Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Hogyan másszak ki ebből?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan másszak ki ebből?

Figyelt kérdés
Sziasztok! 16hónapos babával vagyok itthon. Nem egyszerű a életem. Tavaly májusban esküdtünk, és idén májusban elhagyott a férjem. Azóta persze sokszor vissza akart jönni, és most is azzal traktál, de semmi értelme az egésznek, mert tudom hogy álszent, kétszínű, csak az érdekei miatt békülne, és nem azért mert tényleg helyre szeretné hozni. A válás is folyamatban, a második tárgyalásra várunk. Tudom, hogy semmi értelme kibékülnöm vele, mert nem építene, csak leépítene. Sajnos. Nagyon magam maradtam, és nehezen tudom felpörgetni az életem. A családomon kívül nem igazán maradtak barátaim, mert a férjem féltékenységből mindenkit elmart mellőlem. Tudom, hogy hogyan kéne változtatnom az életemen, de egyszerűen az elindulás nehezemre esik. Barátokra lenne szükségem, olyan férfira (egyenlőre még nem kapcsolat céljából), aki tartaná bennem a lelket és stb. Egyáltalán hogyan lehet fölállni egy ilyen helyzetből, amikor pici babával vagy, nincs körülötted senki, plusz az ex férjed áltat (ami sokszor felkavar, mert tudom, hogy nem megalapozott). Falun lakom, és még ez is nehezít a helyzeten. Sokszor úgy érzem megfogok "zakkanni", mert túl sok a le nem kötött energiám, és nem tudom miben levezetni, plusz az ingerszegény környezet. Írjatok bármit, véleményt, javaslatot, tanácsot, hogy tudjak kicsit pozitívabb lenni, és aktívabb, és társaságibb....stb. Köszi!
2011. nov. 30. 09:26
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
16 hónapos baba elég nagy. Biztos van a közelben nagyobb város, most amúgy is tele van karácsonyi dekorációval, menjetek sétálni egyet, ha van baba mama klub, esetleg oda. Keress valami elfoglaltságot, pl. tánctanfolyam, torna, ott szerezhetnél barátnőket. Családod messze lakik? Tesód van?
2011. nov. 30. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 A kérdező kommentje:
Van tesóm, de az elég labilis személyiség, ő rá nem támaszkodhatok. A mai benzin árakkal pedig kimozdulni közeli városba, hát... Gondolom érted! A baba mama klubok meg azért nem annyira mozgatnak, mert még jobban felkeltik bennem azt az érzést, hogy nekik "családjuk" van én meg egyedül. Próbáltam, és még depresszívebb lett a közérzetem.
2011. nov. 30. 09:41
 3/16 anonim ***** válasza:
Neten próbáltál ismerkedni egyedülálló anyukákkal?
2011. nov. 30. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:

Az a gond, hogy olyanokat meg nem igazán ismerek. Főleg akinek szintén pici baba lenne. Olyanok vannak akiknek idősebb a gyerkőc, ebből kifolyólag ők dolgoznak.

Arra gondoltam, hogy valami életmód tanácsadóhoz forduljak, de ilyenről nem tudok, hogy létezik e. Lehet, hogy más néven ezt pszichológusnak hívják, de azt túl erősnek tartom, hogy odáig kelljen eljutnom.

2011. nov. 30. 09:48
 5/16 anonim ***** válasza:

Busz is van, a pici gyerekek általában élvezik is, mert csörög, tele van érdekes alkatrésszel, amit nézegethetnek, no meg olcsóbb, mint a kocsi.


Pszichológus nem túlzás. Ő a lelket gyógyítja. Ha fáj a torkod, elmész háziorvoshoz, nem? Nem csak életveszélyes állapotban. Ugyanez a pszichológus, fontosabb a megelőzés, mint amikor akkora már a baj, hogy nem lehet már megjavítani.

2011. nov. 30. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:

Vannak fórumok, ahol nagyon sok a picibabás anyuka. Nekem nem aktuális a téma, de már többször belefutottam hasonló problémába, szerintem nagyon sokan vagytok. Még ha nem is tudtok gyakran találkozni, a barátsághoz elég az internet, ha éppen nincs jobb. Ők mondjuk alternatívan nevelnek [link] én csak ezt ismerem, de vannak kifejezetten babás fórumok és minden nagyobbnak szintén van babás része.


Életmód tanácsadást én itt tudok [link] de ez Budapest, biztosan van hozzád közelebb is, talán érdemes célzottan erre kiírni egy kérdést.

2011. nov. 30. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
14%

tudom nem fog tetszeni amit írok, de próbálj kibékülni a férjeddel. Én is voltam ilyen helyzetben, és tudom hogy nagyon nehéz, de érdemes. Legalább próbáld meg. Hátha sikerül.

mert a másik sem lesz jobb egy idő után. tapasztalatból mondom.

2011. nov. 30. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:

megírhatnád privátba, hogy merre laksz

és is tök egyedül vagyok ráadásul én még kisebb babával, igaz nekem van párom, de ő mindig dolgozik, barátaim meg itt nincsenek

2011. nov. 30. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
Az ország melyik részén laksz? Hátha a közelben....)
2011. nov. 30. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
21%

7/7 pont a te válaszod hiányzott! Tartsd meg magadnak az ilyen válaszokat...


Kedves kérdező. Nem feltétlenül vannak a baba-mama klubbokban családos anyukák, de persze te tudod, hisz jártál már ott. Az internet tényleg sokat segíthet, forómokon is összelehet barátkozni emberekkel. Nagymamák merre vannak, ők nem tudnak neked segíteni. Írtad, hogy a barátaidat elmarta mellőled a férjed. Nem lehetne megkeersni őket, és elmagyarázni hogy nem minden úgy volt amit esetleg elmondott a férjed. mondjuk nekem kicsit furcs az, hogy ha igazán jó barátok lettek volna neekd akkor nem haagyatkoznak csak az egyik jelen esetedben a férjed szavaira. Téged is meg lehetett volna kérdezni, hogy mik igazak abból amit hallottak...kitudja talán nemis voltak igaz barátok akkor...

2011. nov. 30. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!