Akik a gyerek 2-3 éves korában váltak el: mennyiben volt köze a válásnak a gyerekhez? Bővebben lent.

Nálunk pl. a férjem elég nehezen érik meg az apaságra, nagyon nehezen viselte, és viseli a mai napig, hogy nem ő és az ő igényei vannak a központban. Iszonyatosan rend-és tisztaságmániás, és gyerekek mellett is megvannak az ilyen irányú igényei, úgy, hogy ő közben semmit nem csinál itthon, sőt, ha lehet, egyre kevesebbet. Miközben én csinálok mindent plusz a gyerekek, de szinte csak a kritikát kapom tőle. Régebben ő takarított (csak a konfliktus volt belőle), mert "én nem tudok normálisan takarítani" szerinte, de most már van takarítónőnk, hogy ezt se kelljen csinálnia. (Akivel egyébként ő beszélte meg, hogy milyen gyakran jöjjön, mit hogyan csináljon, de nagyrészt velem fizetteti ki, a gyedből (!!). Ez egyébként úgy pontos, hogy havi 40 ezret kapok tőle, de abból 30-at elvisz a takarítónő, és mindent nekem kell fizetni, kaja- és gyerek költségeket, férjem fizeti a hitelt-rezsit.Szóval anyagilag is elég nehéz helyzetben érzem magam, szerintem egyedül is jutnék ennyire.) A kertben sem csinál semmit, pedig igencsak lenne mit, de a két gyerek mellett én már ezt nem tudom csinálni. Amikor már nem tudtam nézni pl. az embermagasságú gazt, két kézzel kitépkedtem, meg se köszönte. A gyerekekkel nagyon keveset foglalkozik, de az idegesíti, hogy most már szinte mindent csak velem hajlandóak megcsinálni pl. enni, öltözni, kezet mosni. Minden kis bajukkal hozzám jönnek, mert én még úgy is jobban figyelek rájuk, hogy közben pl. mosogatok, mint ő, aki állandóan a számítógép előtt ül. Én próbáltam lelkileg is felnőni az anyasághoz, a gyerekektől sokat tanulok, pl. önzetlenséget, türelmet, és nagyon sok szeretetet kapok tőlük vissza. De ő, úgy látom, erre nem hajlandó és nem képes. A gyerekekhez 1 éves korukig hozzá sem nyúlt, egyszer nem fürdette, vagy pelenkázta őket, később kicsit javult, de még most is én csinálom a döntő hányadát a dolgoknak. Gúnyosan emlegeti a "svéd modellt", ahol az apukák is igencsak kiveszik a részüket a babagondozásból, ő erre nem hajlandó, akkor se volt hajlandó, mikor a szülés után hetekig kóvályogtam a fáradtságtól. Mostanában elég rossz passzban van, sokszor a gyerekeken tölti ki, amit már nem vagyok hajlandó tovább tűrni. A pofon az egyetlen érv nála, sajnos...szerinte én meg csak elkényeztetem a gyereket, mert nem pofozom meg, mikor hisztizik. Én már úgy érzem, retteg tőle a kisfiam!!! Szerinte meg az nem baj, sőt! Szerintem meg baj!!! Mostanában sokszor felsír éjszaka, mindig engem hív, ha az apja megy oda, csak jobban rázendít. Már próbáltam a férjemmel beszélni többször, de úgy látszik, nem ér semmit. Elegem van, féltem a gyerekek nyugalmát, és a magam idegeit!!! Én is hagyománytisztelő vagyok inkább, de ez már inkább valami teljesen más. Sajnos annyira le vagyok épülve verbálisan az otthonlétben, hogy nem tudom magam tökéletesen kifejezni...:) Valakinek hasonló tapasztalata? Váljak el? Lenne hova mennem, mert lenne egy üres lakás...de már nem bírom ezt tovább!!