Féltékenységből leselkedhet vagy érezhet még valamit?

Bizonyára padlón van, hisz most dobtad – akár szeret még, akár nem. Ő így heveri ki (vagy így kínozza magát). Szóval szerintem csak szeretne a közeledben lenni, persze lehet az is, hogy kíváncsi, hogy pasizol-e már..

Viszont gyanús vagy te nekem – ha ilyeneken agyalsz, hogy "vajon szeret-e még", az könnyen oda vezethet, hogy folytatni akarod, ami könnyen előfordul a frissen szakított, szomorú, elanyátlanodott, kiüresedett stb. emberekkel, de ne tedd! Nekem legalábbis a leírtakból úgy tűnik, jó döntés volt. Szóval csak óvatosan az ilyen gondolatkörökkel..

Pont az ilyen önérzetes embereknek ne lennének érzéseik? Ezt én nem így gondolom. Egyszerűen van egy ilyen rossz tulajdonság, ami egyáltalán nem ritka. Fakadhat kisebbségi komplexusból, vagy akár az ellenkezőjéből, vagy csak egyszerűen ilyennek született és kész. Ettől még miért ne érezhetne (sőt..). Bizony kellemetlen tud lenni az ember egójának kimondani, hogy "igazad van". Főleg ha férfi, és egy nővel áll szemben..

Apám is ilyen. Ha megérezte, hogy a másiknak van igaza, azt csak onnan lehet sejteni, hogy nem szól semmit, ideges lesz, pofákat vág, esetleg mond valami undok dolgot (ami már ugye nem észérv). Ezt valamelyest én is örököltem tőle, anyu szerint kiskorom óta képtelen voltam elviselni, ha valaki rámszól, megmondja, hogy mi van. Volt egy korszakom, mikor nem volt szabad azt mondani, hogy "na látod", különben hisztiztem. Most 26 éves vagyok, de most is sérti az önérzetem, ha rámszólnak. Szerencsére ez nem ölt olyan mértéket, hogy az emberi kapcsolataim rovására menne, de bizony ha pl. rámszól a pasim, kifogásol valamit, olyasmi érzés, mintha valaki hosszú körmökkel csikorgatna a fülem mellett egy lakkozatlan fatáblát.. Nem tehetek róla. De azért nem szoktak ebből bajok lenni, vagyunk mindketten elég értelmesek, hogy megbeszéljük a dolgokat. És természetesen vannak érzéseim (hajaj..), mint ahogy apámnak is.. Meg pl. az egyik haveromnak is, akik nemrég szakítottak az új álomnőjével, akivel teljesen összeillettek, de valamin összevesztek, és a srác képtelen volt fejet hajtani a másik igaza előtt. Ilyesmi miatt mentek szét, tehát őmiatta. És csúnyán el volt kenődve, mert nagyon szar érzés ám neki, hogy az ő hibájából történt, és lehetett volna másképp is, de egyszerűen ilyen szintig képtelen beismerni, ha nincs igaza.. Ez már nem egészséges, ezt mindannyian tudjuk, és az ő dolga, hogy megpróbáljon ezen tudatosan változtatni, de elég nehéz.

A te voltpasidnál is ilyesmiről lehet szó. A sértett egója kiabálhatott bele a telefonba is. Szerintem. (Legalábbis illik rá ez a sablon – kevés infó alapján csak sablonosan lehet véleményt formálni.) Ettől még fájhat neki belül, de ha ő azt kimutatná, úgy érezné, megalázkodna, sérülne a férfiúi önérzete. Nem veszi észre, hogy ha egyszer beismerné, hogy nincs igaza, kellemesen csalódna, sokkal egyszerűbb lenne minden, és nem sérülne az egója, hisz sokkal szánalmasabb, ha valaki görcsösen ragaszkodik az ő igazához csakazértis, hogy ne maradjon alul a vitában, mintha intelligens férfi módjára beismeri, mint aki ki van békülve önmagával.

De te ismered őt! Nekem ez az általános(!) véleményem, de nem én akarom megmondani a frankót, hogy a te voltpasid ezt meg ezt érzi. Csak jól ismerem ezt a tulajdonságot.. De nagyon sok esetben az ilyen önérzetes emberek – egójuktól függetlenül - valóban szentül meg vannak győződve az igazukról, és nem az önérzetük miatt kapálóznak ennyire, hanem valódi meggyőződésből.