Miért van az, hogy mindenki szétmegy? Ennyire felelőtlenek az emberek? Akkor meg minek a gyerek?!?!?

Nálam ez ütötte ki a biztosítékot:

No a másik számomra undorító dolog az az, amikor már terhesen meg férjhez a lány. Ennyire nem lehet vigyázni? Nem ismerik a gumit vagy ha már késő akkor az Escapelle tablettát??

Én terhesen mentem férjhez, mert így szerettem volna. ÉLtünk együtt, házasodtaunk, éltünk együtt házason is, aztán jöttek a gyerekek.

Van ház, autó, normális családi élet és még csak 28 vagyok.

Miért beszélnek az anyukák folyton a gyerekről? Mert az első pár évben nincs más inger a környezetükben......

Reggeltől estig csak a gyerek és a háztartás az élet, általában nincs, vagy csak kevés idő van valamilyen hobbira.

A tablettáról:

Ez nem egészen úgy van ám, hogy Jaj, terhes vagyok, hopp egy bogyó, mert elöbb akkor szervezzünk egy jó kis esküvőt, éljünk együtt 2 évig és MAJD akkor jöhet a gyerek. Ez nem igazán programozás műve. Ismerek olyat, akinek MOst ezért, MOST azért nem fért bele az életébe a gyerek, most beleférne, csak a fagyi visszanyalt, mert nem tud teherbe esni.

Tény, hogy régen nem volt ennyi válás, mert akkor szégyen volt. Régen a nő neve kuss volt, tűrnie kellett. Most ebben a világban ez már nincs. Minden nő öntudatos, ha a pasi jobban megnéz egy nőt az utcán, már válni akarnak.

Kommunikáció hiány, empátia hiány....... ez a fő ok.

Ebben egyetértek veled, de a gyerek kérdésben nem.

Az egyik ismerősömék együtt éltek 5 évet, házasodtak, 6 év múlva született gyerekük, és elváltak.

Nem kapkodták el, elvileg úgy csinálták, ahogy te jónak látod, és mire mentek vele????

Van egy ismerősöm, 30 éves nő, 4 gyerek, férj. Hihetetlen jó kisugárzása van a csajnak. Mesél a gyerekekről, de nekem (vagy más gyermektelennek) inkább a vicces sztorikat meséli (gyerekszáj, vicces szituációk), néha röviden azt, ha gond van.

Azon lepődtem meg, amikor láttam más gyermekesekkel beszélgetni, ott sokkal inkább bő lére ereszti a gyerek témát.

Tud disztingválni, valószínűleg átérzi, hogy engem nem kötne le (pedig aranyosak a srácok), hogy mikor büfizett, hányszor fogta meg a kezét - mert gyermektelenként nem érzem át ennek a lényegét. Akiknek van, ott több infót tol, mert tudja, hogy jobban átérzik, hiszen nekik is van gyerekük.

Egyetemi barátnőm (jó 10 éve ismerjük egymást) már három gyerekes, ő is nagyon jól csinálta. Látta, hogy kicsit zavarban vagyok a gyerekektől, nem tudok mit kezdeni velük. Mondta, hogy készségfejlesztés, tanít valami újat.

A kezembe nyomott egy cumisüveget és az egy év körüli lányát, majd megmutatta, hogy mit kell vele csinálni. 15 perc volt az egész művelet, nekem tetszett, hogy megtanultam cumiztatni meg büfiztetni. Nem terhelt túl a gyerekkel, de bevont egy közös tevékenységbe, tanított valami újat. Ha egy délutánra adta volna oda, biztos túl soknak éreztem volna, de így, apránként teljesen hozzászoktatott a gyerekhez.

Nála még az is tetszik, hogy önállóságra neveli a srácokat. 3 évesen már egyedül öltözködik a fia. Kiteszi neki a ruhát, felügyeli, de nem ő csomagolja be a srácot, csak figyeli. A 3 éves kisfiú segít otthon, "mosogat", "főz", port töröl, kutyát etet, felveszi a telefont. Ez utóbbinál is jól látszik az önállóság, mert leültem, amikor hívtam a barátnőmet, a kissrác felvette: "Tessék, XY vagyok, kit adhatok?" A háttérből kiabált az anyja, hogy 2 perc, csak kezet mos, a kisfiú egy felnőttet megszégyenítő módon elcsevegett velem, elmesélte, hogy mi van a dínójával és kérdezett (!!), hogy én hogy vagyok, mi van a kutyámmal, mikor találkozunk, stb. Mire a anyja odaért, elfelejtettem miért is hívtam és mondtam, hogy mindegy is, hatalmas gratula a fiához.

Hát akkor elmesélem az én sztorimat. 5 év együtt "járás" ebből három év együtt élés után úgy döntött, hogy megkéri a kezem. Fél éven belül összeházasodtunk. egy évre rá közös megegyezéssel megpróbálkoztunk a gyerekkel. Két év folyamatos próbálkozás után lombikra mentünk. elsőre sikerült, ikrek lettek. Húzós terhesség volt, a hatodik hónapban kórházba kerültem, mert sok volt a magzatvíz, ráadásul cukorbeteg lettem. Akkor tűnt fel, hogy elmaradozik a látogatásokon.

egy nappal korábban kaptam kimenőt (hétvégére haza lehetett menni), és egy csaj nyitott ajtót! AZ ÉN LAKÁSOMBAN!

szegény nő, talán jobban megdöbbent mint én.

A szülés előtt valahogy újra összejöttünk. Két hónap után, megint kezdődött előről ,pedig:

-nem beszéltem folyton a gyerekről,

-nem híztam, max két kilót,

-mindent megkapott a szex terén

Egy hónap külön, majd megint visszasomfordált.

