Hogyan értette meg a másik fél, hogy te már nem akarod tovább?

6,5 év házasság után azt hiszem, hogy eljött a vége. Több mint 8 éve vagyunk együtt. Én 35, férjem 41. Sok-sok dolog volt ebben a 8 évben. Jó, és rossz is. Gyerekünk nem született. Intimitás 0. De ezt már elfogadtam. Az elejétől ez volt. Közös jelzálog hitel, plusz babaváró. Csak 1/1-ben övé a ház. Ez is rosszul érint, hiszen 17 millió forint van a nevemen. Gyötrődök. Hiszen nagyon szerettem. Ő volt a mindenem. De 2 éve semmit nem hajlandó tenni se értem, se a házasságunkért. Se egy kirándulás, se egy bók, vagy kézfogás, vagy csók. Semmi. Fiatal vagyok. Az életemet úgy élem, hogy 3 műszakban dolgozom, hazajövök, azonnal főzök, takarítok. Ő vállalkozóként dolgozik. Délutános műszakból hazaérek, még készítenem kell valami ételt, mert ha megkérem a férjemet, akkor az a válasz, hogy “nem tudok főzni”. (Se egy szendvics, se semmi). Az nem opció, hogy műszak előtt megfőzzek, mert előtte kozmetikusként dolgozom. Ki kell szedjem az ételt, ki kell öntsem neki az üdítőt, mindent. Ruhát kell neki adjak, ha beteg, akkor ápolom. Mióta együtt vagyunk 3szor műtöttek engem (két nagyobb hasi műtétem volt). Egy percig nem maradt velem itthon. Szomszédok, barátok, és édesanyám (ő is 3 műszakban dolgozik) jött segíteni. Mostmár barátaim nincsenek. Mindenkit elmart mellőlem. Édesanyám csak a férjemet védi. Állítólag egy nő dolga ez, amit én csinálok. De én csak boldog szeretnék lenni. Csak nevetni akarok. Csak boldog akarok lenni. Idejét sem tudom, hogy mikor nevettem utoljára. Pedig életvidám voltam mindig is. De ez kihalt belőlem. A férjemnek felvetettem a válást. Két fenyegetést kapok:

1: oké, menj albérletbe, nem fogom fizetni a hitelt, tőled fogják vonni.

2: nem jövök többet haza.

Borzasztó ez a helyzet.

Azt hiszem, hogy bele vagyok kényszerítve egy olyan életbe, ami nem az én életem. Megkérdeztem, hogy miért vagyunk még együtt? Azt válaszolta: “mert szükségem van rád”

Hogyan lehet ebből kilépni?