Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit gondoltok arról, ha válás után ugyanannyit van mindkét szülőnél a gyerek? Milyen módszerrel?
Válunk, bár még együtt élünk, úgy néz ki jövőhónapban már lehetőség lesz külön költözni. Van egy 3 éves kislányunk, már ovis. Úgy gondoltuk, hogy legyen közös a felügyelet. Azonban még nem igazán tisztázott hogyan. Én úgy gondoltam legyen a héten két hétköznap, egy hétvégi nap mikor nála van, de este hazahozza. Ő viszont azt úgy szeretné, ha pár napig vele, pár napig velem lenne, mert egyébként csak játszótárs lenne. Megértem valahol, látom benne az igazságot is. De nem tudom elég biztos háttér lenne így a kislányunknak. (tényleg miatta, bár tény az is, hogy hiányozna:) de nem tudom mennyire tudná felfogni, hogy egyszer itt alszik, egyszer ott) Pár év múlva válthatnánk.
Szerintetek melyik lenne jobb megoldás? És hogyan tudnám meggyőzni arról az apját, hogy ettől még jó apa maradna?
Én 16 évesen kezdtem el a kétlaki életet, de engem még akkor is kikészített. Úgy éreztem, sehol nem vagyok otthon, amire épp szükségem volt, tuti, hogy a másik lakásban hagytam (ez főleg érettséginél volt gázos, mégsem rohangászhattam hetente egyik szülőtől a másikhoz a teljes négy évi anyag könyveivel és füzeteivel), összességében nem szerettem, és ahogy munkám lett, már költöztem is albérletbe.
Háromévesen ez szerintem még rosszabb. Egyrészt nem is érti, hogy mi történt, 3 naponta máshol alszik, másnál van. Az is meg fogja viselni, hogy apa meg anya már nincs együtt.
Nem tudok tippet adni, hogy mit csináljatok, csak leírtam, hogy szerintem miért nem így kéne..
25N
Szia!
Valószínű, hogy le leszek pontozva, de leírom a véleményem.
Elvált vagyok, van egy 7 éves fiam. Újra férjhez mentem, a férjemnek is van egy 7 éves lánya.
Szerintem nem jó, hogy ide-oda rángatjuk a gyereket. A fiamat hetente viszi el az apukája pénteken és vasárnap délután hozza haza. Minden héten egyszer hívja telefonon. DE! Ez az egy telefon is úgy megkeveri gyereket, hogy mikor megyek apához.. stb.
Mondjuk én tudom az ex férjemről, hogy neki az hétvége amit vele tölt, bőven elég.
A férjem ex feleségével egy városban lakunk, mi is csak 2 hetente hozzuk el. Nálunk ez vált be.
Hello! :)
Bár a válás nagyon is szomorú dolog... annak mindenképpen örülni lehet, hogy ilyen intelligensen álltok hozzá mindketten ehhez és a közös gyermeketek további sorsához is.
Sajnos még mindig ritka az ilyen apuka, aki nem "lelép", vagy csak hagyja magát "lepattintani", hanem felelősséget érez a gyermeke iránt, és szeretne _létező_, valóságos szülő lenni.
Ez mindenképpen becsülendő. És az is, hogy te sem akarod elszakítani tőle. Ez a normális hozzáállás... a gyakorlat alapján viszont ritka. Becsüllek érte titeket! :)
A gyerekek hihetetlenül rugalmasak... és ha szeretetben nőnek fel, akkor nem viseli meg őket a "hol itt, hol ott" élet sem. :)
Ehhez persze nagyon fontos az is, hogy az esetleges új párjaitok majd ugyanúgy álljanak hozzá ehhez, ahogy ti is.
Én az apa "módszerét" támogatnám. Ha a szeretet iránta, és a tisztelet egymás iránt megvan, akkor egyformán biztos háttér lesz neki mindkét otthona. :)
Anno két barátnőmnél is volt erre példa.
Igazából hiába pontozzák le, azokat akik írják,hogy kell állandóság a gyereknek, szerintem ez így van!
Főleg egy ilyen picinek!
Az egyik barátnőmnél később az is gondot okozott,hogy más nevelési elveket vallottak a szülők. Ami anyukánál mondjuk szabad volt, apukánál nem. Ez nagyon meg tudja kavarni a gyereket és a szülők között is konfliktus forrás lehet!
Mire megszokta az egyik ház rendjét, addigra mehetett a másikhoz!
Szerintem attól még lehet jó apa valaki és tölthet sok időt a gyerekével,hogy nem él vele!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!