Lányok volt már, hogy egy pasi először nem jött be (pl. túl alacsony volt, nem jött be külsőre, nem keresett annyit amennyit elvártok stb) de ahogy jobban megismertétek, elnyerte a tetszéseteket és beleszerettetek?

Én már láttam ilyet.

De ez a jobban megismerés max. 1 perc alatt megtörtént: beállít a srác, nagyon igénytelen, nem kell egyik csajnak sem, aztán a dumájával fél perc alatt leveszi bármelyiket a lábáról.

Szóval az esetek 99.9%-ban számít a külső. De valakinél nem.

Én a férjemen eléggé átnéztem, amikor először találkoztunk. Nem volt cseppet sem taszító, csak épp nem az esetem volt. Azelőtt az enyhén nárcisztikus, szabadszellemű művészlelkekre buktam. A férjem egy kocka hozzájuk képest. Nem sármos, nem lehengerlő, nyugodt, családcentrikus, okos, kicsit antiszociális. Mondjuk ezek egy része elsőre nem derült ki persze. A kedvessége tetszett, de ettől még nem figyeltem fel rá, tulajdonképpen nem is emlékszem az első benyomásra. Később együtt kellett dolgoznunk, neki kellett betanítania valamire, és szépen lassan kialakult a heves vonzalom, ami aztán mindent elsöprő óriási szerelemmé nőtt. Mindketten újjászülettünk. Én megláttam, hogy korábbi preferenciáim valójában rossz mintákon alapuló önsorsrontó berögződések voltak, ő pedig egy vonzó és sikeres férfi önképre tett szert.

3 gyerekünk van, és még mindig szerelemmel nézek rá. Boldog vagyok, hogy vele élhetem az életem.