Mi legyen az ikrekkel a válás esetén?

Egy - szerintem - szépen indult kapcsolat, majd házasság van most romokban. Próbálok rövidíteni, de lehet, hogy még így is hosszú lesz. Azért érdemes elolvasnotok.

Sok oka van a házasság gondjainknak, de az egyik - talán - legfontosabb, hogy a feleségem (saját bevallása szerint) sohasem szeretett. Ez derült ki 8 év ismeretség és 10 év (összesen 18 év) házasság után. OK: ő csak egy barátnak szeretett volna engem és sosem szeretett szerelemmel. Akkor a két gyerek? Akkor sok együtt töltött idő? Nem számít? Hát úgy látszik, csak egy átverés volt az egész. Kihasználta a jóindulatomat. Kezdem az elején.

Én rendszeresen (gyakorlatilag minden hétvégén) utaztam hozzá vidékre (én budapesti, ő kazincbarcikai)8 éven át a megismerkedésünk után, ami nem kevés anyagi áldozattal járt (nekem!). Ezen felül amikor csak tudtam, közös programokat szerveztem (belföldi és külföldi utakat is). Az utakat mindig én finanszíroztam (Görögország, Németország, Spanyolország, stb.), Ő maximum a kaját vette meg. Ehhez tudni kell még azt is, hogy nem vagyunk gazdagok, sőt e mellett a szüleimet is én tartottam el (nyugdíjasok voltak). Sajnos a szüleim már meghaltak, mivel én egy késői gyerek voltam.

Ugrok egy kicsit. A házasságunk sem volt egy hagyományos, sőt egyedi volt a magunk módján. Azóta sem voltam ilyen hihetetlen jó buliban, mint a mi esküvőnk volt. Ezután terveztük a családot. Kiderült, hogy velem nincs semmi probléma, viszont neki van. Sok kezelés, kórház, majd egyszer csak teherbe esett. Veszélyeztetett terhesség volt. És ikreink lettek. Egy lány és egy fiú. Nagyon örültem, de abban az időben sokat is kellett dolgozni, úgyhogy nem tudtam hajnalban - a fáradság miatt - sokszor felkelnem a gyerekekhez, ha valami baj volt. Ez azért fontos, mert ezt is felrótta évek múltán nekem, hogy nem foglalkoztam a gyerekekkel, amíg kicsik voltak. Albérletben laktunk, azt fizetni kellett. Közben az anyósommal is voltak kisebb-nagyobb viták (pl. bele akart szólni, hogyan beszéljek a gyerekkel, hogyan neveljem, stb.), amik miatt nem csíptük egymást annyira. A másik nagy gond még az volt, hogy amíg az apósom és az anyósom gyakorlatilag rendszeresen látta az unokáit, addig az én anyukám - a születésüktől az anyukám haláláig - talán ha 6-szor találkoztak. De elfogadtam a helyzetet és úgy gondoltam, hogy majd változni fog. De nem így lett. Sőt az én rokonaim csak akkor látták a gyerekeimet, ha Budapestre jöttek minket meglátogatni. A mai napig nem vihetem el őket én egyedül sehova (csak mi hárman a feleségem nélkül). Ő bezzeg elviheti. Ez vicc. Pl. a gyerekek jobban szeretnek velem vásárolni, mint az anyjukkal.

Ehhez még az is hozzátartozik, hogy az együttléteinket kivétel nélkül mindig én kezdeményeztem, a feleségem sosem! Mindig én és én. Magától sosem ölelt át, csak ha én először megtettem. De - gondoltam - majd ez is megváltozik. 2007-ben - 10 év albérlet és sok spórolás és utánjárás után - beköltöztünk az új építésű lakásunkba, amire az önrészt természetesen én teremtettem elő + kölcsönkértem a bátyámtól + a szocpol támogatás a két meglévő gyerekre + hitel. Persze CHF alapú és én fizetem a mai napig a havi törlesztést a kezdettől fogva. Majd meghalt az anyósom 2010-ben és akkor egyszer csak minden megszakadt kettőnk között. Nem érhettem hozzá, nem foghattam meg a kezét, nem ölelhettem át. A gyerekek házi feladatait nem nézhettem meg, nem kaptam tájékoztatást az iskolai dolgokról, stb. Szabályszerűen ellökött magától. Lelkileg teljesen kiakasztott. Folyamatosan - a mai napig -, sokszor indok nélkül kiabál velem, flegmán vagy kioktatóan beszél velem. Ennek tetejébe pedig feltette a kérdést, hogy mikor válunk el. Ez egy hideg zuhanyként csapódott belém. Ráadásul egyre többször ezek után az is előfordult, hogy éjszakákra elment valahova. De hogy hova és kivel, azt sosem árulta el. "Az egyik ismerősömhöz megyek" mondta, és ahogy hazaértem a munkából nem sokkal el is ment, és valamikor hajnalban vagy kora reggel jött haza (természetesen a céges autót használva, de ez már részletkérdés). Mi van, ha történik valami, hova menjek segíteni? Erre mindig azt mondta, hogy tud ő magára vigyázni. Az egész történethez még azt is hozzátenném, hogy az apósomnak időközben lett egy barátnője, akivel jól érzi magát, de a feleségemnek ez sem tetszik. Valamint az, hogy napi (!) szinten 4-5x beszélget az apósommal (korábban az anyósommal tette ugyanezt) a semmiről. De ha egy nap az apósom nem hívja fel a feleségemet, akkor feleségem ki van akadva erre.

Most már én is érzem, hogy ez nem jó így, de a válás esetén csak én járhatok rosszul. Sosem bántottam, mindig segítőkész voltam, ha gondja volt. És ez a hála?

Ha elválunk, a fiam sínyli meg a legjobban, mert engem jobban szeret, mint az anyját. A lányom is nagyon szeret, de őt sajnos könnyebb befolyásolni. Most a gyerkőcök 11 évesek.

Nos sok mindent nem tudtam leírni. Hogyan tudok a legkevesebb veszteséggel ebből a helyzetből kiszállni? A kell információ még, akkor kérdezzetek.