Mikor a gyerekek öt hósak lettek, megint elköltözött. Ekkor a sarkamra álltam. Kihívtam egy lakatost aki zárat cserélt. Még aznap bementem a bíróságra, és beadtam a válási papírokat. szerencsére nem állandóra volt bejelentkezve hozzám, így könnyű volt mindent elintézni.

Két hét múlva felháborodva jött hozzám, hogy miyen dolog, hogy én válni akarok, ő visszajött volna. Megmondtam neki, hogy ez itt nem szálloda, én pedig nem vagyok szamár, akit akkor használ, ha megdöglött a lova!

Fenyegetőzni kezdett.

Ennek már öt éve. Egy évvel a válás után, megismerkedtem a mostani férjemmel. Bárki megmondhatja, hogy csak úgy szikráztunk. Persze baromira bizalmatlan voltam, mindíg kérdem szúrópróba szerűen, hogy mutassa meg a telefonját, e-mail fiókját.

Aztán megláttam egyszer, ahogy a két fiammal játszik. eszembe jutott, hogy az apjuk egyetlen egyszer fogta meg őket, egy családi kép kedvéért.

Teljesen spontánul estem teherbe. Igen terhesen mentem hozzá, nagy pocakkal, meg minden!

Ennek 14 éve!

az első férjem lemondott a gyerekekről, nem is látogatta őket, a második férjem adoptálta mindkettőt.

Pár éve mondtuk el az ikreknek, hogy az összük a féltestvérük. Tudom, elcsesztük, de nem bírtam nekik elmondani. Egy kicsit meg is haragudtak.

Meg akarták ismerni a nagyszüleiket, de exanyósom rájuk csapta az ajtót, mondván, hogy neki két lányunokája van. 5 és 12 évesek. Az apjukat egyszer érték el telefonon, megbeszéltek egy találkozót,, ahova az "apa" nem ment el, és a telefont sem vette fel hetekig. Lemondtak róla.

Látom átcsapott sztorizásba. akkor én is mesélek!

25 évesen mentem férjhez, utána terhes is lettem. Tipikus háztartásbeli voltam. A férjem három év házasság után nekiállt inni és játékgépezni. egyre erőszakosabb lett, és mindenért engem okolt. Hogy nincs pénz, nincs kaja, sír a gyerek (az éhségtől). Én hittem neki. Én voltam mindenért a hülye.

Egy barátomnak panaszkodtam, hogy alig élünk meg, mire szólt, hogy most nyitottak egy varrodát (várrónő a szakmám) biztos találnék ott munkát, hiszen a gyerek úgyis ovis lesz.

ezt este, mikor a férjem hazaért (durván 11 órakor) elmondtam neki. Erre üvöltözni kezdett, hogy mit fognak gondolni róla az emberek, hogy ő nem tud jólétet biztosítani a családjának. Ekkor nagyon rosszat tettem. Megkérdeztem tőle:

Jólétben élünk? Üres a spájz, köménymaglevest eszünk két hétig egy hónapban. Ekkor nekem ugrott és ütlegelni kezdett. sikoltoztam. azelőtt csak egy pofont kaptam anyámtól, fogalmam sem volt milyen érzés ha egy férfi dühből ütlegel. Berángatott a szobába, az ágra dobott és ott püfölt tovább a sötétben.

Ekkor benyitott a kisfiam, és megkérdezte, mi ez a kiabálás. a férjemre néztem, nem mertem megszólalni se. A férjem annyit mondott: Csúnya film ment a tévében, de már kikapcsoltuk. eszelős volt a tekintete. Rettegtem, de csak helyeseltem. A fiunk visszament lefeküdni. annyit mondott a férjem:Ugye nem akarod, hogy megint bejöjjön. tovább ütlegelt, de ekkor már a párnát haraptam és nyögni sem mertem. Ez után megerőszakolt. Mindenhol, és levizelt, hogy "tudjam hol a helyem".

A szomszéd vitt be a kórházba, aznap éjjel, mikor a férjem elment vissza a kocsmába. A fiamnak azt mondtam, legurultam a lépcsőn.

mikor behívták a szüleimet, anyám annyit mondott: Úgy kell, miért nem voltál jobb feleség.

Most már ötven éves vagyok, sem a szüleimmel, sem az exférjemmel (aki felfüggesztettet kapott, azért amit velem tett) nem tartom a kapcsolatot. Álítólag a férjem halálra fagyott pár éve télen. Nem sajnálom.

Azóta nem volt seknim, annak a napnak az élménye örökre bennem él. Soha nem felejtem el. A fiamnak úgy öt éve mondtam el miért váltunk.

Furcsa. Én is gyakran beszélgetek anyukákkal, de sosem tömnek órákig a gyermekeik történeteivel. Sőt, néha még csak szóba sem kerülnek.

Csak téged idegesít, ha igen, és tipikus túlzással úgy felnagyítod a dolgokat, mintha minden mai anya csak a gyerekéről beszélne órák hosszat - pedig nem. Csak tudod: más szemében a szálkát is...

Teljesen igaza volt-van a Kérdezőnek.. Ti meg itt támadjátok Őt, közbe ez egy teljesen valós, mai probléma. Engem is kiakaszt ez az egész.. talán azért, mert az Én szüleim normális házasságban éltek-élnek. Ők ugy letek nevelve ha vmi elromlik ne dobják ki hanem javitsák meg... Ha gond volt megbeszélték, stb..

23/L

46. nagyon sajnalom majdnem elbogtem magam a torteneteden. Sajnalom es merges is vagyok valaki megtehet ilyet egy novel.

Remelem sikerult feldolgoznod ami tortent.