Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak szerintem kamu a pasi?

Figyelt kérdés

Adott egy csinos 26 éves nő. Lassan 1 éve egyedül van, pedig rengeteg randira jár.

Egy társkeresőn felbukkant egy újabb jelölt, akivel kezdetben órákig csak telefonálgattak, ill 1-2 képcsere volt.


Kb. 1 hétre az első telefonos beszélgetés utánra beszélték meg az első találkozót a férfi elfoglaltsága miatt. Ugyanakkor telefonon már annyira összecsiszolódtak, hogy szinte biztosra vették a kapcsolatot. A férfi azt mondta lakáskulcsot másoltatott már, autót is beígért a lánynak, ill. hogy kifizeti a hiteleit.

A találkozás napján lemondta, mondván vidéken kell még maradnia munka miatt ráadásul a pénzügyei sem jól alakultak.

Eltelt újabb 1 hét telefonálással, chateléssel, majd miután előtte is pedzegette a srác, hogy az exe folyton keresi, előállt azzal, hogy az exének 2 hónapos gyereke van tőle. Emiatt most időt kér a találkozásig, mert majd tesztet csinálnak és rendbe kell raknia magában a dolgokat. De az exhez nem akar visszamenni, és továbbra is napi 5-8 óra telefonàlgatással szédíti a lányt, hogy minden oké lesz, csak ne sürgesse a talit.


Közösségi oldalakon nincs fent a srác, neten semmit sem találni a nevére, holott elvileg vállalkozó és már munkát is ígért a lánynak.


Aggódom ezen lány barátomért, mert szerintem nagyon kamu szagú, amit néha ő is így lát, de a srácnak mindenre van válasza, és annyit beszélnek, hogy lyukat beszél a hasába. És eléggé ki van a lány.

Szerintetek létezhet ilyen helyzet vagy ha nem mi a jó ebben a srácnak?



2019. ápr. 23. 18:41
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
100%

Ekkora kamu szövegeket elhinni;). lakáskulcsot másoltatott már, autót is beígért a lánynak, ill. hogy kifizeti a hiteleit.-Aki eztet elhiszi ,szamarabb egy lónál.


Közösségi oldalakon nincs fent a srác, neten semmit sem találni a nevére, -aki ezek után komolyan veszi az az adios cipőről elhiszi hogy adidas.

2019. ápr. 23. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
100%
Ordas nagy kamu.
2019. ápr. 23. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
100%

Több sebből vérzik ez a történet... Már az is durva, h egy hét telefonos beszélgetés után (jó képcsere volt) már lakáskulcs másoltatás meg autó és alkalmazás a téma... Könyörgöm mire fel? Egy kép és pár szép szó után? Személyes taliig semmi értelme. Ott aztán meg lehet nem is jönnek be egymásnak.

A többi meg csak hab a tortán...

A barátnőd egy 14 éves kislány szintjén áll, minden tekintetben. Nagyon elkeserítő azért... 26 évesen. :(

2019. ápr. 23. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
100%

"a csávó leszerelte, hogy hagyjon neki időt míg rendbeteszi a dolgait, és ne "ba..ogassa" ezzel, mert azzal csak árt."

Ha nincsenek rendben a dolgai, akkor miért ismerkedik? Ebbe a lányba nem véletlenül futott bele, hanem társkeresőzött. Mire számított a fickó? Telefonos csevegésre, mint az oviban?


"Majd nyugodtan dumál vele 6-8 órát telón." Ennyi idő alatt az ország bármelyik pontjából elautózhatna a nagymenő a csajhoz.

2019. ápr. 23. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 A kérdező kommentje:

Ágnyeszka!


Megmondom őszintén én is meglepődtem rajta, hogy ilyen, mert eddig nagyon megfontolt volt, nem véletlenül van 1 éve egyedül.

Ha nem beszélnek egy este, akkor igazából kezdi belátni, hogy valami nem oké, de ahogy bejelentkezik a srác, akàr hajnalig is eteti a meséjével. Ő meg a stílusa, meg a modora miatt elkezd neki újra hinni.

Nem tudom mit lehetne tenni, hogy észhez térjen..


De tényleg nem értem ez miért jó a srácnak. Nem hiszem hogy találkozasra sor kerül, mert a srác húzza a dolgot, szóval én kizárom, hogy csak meg akarja döngetni.

2019. ápr. 23. 19:38
 16/19 anonim ***** válasza:
64%

Kamu.

Mármint a kérdés.

2019. ápr. 23. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 A kérdező kommentje:
Nem kamu, hidd el. Néha én is pont azért bizonytalanodtam el, hogy hátha igaz, mert nem hiszem el, hogy ilyeneket valaki behazudik, és még be is dőlnek neki.
2019. ápr. 23. 20:18
 18/19 anonim ***** válasza:
100%
A pasi nem kamu csak amit előad. Miután megdugta a brátnődet úgy elfog tűnni mint a kámfor. Ha valaki még huszonévesen hisz a mesében tegye az Ő dolga
2019. ápr. 23. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
A barátnőd elég ostoba tyúk.
2019. ápr. 23. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!