Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Aki már túl van a gyermekelhel...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Aki már túl van a gyermekelhelyezési peren válaszolna, főleg hogy ügyvéd miket tanácsolt?

Figyelt kérdés

Már többször írtam ide, most jutottunk oda, hogy kell a per. A párom nyáron lesz három éve hogy külön él az akkori barátnőjétől, akivel véletlenül meglett a gyerek. A születése után még egy évig mellette maradt, aztán szétmentek. Az első évben heti 2-3 napot volt a gyerek az apánál, aztán úgy 2 éves korától a hónap felét. Most egy fél éve havi 4-6 napot van az anyukával a gyerek, többet nem kéri, hogy elvihesse, de ezek is csak ovi utáni esték. Az anyuka nem fürdeti, nem öltözteti át a gyereket, szerinte a gyerek korának megfelelő ütemben fejlődik és néz ki, közben kb 2 évvel van lemaradva a kortársaitól (ezért mi hordjuk is fejlesztésre, szerinte nem kell), kisebb ruhát ad rá, ha véletlenül átöltözteti, a gyerek elmondása szerint az anyja nem foglalkozik vele, mert folyton elküldi a szobájába (4 éves). Az ovit mi fizetjük, a ruházkodását is, mindent. Anyuka kapja a családi pótlékot. Most olyan helyen lakik 2 hónapja, ahol nincs meleg víz szerintünk (a bojlerre fogta hogy épp rossz, mikor a párom nézte), kivételesen 3 estét ott volt egymás után a gyerkőc, de a kádban még építési hulladék volt, szemmel láthatóan régóta, kiskád nincs, így valószínűleg napokig nem fürdette a gyereket.


Mint apának mennyi esély van megnyerni a pert? Az ügyvéd kinek mit tanácsolt? Az anyuka váltig állítja, hogy semmi baj nincs a gyermeknevelésével és ellátásával, mi ezt összehazudjuk. Bevonhatjuk-e az óvónőt, hogy figyeljen oda a gyerekre, hogy látja-e hogy nincs mosdatva ha az anyjától jön? Kérhetjük-e magunktól a pszihológiai vizsgálatot? Menyibe kerül egy igazán jó ügyvéd?


2012. máj. 22. 08:38
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:

szia!

ha ilyen gondok vannak az ovoda már szólt volna a gyámhatóságnak hogy menjenek ki.

az ovonönek nem kell külön szólni,mert ha biróságra mentek,akkor kiküldenek mindkét szülöhoz környezettanulmányra valakit h nezzek meg a körülményeket,ki miböl él,és hogy,hol.pszihologiai vizsgalotot is a biróság rendeli el,én ügyvéd nélkül voltam egyébként,mert igazabol mennek a dolgok a maguk útjan,beszelni meg a párodnak kell.

2012. máj. 22. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
meg az oviból is kikérnek papirt,h jellemezzek a gyereket,fejlödését stb.
2012. máj. 22. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
Ha gyermekelhelyezési per van úgyis kimennek környezettanulmányra és megnézik, hogy a gyermek milyen körülmények között él.
2012. máj. 22. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:
És mi van ha arra az alkalomra úgy adja elő magát, hogy vele minden rendben van, pl direkt előttük megfürdeti valahogy... félünk elindítani a pert, mert mi van ha nem nyerünk, bár ugye anyukának az lenne a legnagyobb büntetés, ha csak havi 4 napot tudná lepasszolni a gyerekét. Még ha a napok száma jó is ahogy most van, de szeretne a párom teljes felügyeletet, hogy orvos-fejlesztés kapcsán is szabad kezet kapjunk, hogy ne az legyen h anyuka belegyezése nélkül visszük el a gyereket vizsgálatokra.
2012. máj. 22. 09:05
 5/14 anonim ***** válasza:
Mivel a gyermek zömében nálatok van - és ezt gondolom bizonyítani is tudjátok - így azt gondolom nagy eséllyel megnyernétek egy gyermekelhelyezési pert. Óvónőket elvileg be lehet vonni, de gyakorlatilag nem szeretnek ilyesmibe belekeveredni. Hacsak nem kirívó az eset, nem foglalnak állást. Nálunk legalábbis így volt. Nekünk folyton panaszkodtak az anyukára, aztán a szakvéleményben meg nem írtak semmi különöset. A gyermekelhelyezési pereknél az egyik legfontosabb szempont az állandóság, tehát ha 1 éve szinte teljes mértékben nálatok él, és gondolom a per alatt is így lesz, akkor azon nem valószínű, hogy a bíróság változtatni fog, főleg ha anyuka ilyen rendezetlen körülmények között él. Kérhetitek a pszichológiai vizsgálatot a bíróságon, de számítsatok rá, hogy nem egy olcsó mulatság, kb. 150.000 Ft. Viszont nagyon hasznos lehet a szakvélemény, nálunk is fordulópont volt a perben. Sok sikert!
2012. máj. 22. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
A környezettanulmány egy nagy röhej, előre szólnak, hogy mikor mennek. Ez olyan, mintha a dílernek szólnának a rendőrök, mikor mennek házkutatásra. :S
2012. máj. 22. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:

Nálunk is most folyik gyermekelhelyezési per és elvileg a környezettanulmány előtt nem fognak bejelentkezni. De még nem voltak.

A tárgyalásunk július 13-ra van kiírva.

Igazából nálunk a párom (apa) egyszer már megnyerte a pert.

Csak anyuka már megint fellebbez... :S


Egyébként a perben valóban nézik azt hogy a gyerek életében állandóság legyen. Ha így is többnyire nálatok van nem biztos hogy kötekednének.

Meg azt is nézik, hogy az anya nem-e a pénz miatt (családi, gyerektartás) akarja a gyermeket.


Ha ennyire féltek elindítani a pert mert tartotok tőle, hogy nem nyertek menjetek el egy családjogászhoz tanácsadásra. Az még nem kötelez semmire el tudjátok dönteni, hogy a tárgyaláson kértek-e képviseletet. És a tanácsadás nem egy hatalmas összeg. Akit én megkérdeztem az 5.000,-+áfa. És ott feltehetitek a kérdéseiteket.

2012. máj. 22. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
nekünk is szóltak előre amikor kijöttek!mivel ha nem vagy otthon akkor feleslegesen menne ki.a gyereket nem viselne meg ha el kellene jönnie az anyukajatol?
2012. máj. 22. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:

Mivel a gyerek így is alig van ott, nem hinném, hogy megviseli. De ha pl kéthetente hétvégén az anyjával lenne, az az anyjának is új lenne, mert hétvégén sosem kéri, egész napra nem kell neki, így meg rá lenne kényszerítve. Szeretnénk ha az anyjával is lenne kapcsolata, de ennyi épp elég lenne.


Tanúskodhat az apai nagymama, hogy mennyit van nálunk illetve nála a gyerkőc? figyelembe veszik?

2012. máj. 22. 09:31
 10/14 anonim ***** válasza:
Simán nyerhettek, hiszen Ti nevelitek a kicsit. Talán nem fog tetszeni amit most írok, de mi lenne ha láthatási időre vinnétek el csak magatokhoz a gyereket? Minden második hétvégén. Mit szólna ehhez anyuka? Gyerektartást fizet a párod? Ha igen, akkor milyen módon? Én nem küldenék az biztos. Mi az hogy nem kéri , hogy elvihesse?????? Végül is hol él ez a csöpp gyerek??? Az ő dolga hogy nevelje. Nagyon gyorsan indítani kell egy elhelyezési pert.
2012. máj. 22. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!