Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem enged el? Hogyan szakítsak?
Volt korábban egy kérdésem gyakorin. Amire jutottunk, ahhoz próbáltam tartani magam. Sikerült is 3 napon át, de azóta férjem iszonyat módon teper és engedtem neki újra.
Viszont inkább tettekkel próbál bizonyítani (pl. többet dolgozik a ház körül), semmint az érzelmeimmel foglalkozna vagy magával úgy velem / kettőnkkel. Ezt jeleztem is felé és azt mondja, most már érti, hogy mennyire rosszul bánt velem, hogy rajtam vezette le az összes létező feszültségét éveken át, miközben elhanyagolt és szeretne újra bizonyítani. A gond az, hogy én annyi éven át szenvedtem, annyi módon próbáltam sikertelenül javítani a kapcsolatunkon, hogy többé már nem akarom, mert úgy érzem, csak további éveim mennek el szeretethiányosan, mire végre vége lesz ennek. Végre eljutottam arra a pontra, hogy szét kell mennünk. Főleg, ha ránézek anyámra, aki csak azért tűr néha könnyezve, néha csak szomorúan, mert "válni hülyeség". Rájöttem, hogy szülői mintát követek. Én nem akarok idős koromra megkeseredni és apámon azt látom, hova tud ez még férjemnél fejlődni. Én ezt nem akarom. De ő nem érti és nem enged és bele vagyok ragadva.
Ő azt mondja, nincs hova mennie, de nekem a gyerekkel úgy, hogy szüleim más városban, ráadásul ellene lennének.... mégúgy sincs. A ház árát anno egy összegben én fizettem és azóta is tettem bele, de ő dolgozott a felújításán, míg én a babával voltam.
Mit tegyek?
Ez volt a kérdésem:
https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__megcs..
Kérdező, azt azért tudd a következő kapcsolatod sem lesz makulátlan. Itt sok olyan véleményt hallasz, akik azt mondják, beszólt? hagyd ott, válj el, vissza se nézz, majd a sanyival jobb lesz. Nem szabad ezeknek a szavaknak bedőlni, gondold át a dolgokat. Ideig óráig biztos jobb lesz, de problémák mindig jönni fognak. Amit ebben a kapcsolatban elrontottál, a következőben is előjönnek, csak más lesz az alany. Valamiért a mostani párodat választottad. Összehoztatok gyereket. Nem lesz jobb a következő manusz sem, csak más. Lehet nem pont ugyanezek a problémák lesznek, de lesznek. Tökéletes ember nem létezik. Itt viszont van egy közös gyerek is ha jól értem. Gyerekkel nagyon nehéz lesz párt találnod magadnak, sok lesz aki csak kihasznál, becsap, stb.. nem beszélve h elveszted a "család" fogalmát, maximum fél vagy kevert családod lehet a következőkben. Nem fogják bevallani azok sem neked h hibáztak, aki szorongva ülnek otthon, hogy minden férfi hülye, csak kihasználja őket, stb.. nem beszélve ők már tönkre tették egy 1-2 gyerek életét a haragjuk és az önzőségük miatt, s most a tökéletest keresik. Legyen a gyereked az első, ha már megcsináltad, helyezd picit magad elé. Látod a párod hajlandó a változásra, ne csak magadat nézd, hanem a családodat is, s dönts belátásod szerint!
32f
Kedves utolsó!
Ezen dolgok miatt maradtam benne idáig. Átgondoltam, amiket írsz.
Azt látom még a mai nap is, hogy nem tudna igazán változni. Az életem napjaival nem szeretnék a reményért fizetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!