Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Épp szétmegyünk a férjemmel. Más is így élte ezt meg?
10 évig voltunk házasok, fiatalon házasodtunk, nulla élettapasztalattal. Nagyjából az első évtől kezdve úgy éltünk együtt, mint egy testvérpár. Nem nagyon veszekedtünk, elvoltunk, tök jókat beszélgettünk, de ennyi. A szexualitással óriási problémáink voltak, de próbáltuk megoldani (megbeszélni, szakemberrel is konzultáltunk).
Most jutottam oda, hogy ennek így nincs értelme, menjünk szét. Még mindig szeretem, de úgy, mint barátot, és emiatt nagyon rossz most elköltöznöm. Az érdekelne, hogy aki hasonló okok miatt vált el, neki is ilyen volt az eleje? Azt tudom, hogy már így is túl sokáig húztuk (csak minden más annyira működött, hogy mind a ketten ragaszkodtunk a kapcsolathoz, meg se fordult a fejünkben, hogy vessünk véget neki), és bármennyire rossz most, ha nem lépünk, akkor ugyan ez lesz újból előbb-utóbb.
A férjem rég óta gyereket akart, de én éreztem már nagyon rég, hogy valami nem okés, és nem érzem a "vágyat", emiatt nincsen még gyerek szerencsére.
Nem kérek kioktatást meg ilyesmiket, csupán az érdekel, hogy ki hogy élte meg ezt a dolgot :) Jobb lett-e utána, tartjátok-e a kapcsolatot, megbántátok-e, stb.
En is az egyessel ertek egyet. Mas, ha a ferjed kivanna, csak te nem tudnad. De igy a gyerek-tema is oriasi elteres, viszont nektek kozel kene maradnotok egymashoz.Es remelhatoleg az uj partnerek sem lesznek feltekenyek.
Ha senki sem sertodott meg, volt szemet, es ennyi kotodes van, emberkent nem lenne szabad leszamolni.
"akkor ugyan ez lesz újból előbb-utóbb."
Ez úgy hangzik, mintha most jó lenne, működne, csak félsz, hogy újból tönkremegy. Ha így van, és most működik, akkor miért dobjátok el?
3#.
Ez hulyeseg.
Ha a vágy elmúlt ott már bármilyen pszicho okos mondhat bármit.
Én így vagyok a feleségem már kb mindent kipróbált orvos,pszicho, bármi. De nem igényli a szexet.
Én meg nagyon. De van gyerek ezért egyu6. Úgy mint a kérdező szeretjük mint testvér lakótárs. De semmi intimitás.
Ő elvan így de nekem 40eskent pl megyke a városba látom a sok csajt mindig áll
5# vagyok. Azóta volt pár próbálkozás, de a nőknél nem egyszerű.
..vagy pénz számít nekik
..vagy ő nem lesz 3.
Így elég nehéz szeretőt találni.
Jól tesztek ha nincs gyerek hogy külön jobb lesz ez biztos.
Én is ezt tenném. De gyerek miatt nem akarok válni
Utolsó, ez a gyerek miatt nem akarok válni duma a legnagyobb baromság.
Azt hiszed a gyerek nem érzi meg, hogy nem stimmel valami otthon? És ez csak rosszabb lesz. Nem tudom hány éves a gyerek, de ahogy egyre jobban nyílik az értelme, úgy fogja látni, hogy anyu apu csak barát, van feszültség, és ezt a mintát fogja továbbvinni. Az meg, ha lesz egy szeretőd, és úgy buksz le, akkor még rosszabb lesz. Az én gyerekem 10 évesen észrevette, hogy az apjának van szeretője, sajnos nekem nem szólt, így nekem kellett hozzá még egy év, hogy rájöjjek, ja és nálunk működött a szex is, így azt hittem nálunk minden rendben. Csak az vot furcsa, hogy gyerek szorongóbb lett, ragaszkodott hozzám jobban stb.
Kérdező jól teszitek, hogy így döntötök. Most nehéz, de ha lenne gyerek az sem hozná vissza a vágyat, a szerelmet, pedig az kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!