Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha lezárult már egy gyermekelhelyezési per, akkor a volt férjem 7 év után kérheti, hogy vizsgálják újra az ügyet?
Miután elváltunk még közös lakásban éltünk, de külön kellett volna a rezsit fizetnünk, amit Ő nem tett meg, itt hagyott a nyakamon egy hitelt, amit miatta kellett felvenni, de nem tudtuk az Ő nevére felvenni, így édesanyámat kértük meg, hogy vegye fel. Örököltem földeket, amiket az Ő adósságai miatt el kellett adnom, és a kocsimat is eladtuk e miatt, és később Ő vett magának egyet saját magának, az Ő nevére, az édesapja halála utáni örökségből, és ebből az örökségből nem láttak semmit a gyerekeim.
férjemnek van munkája, viszont saját lakása nincsen, az anyjánál lakik, aki már idős, 73 éves, és 24 órában dolgozik, iszik, és a testvére alkoholista, aki többször bántalmazta a saját fiát, és szüleit is, akiket meg is fenyegetett, amiről rendőrségi papír is van.
Nekem nincs munkám, és pánik betegségem van, de azt mondta az orvosom, hogy ez miatt nem vehetik el tőlem a gyerekeimet (9 és 18 évesek). A szüleim segítenek minden hónapban az anyagaikban.
Én szeretném a fizetéséből letiltatni a gyerektartást, mert eddig nem fizetett rendesen, és ha fizetett is, akkor sem annyit, amennyi meg járt volna, mert a bírósági végzésben gyerekenként 20-20% van írva, és eleinte ő 30ezer forintot adott, később 40et havonta, de ez még sem közelíti a 40% százalékot, és ezen felül nyáron eprezik télen karácsonyfát árul és ezekből nem ad semmit, és földjei is vannak, aminek a bérleti díjából sem ad semmit.
Amíg együtt voltunk többször is megcsalt engem.
A kisebbik kiskorú gyerekemet rendszeresen kocsmába hordta, és arra kérte, hogy itthon ne mondja el a kislány, hogy hol voltak, ittasan vezetett/vezet.
Válaszaitokat előre is köszönöm.
Üdv.
A 18 éves gyerekkel nem tehetnek már semmit.
A gyerek ott lakik ahol akar!
Valószínűleg a kicsit meg nem fogják tőle elszakítani. Így nincs értelme sem a gyerekelhelyezést elindítani az exednek.
Magyarázd ezt el neki, érvelj azzal, ha pert indít és veszít neki kell kifizetni a perköltséget is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!