság gondolatával, pont a szüleim viharosan rövid házassága miatt. úgyhogy máris itt az élő példa arra, h amit az ember az anyatejjel egyszer magába szív, azt ezer szó nem tudja kitörölni.

nagyon igyekezni fogok, hogy a gyerekem majd a lehető legjobb példát lássa majd tőlünk.

Ugyanez. Otthonunk egy viperafészek volt. Állandóan csak a veszekedések a zsarnokoskodások, a fizikai agresszió, az elmebajos támadások...

Sem nekem (32 éves Nő) sem a bátyámnak (37 éves férfi) nem volt soha egyetlen hosszútávú kapcsolatunk sem.

Nekem 18 évesen volt egy 8 hónapos, de az abban a pillanatban véget ért, amint a fiú közölte velem, hogy azt akarja, hogy én legyek a felesége és a gyerekei anyja...

A bátyám még egy együttjárásig sem jutott soha senkivel. Persze nője volt már vagy ezer...

...és igen rohadtul meghatározza a családról alkotott képet, a férfiakkal/nőkkel szembeni viszonyulást, hogy miben nőssz fel...

Én pedig a másik oldalon állok. Szüleim házassága nagyon jó (biztos vannak azért náluk is néha gondok) sokszor beszéltem már erről anyukámmal, ő is elmondta, hogy tenni kell ezért bőven, náluk azért működik, mert mindketten úgy állnak a kapcsolathoz, hogy ápolni kell.

Ez meg szerintem ritka.

24 vagyok, voltak már akár komolyabb kapcsolataim, de én meg a tökéletest keresem... Nem tudom, hogy van e még egy apukámon kívül :D (na jó biztos nem az, csak az én szememben tűnik szuper férjnek és apának)

Nem azt akartam kihozni belőle, hogy milyen rossz nekem, hogy egy jó családban nőttem fel, hanem azt, hogy igenis a gyerek a szülő a példa. Ki más lenne? Melyik párt ismerik jobban?

Sajnos amit ti csináltatok, az tipikus esete annak, amikor az ember jót akar (vagy el akarja kerülni a legrosszabbat), de mégis ezzel árt a legtöbbet valakinek, aki ártatlan az ügyben. Amikor a szülők nem akarják, hogy a gyerek "csonka" családban nőjön fel, meg nem akarja kitenni az ezzel járó hercehurcának, ezért benne maradnak egy rossz kapcsolatban. Aztán az esetek többségében jön a hoppá, amikor a gyereken felnőttként megmutatkoznak ennek a jóakaratnak a hosszú távú, negatív következményei. Ha már gyerekkorában elváltatok volna, akkor valószínűleg egy ideig szomorkodott volna emiatt, kicsit másként értelmezné a család fogalmát, mintha egy tökéletesen boldog, egész családban nőtt volna fel, de jó eséllyel nem gondolná azt, hogy egy párkapcsolat csak és kizárólag rossz, korlátozó lehet. Így viszont, hogy a saját családjában csak és kizárólag ezt látta, nehéz lesz ezt a berögződést felülírni.

Szerintem érdemes lenne szakember, pl. pszichológus segítségét kérni, mert te hiába beszélsz neki, a te szádból nem valami hiteles, hogy egy kapcsolat nem feltétlenül ilyen, hiszen te is benne maradtál a sajátodban, amiben egyáltalán nem voltál boldog.

Végre Valaki,aki írta a pszichológust! Kedves Kérdező végigolvastam az összes választ. Szerintem is az a helyzet,hogy azzal nincsen gond,hogy ennyi idősen (elvileg) nem volt még kapcsolata a Lányodnak,hanem azzal van,hogy így érez.Ha már így alakult (a múlton úgysem lehet már változtatni),akkor más megoldás nincs,mint az egészségesebb jövő érdekében kikezelni a kis lelkét egy megfelelő szakember segítségével.Bár nemtudom,a Lányod ehhez mit szólna,vagy itt van-e ennek az ideje....

Aki azt írta,hogy az Anyja beszámol Neki mindenről,olyanokról is,amikről nem akarna hallani az miért teszi? Válaszoló megkérdezted már?

Mert szerintem a Kérdezőéknél is lehet valami ilyesmi is a dologban. Én azt gondolom,bőven elég az,amit a Gyerek lát,vagy érez a bajból,nem kell még külön elmesélni is Neki,sőt az a jobb,ha szépítve van az egész,pont a Gyerek lelki egészsége érdekében....

Nekem is kemény gyermekkorom volt és kaptam olyan infókat,amiket nem tudok elfelejteni,pedig tényleg bőven elég lett volna az,amit Én láttam és sokkal jobb lett volna,ha még az is szépítve van.... Nemtudom érthető-e mit írok!? Én 24 vagyok és majd' 6 éve vagyok egy hasonló kapcsolatban,mint amilyenben a Szüleim voltak.Együtt is tervezzük leélni az Életünket. Tehát Én nem az a példa vagyok,aki homlokegyenest mást keres,hanem az,aki pont olyat,mint az Apja,még ha azt felfogom,hogy "rossz" is.Egyszerűen ez lett Belém kódolva. Én választottam és nagyon szeretem. Nekem ez a normális,holott gyermekkoromban másképp láttam.

Úgyhogy Kérdező,"csupán" ennyire számít a példa!