Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Mit mondjak a gyerekeknek,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit mondjak a gyerekeknek, miért költözik el az apukájuk?

Figyelt kérdés
32 éves leszek és van egy 7 éves kisfiam és egy 4 éves kislányom. Lassan 11 éve élünk együtt a párommal, de az utóbbi hónapokban nagyon megromlott a kapcsolatunk. Már a gondolattól is ideges leszek, hogy hozzám fog szólni, vagy hozzám fog érni. Az én házamban lakunk, most már ott tartok, hogy megkérem, költözzön el, mert én már nem bírom elviselni. Nem szeret engem, soha egy kedves szava sincs hozzám, csak akkor közeledik, ha le akar velem feküdni és akkor is csak magára gondol. Engem csak azért "tart", hogy főzzek, mossak, takarítsak rá. A gyerekek imádják az apjukat. Nem sokat foglalkozik velük, de ha mégis, akkor viszont jó apa. Sajnos fontosabb neki a foci és a számítógép, elég keveset van velünk. Nekem jó munkahelyem van, el tudom mellette kényelmesen látni a két gyereket, valamint van lehetőségem mellékes pénzkeresetre is, sőt, még a családi hátteremre is számíthatok. Egyetlen bajom, hogy mit mondjak a gyerekeknek, hogy ne sérüljenek? Nem akarom az apjuk ellen fordítani őket, sőt... Kérem segítsen valaki, tanácsokat várok...
2010. aug. 19. 09:50
1 2 3
 11/26 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a pozitív válaszokat. Semmiképpen sem szeretnék hazudni a gyerekeknek, csak mivel még kicsit, azt szerintem nem fogják érteni, hogy miért nem szeretem én az apukájukat. A külföldi munka nem jöhet szóba, mert csak pár km-re fog elköltözni, ha egyáltalán elmegy... Elég önző és ragaszkodó típus. Fogalmam sincs mit tegyek...
2010. aug. 19. 10:04
 12/26 anonim ***** válasza:
15%

Akármit mondasz, a gyerekek sérülni fognak! Inkább a pároddal beszélj,és próbáld rendbehozni a kapcsolatotokat! Minden házasságban vannak hullámvölgyek!

Lehet,hogy ő kevesebbet keres,mint te és ez a bajod? Emiatt a férjednek kisebbségi érzése van? A gyerekeknek rá is szüksége van!

2010. aug. 19. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 anonim ***** válasza:
0%
a munkája miatt külföldre kell költöznie.
2010. aug. 19. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/26 A kérdező kommentje:

Nem, a párom többet keres nálam és még az sincs, hogy elköltöm a pénzét, mert külön kasszán élünk és engem ez is zavar például, hogy az én fizum teljes egészében elmegy a rezsire és a gyerekekre, alig valamit tudok belőle magamra költeni, ő pedig félre tudja tenni a fizetését és szinte kuncsorognom kell, ha szükség van valami nagyobb értékű tárgyra.

Sajnos rendbe hozni már nem tudjuk a kapcsolatunkat, már sok ilyen hullámvölgyünk volt, de szerintem ez most az utolsó, belefáradtam a cselédszerepbe... Az emberek nem tudnak megváltozni és szerintem nem is akarnak...

2010. aug. 19. 10:21
 15/26 anonim válasza:
91%
Az én kislányom 5 éves volt amikor elváltunk.Én megmondtam neki az igazat,hogy anya és apa már nem szeretik egymást és ezért különköltözünk,de téged apa és anya is ugyanúgy fog szeretni.És majd lesznek olyan napok amikor csak apával fogod tölteni.Legyél erős!!!!!!!!!!!!!!!!
2010. aug. 19. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem az igazat kell mondani. A gyerekek nem hülyék, érzik a feszültséget. Soha nem fogják megbocsátani, ha hazudnál és rájönnének. Apával már nem értjük meg egymást, ezért ő most elköltözik, de Ti bármikor találkozhattok vele, mindketten ugyanúgy szeretünk Titeket. Itt lesz karácsonykor, mint régen is, de nem marad itt éjszakéra, hanem haza megy.

Valami ilyesmit mondanék, de remélem, soha nem kell.

2010. aug. 19. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/26 anonim ***** válasza:
89%

Ezt mondd:

Az anya és az apa már nem szeretik annyira egymást hogy apa itt lakjon, ezért apa máshova költözik. De ha szeretnétek majd hozzá menni átmehettek.


Tudom hogy nehéz helyzetben vagy, ezért Sok Sikert!

2010. aug. 19. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 anonim ***** válasza:
72%

A gyerekekkel őszinte legyél,főleg egy 7 éves már megérti az ilyesmit.de előbb magaddal is beszéld meg,mert látom,hogy nagyon hezitálsz.Sajnos rossz pasit fogtál ki, akinek más sajnos fontosabb mint te.Külön kassza,kuncsorognod kell pénzért,nem beszél már hozzád,csak mosol,főzöl rá,játszik a gépen?Hát nem tudom,azon gondolkodj hogy miért maradj vele?Egyáltalán hogy tűrted eddig?Mondjuk gondolom a gyerekek miatt.Hú engem úgy bosszantanak az ilyen pasik=@

Hol van a büszkeséged és a saját akaratod?(bocsi)

2010. aug. 19. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 anonim válasza:
A gyerekek így is úgy is sérülnek, de túl fogják élni. Neked viszont jogod van a nyugodt élethez, hiszen ha te nem vagy kiegyensúlyozott érzelmileg, annak is a gyerekek isszák meg a levét, még ha nincsenek is úgy tudatában mint egy válásnak. Egyáltalán nem olyan kicsik már, ha teljesen nyíltan és őszintén beszélsz velük, el fogják fogadni az álláspontodat. Manapság a gyerekek fele egyszülős családban él, tehát nem egyedi az eseted.
2010. aug. 19. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/26 anonim ***** válasza:

Szerintem ha meg van a lakása akkor menjetek el együtt és mond,hogy ezentúl 2 lakásban fogtok élni.Itt is lesz gyerek szoba stb.Èn inkább folyamatosan lassanként csinálnám,hogy ne pánikoljanak be.Tölcs velük idöt az új lakásban,hogy elfogadják.Aztán apa ott alszik,te meg nem.

Ha akarnak ök is alhatnak ott.Ez csak akkor megy ha párod is résztvesz benne.

2010. aug. 19. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!