10 évvel ezelőtt érettségiztem, tele voltam álmokkal, vágyakkal. Most 28 vagyok, diplomás. Se munkám, se baráti köröm, barátnőm sosem volt. Elszúrtam az egész életemet, igaz?

Köszönöm szépen a válaszokat! A legnagyobb gondom nem is a munka, mert azt előbb-utóbb úgyis találok valamilyent... A diplomáim sajnos piacképtelenek, és mindezt csak akkor tudtam már meg, miután három képzés, és 8 és fél év után munkát kezdtem keresni... Annál nagyobb baj, hogy minden elé helyeztem a tanulást. A nőkkel pedig hagyományosan nem tudok mit kezdeni, ez már gimnazista koromban is így volt. Nagyon visszahúzódó, és csendes voltam, nem sokat kommunikáltam a többiekkel. Ezt folytattam az egyetemen is, ha valaki bejött, akkor chaten próbálkoztam, élőben egy szót se váltottam vele. És ezt vagy 30 különböző nővel még csináltam, mire rájöttem, hogy ezzel csak nevetségessé, igazi lúzerré válok, holott külsőre egyáltalán nem tűnök annak... Közben már a 20-as éveim közepére értem, és akkor próbálkozott nálam végre először egy lány. Semmi sem lett belőle, mert túlerőltettem, annyira feldobott, hogy nekem is össze jöhet... Mindennap ráírtam, és találkozni akartam vele. Végül ebből lett elege, és ejtett. Rosszul viseltem. Egy hónap múlva lett kapcsolata, ami miatt megsértődtem, és ahol tudtam, folyamatosan támadtam... Az eredmény az lett, hogy az egymással való baráti kapcsolatunk teljesen tönkrement... Évek teltek el, neki már a harmadik van azóta, én pedig továbbra is abszolút nullánál tartok. Vele randiztam először, és utoljára is... Csak ő 24,én meg 28 vagyok, szóval nálam azért már felmerülnek a kérdések, hogy mi lesz velem... Természetesen az egyetemen mindenki tudta, jól kiröhögtek, és elszigetelődtem, mert azt mondták, hogy nem vagyok normális... Pedig csak tapasztalatlan voltam, és hibáztam. Most egyedül ülök egy szobában, és ha beülök egy bárba, már megismerlek arról, hogy mindig egyedül vagyok. Beszélgetést kezdeményezni nem tudok, mert eddig még rajtam kívül senki sem volt egyedül. Csajozni pedig nem tudok, mert nem is volt soha alkalmam rá... Egyszer volt, és annak hosszútávú, katasztrófája felérő eredménye lett. A zárkózottságom mellett ennek is köszönhető, hogy ma egyedül vagyok, és nem látom a kitörést. Már nem is nagyon szeretek eljárni itthonról, mert semmi értelmét sem látom, mert csak egyedül ülök...