Gyerekem fél éves, apjával szétmentünk pár hónapja. Jelenleg szüleimnél lakom, jövedelmem 120. 000 ft, gyerektartással együtt jelenleg. Van saját lakáom. Ti külön költöznétek már most, vagy kivárnátok a tavaszt?

Tudom belül, igen, igazatok van. De kigyilkol, hogy már 6kor az ajtó előtt toporog vagy rosszabb esetben benyit és bejön. Magánszférám semmi. Kinyitom az ajtót, hogy turmixolok gyümölcsöt a drágámnak és már jön elém, hogy mikor adok már gyümölcsöt a fiamnak. Iszonyatosan SOK ez nekem, 6 éve költöztem el a szülőktől. Ideges vagyok tőlük a túl sok "anyai gondoskodástól" és félek hogy a kicsikém megérzi. Tudjátok úgy érzem, nem tudok teljes értékű anyukája lenni,mert az anyám úgy viselkedik mintha ő lenne a gyerekem édesanyja.

Igen, igen, igen, próbáltam vele beszélni, idestova NÉGY hónapja minden nap elmondom neki. És még mindig ő akar helyettem mindent csinálni. Alig várom hogy leteljen egy hétvége és menjen dolgozni, addig legalább nyugodtan tudok édesanyja lenni a kisfiamnak.

Tudom, értékelnem kéne, de kigyilkol a túlzott törődhetnékével. Igyekszem alkalmazkodni de sokszor, nagyon sokszor megfulladok!!! (bocsi h ide írtam, de a többi oldalon pisisek vannak csak)

Kedves 06:35ös! Én hagytam el a párom, mert lelkileg terrorizált a pici mellett is. Már a kákán is a csomót kereste, a takarítást kritizálta meg hogy miért nem főzök. (akkor jöttünk haza a kórházból, császáros voltam) Nem gondolom úgy, hogy ezzel kellett volna foglalkoznia. Már a terhességem alatt sem volt a társam, nem állt mellettem lelkileg. Elhidegültünk, testileg sem volt hajlandó közeledni miután terhes lettem. Hozzáteszem akarta a babát és a mai napig REMEG érte és mindent megvesz neki. De kapcsolatra nem alkalmas, úgy éreztem magam mint 1 arab nő. A terhességem után változott meg minden 180 fokot. Eljötttem és nem jött utánunk. Ő az a konok, makacs ember aki inkább belehal, de nem tesz lépést. Máig eljutottunk addig hogy elmenne párterápiára velem és meg is van neki a telefonszám, amit 2. hete nem sikerült felhívnia időpont egyeztetés miatt. A fiáért viszont görcsöl és kedvesen beszélünk egymáshoz, de azok után hogy az is kiderült hogy csajozott a terhességem alatt és nem látja be a hibáit és magát sajnálja, nem állt elém, hogy tegyünk valamit ellene. A szívem is megszakad, most is pityergek, hisz nem így terveztem. Kilátástalannak érzem az egész helyzetet, bár a barátaim szerint nincs gond, csak én látom borúsan. Rendes családban nőttem fel és fel sem tudom fogni, hogy kerülhettem ilyen helyzetbe, mikor egész életemben családra és gyerekre vágytam.

Amíg itt vagyok anyuéknál addig még rosszabb, mert kiszolgáltatott helyzetben vagyok.

Pedig nem hagyom el magam, 3 kg-mal vékonyabb vagyok, járok fodrászhoz, kozmetikushoz, szépen öltözöm és törődök a gyerekemmel. De egyszerűen lövésem sincs , hogyan tovább és hogy alakul az életem. Diplomás nő vagyok de nincs munkahelyem ahová majd visszamehetek. Miért minden ilyen nehéz???

Vagy majd kitisztul idővel?

Úgy félek, mi lesz, miből fogunk élni a kis szerelmemmel, akit mindennél jobban szeretek?

(bocsi, jól esett ezt kiírni magamból)