Egy diplomás közgazdász egész nap egy irodában ül és papírmunkázik?
hát na miért?! mert az átlag ember semmi mást nem lát fiatalkorában, minthogy valaki vagy kétkezi rosszul fizetett, állami rosszul fizetett vagy egy kényelmes irodában papírtologató jópénzért
megkérdezel manapság egy alsó tagozatost mi szeretne lenni, azt fogja mondani, hogy fogalma sincs de egy irodában képzeli el a jövőjét, mert semelyik másik fent említett nem tűnik vonzónak
ennél azért jóval árnyaltabb a kép, a népszerűségét annak köszönheti, hogy sokáig élt a könnyű diploma (könnyű bekerüléssel) jól fizetett állás ígéretével az ilyen jellegű szak
kicsit visszaütött, mint a bölcsészképzés, főleg a vidéki papírok kapcsán
Nem feltétlenül. Szellemi munkát nagyon sokféle módon lehet végezni, még a villamoson is. A szellemi munka bizonyos értelemben ugyanolyan, mint a fizikai. Kezdetben nincs semmi, nekiállunk, aztán kezd kikerekedni a dolog. A péknél egy kenyér, a vasutasnál megy a vonat, a közgazdász meg például előállhat egy jó kis statisztikával, amiből kiderül, mit kéne csinálni a gyárral, hogy nagyobb legyen a haszna.
A közgazdász nagyon sokfélét csinál, attól függően, hol dolgozik. Még egy gyárban is többféle feladat van, hát még ha bankban, hatóságnál, vagy elemzőként dolgozik.
Hogy szemléletesebb legyen, mondok egy viszonylag egyszerű feladatot. Jön hozzád az igazgató a következővel: rengeteg anyagot kell tárolni, nincs hely, nem tudják mi hol van, néha elfogy és kéne, máskor meg túl sok van belőle, a melósok hőzöngenek, hogy kevés a pénz, a terméket meg hol el tudjuk adni, hol nem. Így aztán se nyereség, se jó hangulat. Gondolj ki valamit, hogy ez megváltozzon. És most te következel. Át kell tekintened az egész folyamatot, észrevenni a hibákat, ehhez kell némi statisztika, diagram, táblázat. Ki kell találnod, milyen szakembereket kell kérdezned egyes problémákról, szóval csapat is kell. No ess neki.
# 1
Nem gondolom, hogy azért nem vágynak az emberek fizikai munkára, mert olyan keveset fizetne, hanem egyszerűen azért, mert nehéz, és piszkos. Emelett jó szkatudást és észt is igényel.
Én olyan emberek közt nőttem fel, akik a 70-es években született szakmunkás egyéni vállalkozók, akár a bátyám, sógoraim, azok ismerősei és barátai. Nagyon sokat ismerek. Természetesen ha lehet, feketén dolgoznak, és bárcsak annyit keresnék mint ők!
Simán 3-400 ezreket keresnek egy hónapban, csak ez nem látszik, mert ők azok a tipikus egyszerű polgárok, akik reggel piszkos munkaruhában mennek el otthonról, de van családi házuk, autójuk, és 3-4 gyerekük.
Ehhez képest az irodában ahol dolgozom, ott van többszáz diplomás, nyelveket beszélő dolgozó, alig 200 ezres fizetéssel, amiből albérlet és egyéb megélhetési költségek után jó, ha marad 30-40 ezer.
Én is legalább 6 évet dolgoztam építőiparban, de csak segédként, és nagyon utáltam már. Az állandó derékfájdalmakat, izzadást, poros piszkos ruhákat. Sikerült protekcióval bejutnom egy irodába, ahol egész nap légkodis helyen ülök a képernyő előtt, és nem bánom egyáltalán. Csak a zsíros külföldi kiruccanások hiányoznak. Pl mikor volt egy 3 hetes munka németben, és 600 ezerrel a zsebemben jöttem haza, de volt egyszer 3 hónapos is, akkor 2 milliót hoztam haza. Na ilyenek soha nem lesznek a diplomás bölcsészeknek meg közgazdászoknak.
olyan munka nincs, hogy közgazdász. Ez egy összefoglaló szó milliónyi részterületre, így aztán van aki egész nap egy irodában "papírmunkázik" (valószínűbb, hogy exceleket töltöget), van aki ügyfelekkel tárgyal, mások kreatívabb dolgokat csinálnak, meetingekre járnak, töprengenek új termékeken, stratégiát dolgoznak ki, ügyfeleknél végeznek konzultációt, stb...
Egyébként mitől nem lesz "száraz" egy szakma?
"Nem gondolom, hogy azért nem vágynak az emberek fizikai munkára, mert olyan keveset fizetne, hanem egyszerűen azért, mert nehéz, és piszkos. Emelett jó szkatudást és észt is igényel. "
Szerintem erről a felnövekvő generáció mit sem sejt, az hogy kinek mennyire fog 40 évesen fájni a háta meg különösen távoli dolognak tűnik.
Egyszerűen csak "gáz" szakmunkásnak készülni, mert mindenki sejti melyek azok az emberek akik majd ilyen iskolába kerülnek. Mint ahogy pl ha valaki azt mondja, hogy orvos szeretne lenni, akkor ahhoz földön túli "okosság" kell, pedig a valóság ettől elég messze van.
Bekategorizáljuk magunkat a "teljesíthető arany középútra", és nagyon sokat ezért válnak középszerű emberré, akik elvégeznek valamit majd dolgoznak valamit. Akármit.
"mit sem sejt, az hogy kinek mennyire fog 40 évesen fájni a háta "
AZ még csak hagyja ám, de 65 évesen, amikor nyugdíjba megy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!