Sok no megszepul, ujjaszuletik a valas utan, lefogy, szinte megfiatalodik, igaz ez?

Szerintem ez igy nem teljesen igaz. Nagyon sok idot elvesz egy csalad. En nagyon sokszor hullafaradt vagyok estere. Melo, aztan otthon korbeugralom a ferjem, a gyerekem, haztartas, es mindig magamat teszem az utolso helyre. Nagyon multifunkcionalisnak kell lennem, h magamra is jusson ido. Vallassal rengeteg szabadideje lesz egy nonek, amit magara fordithat.

A ferfiak persze ki vannak akadva, ha egy no elhanyagolja magat, de magukkal ok sose foglalkoznak tobbet(tisztelet a kivetelnek). Az termeszetes, h ok borotvalatlanul, poloban es alsonaciban, eseteleg treningnadragban ulnek a gep elott, kuriozum szamba megy, ha reggel a fesut atfuttatjak a hajukon, es szep lassan ok is pocakot eresztenek.

Nagyon fontos lenne az is, hogy ne felejtsek el megdicserni a feleseguket, ha csinos. Nagyon lehangolo tud lenni, amikor orakig csinositgatja magat az ember es eszre se veszik a valtozast:-(((

Egyebkent egy rovidhaju no is ugyanugy lehet vonzo. Nekem mindig is gyonyoru hosszu hajam volt, de amiota szoptatok, nagyon hullik, akarmit szedek, nem marad abba. Sajnos le kell vagatnom, mert inkabb legyen szep rovid, mint csunya hosszu. Szerencsere a ferjem ezt nem veti a szememre, hisz a kozos gyerekunket szoptatom, es o erte szivesen felaldozom a hajkoronam.

Konnyu eszrevenni mas szemeben a szalkat,mig magunkeban a gerendat se vesszuk eszre.

Attól függ:

Ha a nő már tehernek érezte a kapcsolatot, nem érzett inspirációt arra, hogy szép legyen (esetleg a férje bebeszélte neki az évek során, hogy bármit is tesz, úgyse szép, mert ilyet is láttam), akkor amikor kilép ebből a kapcsolatból, tényleg a haladás útjára léphet. Bár tényleg úgy van, hogy addig is szépnek illenék lenni...

Az első férjem mellett nem éreztem nőnek magamat. Persze ápolt voltam, de kb. 4 évig ugyanolyan frizurát hordtam. Hiába vettem fel új ruhát, még egy elismerő szót sem tudtam kicsikarni. Végülis elváltam...

dizájnváltás következett: hajforma, hajszín, ruházat, stílus...és jó pár évig éltem egyedül, vagy hellyel-közzel társasan az életemet.

Aztán megismerkedtem a mostani férjemmel, és maradt a jó nőcis viselkedés. Bár babával vagyok itthon, de irány a fodrász, kozmetikus, járok futni...és a párom igyekszik segíteni mindenben. Elismeri ha új ruha van rajtam, örül, ha a barátnőm rábeszél egy-egy új darabra (na divatbaba sosem voltam). Neki az az alapelve, hogy igenis legyen szép és igényes felesége, neki nem mondják azt, hogy tönkrement mellette az asszony.

Több ilyen nőt is ismerek.

Küzdött a házasságért (maga), magán akart változtatni, hogy jobb legyen valami, persze semmi sikerélmény, teljesen lemerült, s mikor lekerült róla ez a teher, akkor virágzott ki. Anyagi és gyereknevelési gondok ellenére.

Magam is így jártam, megéreztem milyen erős vagyok egyedül, hányszor igazam volt, mikor a páromnak adtam igazat.

És nagyon sok embertől kaptam biztatást, kedves odafigyelést mikor szükségem volt rá, nem is hittem volna.

Ha az asszony nem érzi magát csodálatosnak, szépnek, vonzónak, erősnek - hiába küzd, mint malac a jégen, nem fog látszani az eredmény, csak az izzadtságszagot érzed.

Ja, és nagyon rossz egyedül, de nekem többre volt elég két gyerekkel a saját fizetésem, mint addig kettőnké, mert be tudtam osztani, és be tudtam tartani a saját rangsoromat. És a lánnyal ha ketten voltunk, elég volt vacsira egy 0% joghurt, (vagy se), így egy csomó pénz és idő felszabadult. És azt néztünk, amit akartunk, és fele annyit se mostunk, vasalás 0. Maradt idő jógázni.

Nagyon agy szükség van a férfiakra, de idő és pénzigényes hobbi :)(bocs)Nagyon fel kell, hogy dobjon, hogy megérje!

Megéri!Nagyon feldob! (...és alámáll..)

Az előttem szólókkal értek egyet.

Egy család rengeteg időt felemészt, főleg, ha olyan az ember párja, mint az enyém. Nem segít szinte semmit, de mindent elvár. Este ahelyett, h végre magammal foglalkoznék, az ő haját vágom, vagy a talpát kezelem, vagy masszírozom,...stb, mert neki ez a "törődés". Ha kimarad, akkor szerinte én nem foglalkozok vele. Itthon vagyok egy 4,5 hónapos babával, de elvárja, h ragyogjon a lakás, minden nap legyen főtt étel (minden nap más persze), legyek ápolt, jókedvű, türelmes, kedves, figyelmes,... és kipihent, szexi, fantáziadús az ágyban!

Még a tányért sem teszi be maga után a mosogatóba!

Persze ezek után én vagyok a hibás, ha vmi nem úgy sikerül, ahogy ő gondolja, vagy fáradt vagyok, vagy nem törődök eleget magammal.

Soha nem megyünk együtt sehova, mert itt a gyerek,...blablabla..., de ő elmegy "haverozni".

Dicséretet sosem kapok (semmiért). Az ember lánya egy idő után már nem is próbálkozik, leereszt, beletörődik a helyzetbe. :(

Ilyen esetben, mint az enyém, talán tényleg "megváltás" a válás, felszabadul az ember, több ideje marad magára (esetleg több pénze is), örömmel változik.

Például: Ha nem kell másra főzni, akkor könnyebb betartani egy fogyókúrát. Ha nem kell más kívánságait lesni, akkor az embernek marad ideje a körmét kifesteni, szobabiciklizni, pihenni,...

Senki nem kapcsolgatja el a tévét, vagy nem piszkál, ha olvasol, nem szól bele, h mikor mit csinálsz,... Hmmm...nem is lenne rossz! ;)

Sokáig lehetne sorolni. A lényeg, h a férfiak többségének minden természetes; körülöttük kell, h forogjon a világ, de nem értékelik az ember fáradozásait. Elvárások, kívánságok mindig vannak, magas a mérce, de cserébe nem kap az ember semmit.

Tisztelet a kivételnek, mert azért ilyen is akad!

(sajnos az én párom pont nem a "kivételhez" tartozik)