Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elválni akkor is, ha nem akarok?
Hány évesek a gyerekek?
Miért akar válni a férjed? Miért érzed te is rossznak a kapcsolatot?
Egy házasság, pláne, ha gyerekek is vannak, nem olyan, mint egy kínai cipő, amit eldobunk, ha már nem tetszik. Próbálni kéne megmenteni ezt a házasságot. Párterápiára menni vagy ilyesmi.
A válás olyan, amilyennek tálaljátok a gyerekek felé. Itt nem róluk van szó, hanem arról hogy te félsz egyedül maradni.
Ez csak egy darab papír. Ha menni akar ettől függetlenül is elmegy. Néha van, hogy válás után jobb lesz az emberi kapcsolat. Nem lesz az az állandó feszültség, csak a Személy, akit ismersz mint a tenyered.
Mentegetjük már egy jó ideje, terápián nem voltunk, de egyébként már annyit beszéltünk róla, annyiszor próbáltuk helyrehozni, mostanra a férjem feladta. Én se látok esélyt a javulásra.
És igen, nem tagadom, hogy félek, bár nem egyedül maradni, azt gondolom hogy az egyedüllét jót fog tenni nekem, inkább a praktikus dolgoktól félek, hogyan fogom mindazt megcsinálni, amit eddig legalább részben megosztottunk egymás közt.
Valóban a gyerekek azok, akikért jobban aggódok. A kicsi most fogja kezdeni a sulit és ADHD-s, félek, hogy ha rosszul éli meg a válást - márpedig valószínűleg rosszul fogja, mert imádja az apját- akkor jöhet egy nagyobb visszalépés a fejlődésében, ami miatt nehéz lesz az iskola. Amúgy is nehéz lenne, de így még nehezebb.
Az apjával beszéltél ezekről a félelmeidről így konkrétan?
Az ő gyerekei is. Ő nem aggódik hogy a gyerek hogy fogja viselni a vállást?
Mint mondtam, olyan, amilyennek tálaljátok. Ha otthon együtt maradtok és feszült a légkör, az is vissza tudja vetni a dolgokat.
Itt mi már nem tudunk segíteni. Szakaember kellene. Meg ti ketten, hogy leüljetwk kilogisztikázni hogy lesz miben az elosztás.
Na ennyit a kézkérésekről házassagokrol a nagy őkről.
Minek kért meg az ilyen istenbarma? Páros lábban rúgnám ki amiért szívatott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!