Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi lehet a probléma velem társkeresés terén? (F/23)
Hello!
Sajnálatos módon én is csatlakoznék azok körébe, akik ilyen kérdést tesznek fel. Igazából szeretnék csak tippeket, ötleteket kapni főként nőktől, de persze férfiaktól is örülnék visszajelzéseknek.
Az az igazság, hogy körülbelül fél éve szakítottam a volt barátnőmmel, mert már nem igazán bírtam a kapcsolatot. Rengeteg problémánk volt és úgy gondoltam jobb lesz így kettőnknek. Nem bántam meg a szakítást, de azóta egyszerűen nem akar összejönni egy kapcsolat, hiába próbálkozom.
Volt már azóta jó pár randi, ahol láthatóan jól érezték magukat, sokat nevettek. Ezeket a randikat úgy kell elképzelni, hogy akár több órásak (minimum 2, de volt már 5 órás is). A randi után pedig egyszerűen sehova sem halad a történet.
23 éves egyetemista vagyok, aki a visszajelzések alapján kulturált, humoros, nyitott, többnyire szimpatikus. A tömegközlekedési eszközön is sokszor szólítanak meg idegenek, jól el tudok beszélgetni bárkivel bármiről. 100% extrovertált vagyok, ami sok helyzetben előnyös.
A kinézetemmel jómagam nem vagyok megelégedve, edzőterembe és szoláriumba járok, valamint igyekszem mindig a hozzám hajformát megtalálni és az öltözködésemre is pozitív visszajelzés érkezik. Sokszor meg is kapom ismerősöktől, hogy néha már túlságosan is igényes vagyok, jó pár lánytól kaptam olyan megjegyzést, hogy biztosan "fuckboy" vagyok. Sokan mondták és én is arra tudok következtetni ebből, hogy mindig igényes a megjelenésem.
Az sem lehetne probléma, hogy alacsony vagyok (188 centiméter).
A Photofeeleren, ahol értékelik a feltöltött képet általában 7,0-8,0 közötti értékelést kapok.
Nagyon romantikus típus vagyok, szeretem a nőket a tenyeremen hordozni. A távkapcsolat sem távkapcsolat számomra, hiszen az előző kapcsolatomban is 50-60 kilométer távolságra voltunk egymástól és leutaztam hetente többször is.
Több hangszeren játszok, ami a hobbijaimhoz tartozik. Ezenkívül szeretek kipróbálni mindig új dolgokat. A sport hozzátartozik az életemhez, mivel konditerembe járok és igyekszem különböző sportrendezvényeken részt venni (röplabda, labdarúgás) és 6 évet kézilabdáztam.
Imádok utazni, szeretek megismerni különböző kultúrákat. Ami a nyelvtanulást is ösztönzi. Bár jelenleg csak angolul és németül beszélek, emellett az olaszt is elkezdtem tanulni és jó pár nyelv még tervben van.
Sokaknak az anyagiakkal is probléma szokott lenni, nálam nem ez a helyzet. Rendelkezem saját lakással és gépjárművel. Nem azt mondom, hogy nagyon pénzes vagyok, de amire szükségem van azt mindig meg tudom venni legyen akár szó rólam vagy a jelenlegi páromról.
Mi lehet a probléma?
Ez is lehetséges, bár nem tudom. Lehetséges, hogy szimplán csak nem jövök be vagy nem érzik a "kémiát".
Egyébként az kimaradt, hogy imádok főzni és a visszajelzések alapján nagyon finoman főzök.
Szia!
Az utolsó két bekezdésig arra gondoltam, hogy semmi baj sincs veled, rossz helyen keresgélsz maximum. A végére érve pedig azt hiszem, hogy kezdem látni a gondot, ami nem veled van.
Ha tényleg ilyen vagy, 23 évesen, az fantasztikus dolog. Utazni, zenélni, sportolni, párkapcsolatban is odaadó, ilyen a mesékben sincs.
Például 22 vagyok, egyetemista, jogsit csinálok. Szép vagyok, de nem az "azta, de gyönyörű" kategória. Tuti félnék, hogy "túl jó vagy hozzám", esetleg lecserélsz, stb.
Ahhoz mit szólsz, ha esetleg az elején nem mondasz el minden "előnyt"? Hanem kicsit hagyod kibontakozni a lányokat, éreztetni, hogy mondjuk elegek neked? Hogyan viselkedsz, mennyire akarsz gyorsan haladni?
Lehet hogy túl hamar kezdeményezel és félnek, hogy egy jól sikerült éjszaka után lépsz is le, ahogy írtad, a "fuckboy" kategória.
Ha kicsit bővebben írsz az udvarlási szokásaidról vagy hogy milyen lányoknál próbálkozol, akkor lehet többet tudunk a válaszokkal is segíteni. :)
Lehet csúnya vagyok :D De ahogy írtam a "Photofeeleren" is 7-8 pontszám között helyezkedek el, amit elég kevesen érnek el. Az átlag pontszám 5,7-7-ig terjed.
Illetve fontos megjegyezni, hogy eddig 5 hosszabb kapcsolatom volt (legalább egy éves kapcsolatok), ahol szép barátnőim voltak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!