Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jobbat érdemlünk egymásnál. Ezt mondta az a férfi aki többet akart tőlem, de sose erőltette meg magát. Nagyon rosszul esett. Mit gondoltok erről?
Munkahelyről ismertem meg lassan egy éve ezt az amúgy jóképű pasit akivel az első pillanattól kezdve szimpatikusak voltunk egymásnak.. De mivel nem tudtam a szándékairól és sose közeledett felém úgy, elkönyveltem, hogy nem akar tőlem semmit, pedig mindig serénykedett körülöttem, és mindig kereste a társaságomat. Sose közeledett felém egyértelmű szándékkal, így nyitott voltam más pasik felé is.
Összejöttem időközben egy másik férfivel. Amikor közöltem vele, hogy új kapcsolatom lett, látszólag rosszul viselte, letört, és azóta nem nagyon beszélget már velem. Nagyon rossz, hogy likvidálta magát az életemből, és az egyik érzékenyebb pillanatomban odaálltam elé személyesen, hogy akkor most mégis mi van velünk. Ő erre elmosolyodott, megpuszilta a homlokomat, és azt mondta, hogy jobbat érdemlünk egymásnál, és ott hagyott.
Borzasztóan rosszul esett, hogy ezt mondta, hogy ez a véleménye. Ezzel rólam is negatív véleményt mondott, és a kettönk közötti vonzalomról is, pedig sose adtam jelét annak, hogy elutasitanám.
Ez egy nagyon szép, és ugyanakkor szomorú történet, kár, hogy így végződött.
Szerintem csak simán félénk volt, nem látott rajtad semmi olyan jelet, amire ő számított, hogy majd kap, vagy mint ahogy azt elképzeli, “elvárja” más nőktől. Egyszerűen bebeszélhette magának, hogy nem érdekled úgy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!