Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A lányom miért a férjemmel való kapcsolatomból indul ki?
20 éve vagyunk házasok a párommal, hát a kapcsolatunk nem jó, sőt rossz. Két gyerek mellett úgy érzem ő a harmadik. Irányíthatatlan, amit ő a fejébe vagy az úgy is lesz. Sajnos legtöbbször, sőt mindig a gyerekeimmel mi isszuk meg a levét. Egy héten 3-4 napig oda van a munkája miatt és mondhatni csak ezek azok a napok amikor nem veszekszünk. Nem jó a férjemmel akapcsolatom.
A lányom 18 éves már és még egy barátja se volt. A minap beszélgettünk erről, hogy miért nincs. És egy olyan mondat hagyta el a száját, hogy nem akarom, hogy az én életem is meghatározza valaki, aki élni se hagy. Tudom, hogy kapcsolatok terén nem mi vagyunk a minta, de nem értem miért belőlünk indul ki. Mi lehetünk ezért a hibásak, hogy nincs barátja és így gondolkozik? Hogy értessem meg vele, hogy nem minden párkapcsolat rossz. Még fiatal ahhoz, hogy így lássa ez t a dolgot.
Nem belédrúgni akarunk, legalábbis, nem célom nekem, de ez törvényszerű.
Ha nem vagy boldog, de a gyerek az akar lenni, akkor nem fog egy boldogtalan tanácsaira hallgatni, hiszen, azt látja, hogy ha rá hallgat, ő is olyan lesz.
De, a boldogsághoz kemény döntéseket kell meghozni, és a félelmekkel szembe kell nézni, és vállalni a felelősséget.
Elválni kemény megpróbáltatás lenne, de te döntöd el, mit teszel az életedért, vagy mit nem.
Amúgy eldöntheted mi a rosszabb, boldogtalanul felnevelni, és rossz példát adni, vagy megtenni mindent azért, hogy jó példát mutass, bátran élni, megtenni mindent, amit tudsz, hogy boldog légy.
A kapcsolat olyan mint egy virág.
Addig él, ameddig foglalkoznak vele, locsolják.
Miután már rég nem locsolták, kiszárad, meghal.
A kapcsolatotok meghalt.
Az elszáradt virágot is hiába locsolják, az már nem fog kivirágozni. Jön helyette másik. Vagy még az sem.
"Tudom, hogy kapcsolatok terén nem mi vagyunk a minta, de nem értem miért belőlünk indul ki."
Hát miért, miből induljon ki?
Tibelőletek van, ez egész életére determinálja őt, a sorsát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!