Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Menjek vagy maradjak mellette?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Menjek vagy maradjak mellette?

Figyelt kérdés

26 éves vagyok és nemrég született meg a kislányom. A vőlegényemben viszont még sosem csalódtam ekkorát! Nem egyszer megvert, mert szerinte megcsalom fűvel-fával. Mikor született a kislányunk be se jött a kórházba. Felhívtam erre azt mondta, hogy majd ha végzett a munkahelyén bejön! Azóta ugye itthon vagyok a gyerekkel, de nincs olyan nap, amikor ne terrorizálna. Egyszer úgy összekaptunk, hogy azzal fenyegetett, kidobja a kislányomat az ablakon!!!

Nem egyszer jártam a gyámügynél, de semmit sem használt.

Most döntésre jutottam. Pár éve egyik barátnőm kiment az USA-ba. Küldtem neki pár e-mailt és utánanéztem az ottani álláslehetőségeknek. Meg is van az állásom, tárt karokkal várnak, hiszen nagyon jól beszélek angolul és értek a szakmámhoz. Megrendeltem a repülőjegyeket is, de csak két főre. Elszököm! Nem bírom tovább! Tudom, hogy megölne mindkettőnket, ha itt maradok! Titokban kiszöknék a lányommal és új életet kezdhetnénk. Tuti sosem találna ránk, de azért félek! Ti mit tennétek a helyemben?


2009. júl. 31. 18:11
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
91%
Nem sok értelmét látom a kérdésnek, ha már ennyire megszerveztél mindent. Van állásod, megvetted a repülőjegyeket... Szállásról nem tudom, gondoskodtál-e, de lehet, hogy még arra is volt gondod. Nos, akkor mi kell még ahhoz, hogy elindulj?
2009. júl. 31. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 A kérdező kommentje:
Van szállásunk is, persze! A barátnőm épp kibérelt egy nagy házat, de egyedül nem tudja fizetni a rezsit meg mindent. Szóval ha most odaköltözünk én is beszállok, és így elleszünk...
2009. júl. 31. 18:15
 3/17 anonim ***** válasza:
86%
Hagyd ott mindenképp, ez egy beteg állat. De legyél óvatos a kiutazással, sok rossz ember van manapság, nem tudod, kiben bízhatsz. Ott sem osztogatnak idegeneknek látatlanban állásokat. Ha az utazás mellett döntessz, akkor is mondd el valakinek, pontosan hova, mikor mész, mikor érkezel, lakcímed, stb.
2009. júl. 31. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
36%
És a gyerekkel kapcsolatban ,mi lesz??az apa egy idő után márcsak kib*szásból is LEHET,hogy valamit akar majd tenni!!!Én megbeszélném vele a helyedben ha nem változtat a modorán,akkor otthagyom,és viszem a gyereket is!!De amugy sztem te sem akarsz változtatni,a leirtak alapján...tehát nem szeretitek már egymást!!!???
2009. júl. 31. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
60%
de mi a kérdés, ezt már leírtad mit teszel.
2009. júl. 31. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
100%
Már itt se kellene lenned! Mire vársz még, hogy tényleg kidobja majd a gyereket az ablakon? Mert a hatóság csak akkor fog lépni, addig nem. Sok szerencsét és egy boldogabb életet.
2009. júl. 31. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
100%

MÉg csak a 2. sort olvastam (megvert), de számomra egyértelmű volt hogy hagyd el! Ha már mindent megszerveztél mire vársz? Tünés.

Láttad a "Mostmár elég" c. filmet? Tanulságos.

2009. júl. 31. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
100%

1lépésben:valakit mindenképp értesíts,hogy hova fogsz menni,adj címet,elérhetőséget.

2.lépésként,mielőtt elmész:ezt a kérdést sürgősen töröltesd,mert ha lelépsz egy gyerekkel,tuti hogy a neten is nyomozni fog utánad,és pár kulcsszó alapján.de akármi alapján is nagyon könnyen rátalálhat a kérdésedre.és innentől meg már egész könnyen tudni fogja hova mentél,kit kell keresni,akkor esetleg a mail fiókod is feltöreti,meglesz a barátnő címe is..szóval légy nagyon óvatos,nyomokat nem kéne hagynod magad után.

3.pontnak pedig úgy gondolom,ez a kérdés nem kérdés,te már eldöntötted hogy mész.menj is,jobban teszed.kivánom hogy boldoguljatok,és hogy fel tudd nevelni a kislányod.vigyázzatok magatokra.

2009. júl. 31. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:

köszi mindenkinek! Csak egy kis megerősítést vártam és meg is kaptam, úgyhogy köszi :)

Holnap indulunk is, már alig várom, hogy itthagyjam és kész! Nyugi, mindent letörlök a gépről, a barátnőmet meg úgysem ismeri!

2009. júl. 31. 18:49
 10/17 anonim ***** válasza:
100%

Azonnal indulj! ne habozz! És nagyon sok erőt és kitartást kívánok! Ne add fel semmilyen körülmény hatására sem! És ne félj!!!!

Ha tudsz tájékoztass itt hogy hogy sikerült!

2009. júl. 31. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!