Váltatok már el azért, mert az apa nem foglalkozott a gyerekeivel és teljesen kivonta magát minden feladat alól?

31 éves nő vagyok, 4 éve vagyunk házasok. Tudom, hogy lehetne rosszabb is, van, aki iszik, verekszik, szerencsejátékozik, nőzik...szóval ehhez képest semmiségnek tűnik, de nekem mégis nagyon nehéz! Két pici gyermekünk van, 3 és 2 évesek. Már az elsőnél látszott, hogy eléggé rám marad minden, de szerettünk volna testvért, mivel mindketten egykék vagyunk. Véletlenül lett ilyen hamar, de akkor már bevállaltuk (pontosabban én bevállaltam, mert az elsővel ellentétben már tudtam, mire lehet számítani férjem részéről -sajnos semmire..).

Bár a gyerekek tündériek, fizikailag eléggé leterhelnek, összesen kb. 10 kilót fogytam már, egész nap talpalok, nem részletezem.

A férjem pedig ahelyett, hogy segítene, egyre kevesebbet csinál itthon (nem is fogyott le :), hanem hízott egy 20-ast, aminek nem akarok túlzott jelentőséget tulajdonítani, de attól még tény). Nem azt várom el, hogy pelenkázzon (bár sztem teljesen normális lenne az is, de ezt most hagyjuk), hanem hogy néha fürdessen (másoknál ez úgy látom, gyakran apa feladata, és szeretik is csinálni), játsszon velük, figyeljen rájuk stb. Az össz tevékenység az, hogy heti 2x elviszi őket sétálni, illetve ha jó kedve van, mesél egy pár percig. Egyébként meg, hogy is fogalmazzam, mintha direkt kerülné őket, minket. Pl. hétvégén mikor reggel felkelünk, ő még nem bír felkelni (nem értem, pedig én kelek fel mindkét gyerekhez éjszaka, ha van valami),amikor reggelizünk, ő lustálkodik, amikor öltözünk, ő akkor kászálódik ki az ágyból. Öltözés közben bekap valami kaját, vagy nem. Amikor délelőtt én főzök-mosogatok, és ő kicsit játszhatna velük, akkor vagy sürgős kerti munkája akad (egyébként van, hogy hónapok telnek el úgy, hogy bármit csinálna a kertben), vagy elfetreng a szőnyegen, a gyerekek meg ide-oda ténferegnek, aztán előbb-utóbb nálam kötnek ki, mert én -bár közben mást is csinálok- próbálok rájuk odafigyelni.

Amikor ebéd után már nyűgösek a picik, a férjem elvárja, hogy a konyha-étkező-előszoba legyen feltakarítva, de ő közben újságot olvas, és süketnek tetteti magát, vagy ismét a szőnyegen fekszik, még egyszer nem ajánlotta fel, hogy majd ő megcsinálja, addig én haladjak a gyerekekkel, vagy netán ő addig tisztába tenné őket...(Hangsúlyozom, nem az én lustaságomról van szó, hanem a KÖZÖS gyerekeinkről, és az időről, ami nekem milliméterre ki van számítva.) Akinek ilyen pici gyerekei vannak, az tudja, miről beszélek.

Én minden dolgomat csak az ő alvásidejükben tudom elvégezni (ami egyben az én alvásidőmből megy el, ugye), de ezt a férjem képtelen átérezni. Szónokol nekem az időbeosztásról, szerinte én rosszul osztom be az időmet, de az eszébe nem jut, hogy ha segítene bármiben is, az feleannyi időt venne igénybe, pedig ezt már többször mondtam neki, de már unom. Ő aznap el tudja pakolni a befizetett csekkeket, én hetek múlva. Ő előbb kiolvassa a Nők Lapját és a Kismamát (amiket egyébként állandóan lefikáz), mint én magam. Kiselőadást tart nekem a mosogatás-takarítás-vasalás-ablakmosás, szinte MINDEN mikéntjéről, de ő maga nem csinálja. Nem bírom már, hogy ilyen észkombájn és közben egy nulla, ami csinál. Állítólag szeret engem, mikor másnak beszél rólam, de ennyi (na persze, én is szeretném, ha ki lenne nyalva a fenekem, a gyerekekkel meg semmi gondom nem lenne, csak gyönyörködnöm kéne bennük, de még azt sem teszi), egyébként meg néha úgy beszél velem, mint a cseléddel.Mi ez? Lustaság? Vagy valami más? Idegesítjük őt, csak nem mer kitenni, mert megszólnák?