Miért érzem az már évek óta hogy nekem sosem lesz párom?

Ha 15 évesen nem volt csajod és ezen gondolkoztál, akkor már mindegy...ne foglalkozz vele, engedd el.

Ha agyalsz rajta csak rosszabb lesz...nyugtasson a tudat hogy rajtad kivül több százezer hasonló srác van, aki az életbe nem kerül közel nőhöz. Nem érteni kell, csak elfogadni. Mint pl a gravitációt. Van és kész.

#1 ha már gravitáció...te melyik bolygón élsz????

"Én nő vagyok, nekem lehet százszorta nehezebb, mint neked. Egy férfinak nem kell tökéletes külső. A nőknek igen."

Végülis nem kell tökéletes, csak jóképű, sportos, magas, dús hajú, nagy farkú.A többi már mellékes. Mint jó humorú, érzelmes, értelmes, megbizható, sikeres, ambiciózus, hűséges, gondoskodó, bátor, stb,stb,stb.

Egy nőnek mi kell: szóba áll a férfival, és ennyi.

Tudod mi 100x nehezebb a nőknek? Szülni, meg azonos munkabért kapni esetleg magassarkúban menni...

Jó, akkor eltúloztam. Végülis, ha 100 kg-os koca lennék lenőtt vörös hajjal ragyákkal is lenne pasim. Csak tudod én nem csak azt szeretném, h megbaxxanak, aztán ágyő viszontlángos.

Tudom mit érek, mert megtanultam és elfogadtam magamat. Amin tudok fejlesztek, amin nem tudok változtatni és ami nem tökéletes, arról meg tudom, h az a szexepilem, mivel a másiknak is lesz olyan, ami nem tökéletes, de pont azért lesz szerethető. :)

Hagyjuk ezt a rizsát, h kinek könnyebb, valóban. Egyik nemnek sem. Épp azért van esélyünk, hisz mindenki szeretni és szeretve lenni szeretne.

Nehéz elfogadni. Lehet jönni azzal, hogy ismerkedj, nyiss, légy rendben magaddal és majd jön, bevonzod, ha kész vagy rá, de ezek szerintem csak spirituális szövegek. Nekem akkor lett párom mindig, ha eszembe se jutott. Amikor csak beszélgettem egy fórumon, és mikor az az ember kidobott, utána rám írt egy másik, és válaszoltam, mert ha nem írogattam volna, a másik miatt szomorkodtam volna, és abból több éves kapcsolat lett. Olyan is volt, hogy beletojtam az egészbe, dolgoztam, és egy kolléga bemutatott valakit, akivel majdnem összejöttünk.

De mikor valóban nyitott voltam, hogy úgy mondjam átadtam volna a szívem és szerettem volna szeretni, akkor nem érdekeltem senkit. Úgy gondolom, a véletlenen múlik. Persze nem árt, ha az ember elmegy ide-oda, beszélget azokkal, akikkel összefut és ad a higiéniára, a súlyára. De erőltetni nem lehet.

Az elfogadás meg...lehet találni programokat, sportolni a boldogsághormonért, örömet okozni olyan dolgokkal, amiket az ember a megkeresett pénzéből vesz. Ezek valóban jólesnek, nyilván pótcselekvések, de az időt elütik. És ha a társ nem adatik meg, abban kell örömet találni, ami van.

Sajnos ugyanezt érzem én is, kb. 14-15 éves korom óta állandóan. 21 vagyok, de akkor ezek szerint két év múlva is ez lesz.

Annyi a különbség talán, hogy én mindig-mindig olyanoknak tetszem akik nekem valamiért nem. Egyszer volt ez másképp, na amiatt nem vagyok szűz, máskülönben ugyanezeken jár az agyam állandóan.

Mondok jobbat, 8 év múlva is ez lesz. Én 29 vagyok. Magától semmi nem változik. Én nem sokat tettem az ügy érdekében, csak nyavalyogtam magamban és nem is lett eredménye.

Ellenben más területen tudtam fejlődni. Van némi egzisztenciám. Tudom, hogy ha csak a külsőségek számítanának, szinte főnyeremény lennék a legtöbb nőnek. De nem vagyok az, mert az egész agyban dől el. És az agyam még mindig nem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Sőt, rosszabb, már azt sem tudom, hogy egyáltalán akarom-e.

Ha ti is így akartok járni, akkor folytassátok a nyavalygást, ellenkező esetben kezdjetek valamit magatokkal. Ez utóbbiban viszont sajnos nem tudok tanácsot adni.