Ha valaki egyszer elvált és utána újraházasodott/komoly kapcsolatban él annak a párja ezt hogy tudja elviselni?

Nekem a mostani a második házasságom, elsőben nem lett gyerek, így a mostani férjem egyáltalán nem zavarja/zavarta, semmivel se másabb egy házasság, mint az ő volt kapcsolata, ahol 4 évig együtt élt egy nővel.

Az első férjem 10 év után rájött, hogy még nem élte ki magát, mert fiatalon jöttünk össze, így elváltunk. De szerencsére így volt lehetőségem megismerni a jelenlegi férjem, aki mellett sokkal boldogabb vagyok és úton van az első babánk.

Ostobaság.

Mindenkinek van valamilyen előélete, mielőtt házasodik.

Ha nem sikerül, továbblép. Az új párjával új életet kezd.

Nincs mit elviselnie. Azt a kapcsolatot lezártam, feldolgoztam, nem is tartjuk a kapcsolatot. Most ő az első az életemben, és sokat tanultam az első házasságom kudarcaiból. Mindketten profitálunk ebből.

Neki is volt egy hosszú kapcsolata. Technikai kérdés, hogy nem volt esküvő, és nem váltak, hanem szakítottak.

Szerintem is önbizalom kérdése ez. Annak a házasságnak valamiért vége lett. A férjemnek én a második házassága vagyok. Hatalmas esküvőjük volt, mégis megcsalta a felesége és elváltak 3 évvel később, egy 1,5 éves gyerekkel.

A férjem lezárta. Jóban vannak a gyerek miatt, ismerjük mi is egymást és az új párját is. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy a férjem valaha is törekedne a család újraegyesítésére. Nincs bennem semmiféle féltékenység, a kislányukat pedig sajátomként szeretem.

Én nem vágytam nagy eskürőre, így egyáltalán nem zavart, hogy ő ezen egyszer már túlvolt. Igen, egy picit zavaró az, hogy a babavárást én első gyerekes izgalommal élem meg, ő pedig nem, de rengeteget beszélgetünk erről, így semmiféle komplexusom nincs emiatt.

Húszas éveim elején még nekem is voltak ilyen gondolataim, hogy elvált pasival nem kezdek, de akkor még eléggé a fenekemen volt a tojáshéj önismeretből. Azóta szerencsére megacélosodott az önértékelésem és tudom, hogy nem vagyunk összehasonlíthatók a férjem "első" szerelmével, akitől gyerekei is születtek, nem is hasonlítgatom magunkat, mert minek. Szerintem ha ezen kattogsz, kifizetődőbb benevezni egy pszichoterápiára és fejleszteni az önértékeléseden, mert olyan kérdéseket teszel fel, mint amiket tinik írnak ki százával.

Az ember mindenkit máshogy szeret. Ha nekem kielégítő az, ahogy a férjem kifejezi az irántam való szeretetét, hol van értelme azon gondolkodnom, hogy mást (is) szeret egy másmilyen módon?! Ilyen erővel féltékenykedhetnék az anyjára, a húgára, a tengerimalacára! A szeretet nem ilyen. Ezerféle arca van és attól, hogy sok embert szeretünk, az egyik nem kap kevesebb szeretetet mint a másik. Ha ezzel nem tudsz megbékélni és azt akarod, hogy a párod szeressen úgy, mint az összes addigi barátnőjét és az anyját és a tengerimalacát, nálad a hiba. Pl. az egyik barátom olyan idegesítően fejezi ki a szeretetét a barátnőjének, hogy már nem szeretek velük találkozni, mert falra mászom a gügyögésétől. Ha hozzám is így gügyögne, nem sokáig tudnám a barátaim között.

De visszatérve, az idő telik, az emberek változnak. Sok kapcsolat pont ezért is megy tönkre. Nem hülyeség a pasid egy olyan állapotára féltékenynek lenni, ami volt, elmúlt és soha többé nem jön vissza? Igen, a férjemnek volt már egy esküvője, ami jóval nagyobb lagzi volt, mint a mienk (én nem akartam nagyot), 20 éves volt, a menyasszony 19, ma már teljesen más emberek mindketten, el sem tudom képzelni magamat a menyasszony helyére, a férjemnek kellettek azok a tapasztalatok a személyiségfejlődéséhez, hogy egy olyan emberré érjen általuk, aki bejön nekem!

Tehát igen, a férjem egész életét nézve a 2. vagyok, azt a karaktert nézve, aki volt akkor, amikor megismertem, én vagyok az első és egyetlen. Amikor megtudtam, hogy gyerekei vannak, egy dolgot jegyeztem meg, hogy ami nekem ezzel kapcsolatban fontos, az az, hogy hogyan törődik velük, milyen apuka, mert ha úgy látom, hogy elhanyagolja őket, akkor nyilván ötször meggondolom, hogy családot alapítsak-e vele. Az is fontos lenne számomra, hogy jóban legyen a volt feleségével, de sajnos nincs jóban. Ennek ott van jelentősége, hogy a feldolgozatlan viszályoknak van tudatalatti hatásuk. A saját életünk szemszögéből nézve tehát sokkal jobb egy exfeleség, akivel jóban van, mint egy exfeleség, akire haragszik!!!

Szerintem mindenki, akinek az hat az önértékelésére, hogy ő "hányadik" a sorban vagy azt hiszi, hogy attól neki valamiből kevesebb jut, hogy ha a párjának vannak más fontos személyek is az életében, keressen egy jó, külső visszacsatolásos önismereti módszert, nagyon megéri.