Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elváltunk, közös ingatlanunk csak 30%-a lett annak idején az enyém, kérhetem-e a felét?
Figyelt kérdés
2006-ban ismerkedtem meg a volt férjemmel. 2007-től éltünk együtt. 2008-ban ő eladta 3.600 eFt-ért a lakását, 1 évig albérletben éltünk ( a cégem fizette.) 2008-ban vettünk 1 millió Ft-ért ( én 250, ő 750) eg telket, rajta egy romos házzal.A házat elbontottuk, építettünk közösen egy házat, 1999 decemberében költöztünk be. Az ingatlannak csak az alsó szintje volt meg. 2000. májusban házasodtunk össze, felvettünk hitelt, szocpolt stbt. szép lassan kb 2 év alatt befejeztük a házat. 2010. októberében adtam be a válópert, 2012 februárjában váltunk el. A házban én lakok a 2 gyermekemmel, mert a bíróság idén augusztusban 8 napon belül eltávolította (ivott, ütött-vert bennünket). A vagyon megosztás nem halad, én azt kértem, hogy vegyük le az ő külön vagyonát, és a többit felezzük el. De ő nem akar egy fillért se adni, szerinte a ház teljesen az ő különvagyona. Gyerektartást, lakáshitel felét nem fizeti, mert az ügyvédje szerint, ha nem lakik benne, akkor nem kell ahitelt fizetni. Vállalkozó, vállalkozó, kocsit, vállalkozást másra íratta. Tőlem ezen felül 75 eFt lakáshasználati díjat követel. A háznuk egyébként 3 szobás, 95 nm. Én sajnos így fel sem tudom majd tartani, 78 eFt a hitel, + 45 eFt rezsi, és a két törpe, 11 és 7 évesek. A bíróságon már 2 éve én ezt mondom, ő azt, jönnek a tanuk, csupa hazugság. Az úgyvédem azt mondja, hogy nekem van igazam, az övé persze azt, hogy neki, már teljesen kivagyok. Jár nekem az ingatlanból, vagy nem? Ő fieztni nem fog semmit, ha ítél valamit a bíróság egyszer mégiscsak nekem, mivel vehető rá, hogy fizessen ki minket?2012. nov. 8. 11:14
1/3 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az ingatlan 30 százaléka illet meg, es a házasságot ok alatt rá költött összeg fele.
2/3 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem stimmelnek a dátumok a kérdésben, pedig ez lényeges lenne.
3/3 A kérdező kommentje:
Bocs, most látom, hogy össze-vissza írtam a dátumokat...
A volt férjemmel 1996-ban ismerkedtünk meg, és 1997-ben költöztünk össze. 1998-ban adta el a lakását, ekkor éltünk albérletben, és ekkor vettük meg a telket. 1999 decemberében költözünk be, lent egy helyiség volt kész.. Még azt elfelejtettem, hogy 1999-ben vettem fel vállalati kölcsönt (még lányként).2000. májusban házasodtunk össze, utána vettünk fel hiteleket, szocpolt, és fejeztük be a házat.
Én azt kértem, hogy az eladott lakása árát vonják le, és a házat felezzük.
2012. nov. 9. 07:41
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!