Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nemrég tudtam meg, hogy megcsal a férjem. Válás esetén semmim sem maradna?
Főiskolára jártam,mikor megismerkedtünk,hamarosan jött a baba,így összeházasodtunk,és halasztottam. Elmentem dolgozni,de csak pár hónapot dolgoztam szülésig. Kaptam GYED-et 2 évig,ami a max. volt,tehát olyan 90 e körül volt havonta. A gyes letelte után 1 évig nem találtam munkát,befejeztem a főiskolát,kaptam munkanélkülit,és most dolgozom,mint közfoglalkoztatott 47ezerért...
Közben elkezdtünk építkezni,a ház majdnem kész,már csak 4 millió hiányzik a befejezéshez,a többit hitel nélkül építettük. A telek a férjem nevén van,de mindketten építtetők vagyunk.
A jelenlegi lakásba a bútorokat az esküvőn befolyt pénzből vettük,és van egy kocsink.
Nekem ebből semmi sem járna,mert kevés volt a jövedelmem,illetve nem lehetett félretett pénzem?
Köszönöm,ha segítetek...
Az utolsónak sajnos igaza van. A bíróság a gyermek érdekeit nézi elsősorban, és ha az anya mellet 8. kerületi albérletben élne 20 ezerből, apuci mellett viszont kertes ház, havi 200 ezerrel, akkor elég egyértelmű. Kivéve persze ha apuci kijelenti, hogy neki aztán a gyerek nem kell - ahogy pl. tette az enyém.
Azt esetleg nem tudod vele megbeszélni, hogy innentől a házasság csak jogilag áll fenn, idegenek vagytok egymásnak, csak adjon időt, amíg összeszeded magad, hogy ne a híd alatt lakjon a gyerek? Így mehet kufircolni a nőcskéjével, de neked sem kell izgulni, hogy holnap mit esztek a fiad.
4 éves a fiam,és a szüleimhez tudnánk menni. Sajnos a mostani munkahelyemre onnan nem tudnék eljárni...
Én is arra gondoltam,hogy megbeszélem a férjemmel,hogy kössünk kompromisszumot,ami mindkettőnknek jó. És ha találok valami jobban fizető állást,akkor mennék haza. Még nem szóltam neki,hogy tudok róla,mit csinál,próbálok előbb minden lehetőségnek utána járni.
Ha felmerül,hogy elvehetik a fiam,akkor inkább maradok.
"A férjem munkahelye adott támogatást az építkezéshez,gondolom az is őt illeti csak meg.
Volt félretett pénze is,nekem semmim,mivel főiskolás voltam. "
Ha mindezt a házasságkötés után kapta, vagy gyűjtötte, akkor közös vagyon, ha nem is hiszed el.
Ne köss "kompromisszumot"- kérdezz meg egy ügyvédet, ezzel a hozzáállással csak kicsesznél magaddal, meg a gyerekkel is!
Mindenképpen óvatosan járj el!! Mi van akkor, ha szembesíted a férjedet a dologgal, majd ő közli, hogy "ja, már tudsz róla? nagyszerű, akkor holnap be is adhatjuk a papírokat..." Nem biztos, hogy bűnmegbánóan, a házasságot megmentve fog reagálni!! Ha pedig ez bekövetkezik, ne adj isten szereti a másik nőcskét, akkor nem sokat fog kedvezni nektek. Főleg anyagilag, mivel egy romantikus tahiti utazás sokba kerül.
Nem rosszakaratból írom, de itt mindenki azt hiszi, hogy a másik fél majd a morális szempontból jogosan elvárható viselkedést tanúsítja. :S
Onnan gondolom,hogy megcsal,hogy találtam egy sms-t a nőnek címezve,és leírta,hogy egy erdei kis házban hogyan romantikáznának. A végén pedig,hogy mennyit csókolgatná...
Már szóltam neki,tagad,azt mondja ez csak egy poén sms...
Mondtam,hogy akkor szembesítsen a csajjal és a férjével,akkor majd újragondolom. Mert mindhárman együtt dolgoznak és állítólag ott megy az ilyen hülyéskedés,a férj is tudja...
Persze az már nem kivitelezhető,hogy vele is beszéljek..
Szerintetek?
Eleve mit kell a másik telefonjában kutakodni...
Ez neked bizonyíték? Egy ilyen sms?
Nem viszed te ezt egy kicsit túlzásba?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!