Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért tulajdonítanak ekkora jelentőséget a külsőnek?
Nem arra gondolok, hogy miért nem jövünk össze számunkra nem vonzó emberekkel, hanem arra, amikor valakinek pontról pontra meg van határozva, hogy kell az adott partnernek kinézni, mert ha nem úgy görbül egy hajszála, vagy ha fél centivel alacsonyabb, egy kosárral kisebb a melle, akkor már nem is kell.
Főleg most, amikor már minden teli van "tökéletes"-nek kikáltott emberekkel, és a többség olyan párt akar.
Lehet, bennem van a hiba, de nekem onnan lesz valaki vonzó, ahogy megnyilvánul. Az intelligencia vonzóbb számomra minden másnál. Ha látom az értelmet a tekintetében, onnan ezerszer vonzóbb lesz.
Sose voltak ilyen kikötéseim, hogy legyen magas (ha olyan magas, mint én, az már elég, az én 170cm-met meg nem nehéz megugrani), vagy legyen A hajszíne B szemszínnel, legyen izmos, legyen szakálla/ne legyen szakálla..
A világos (leginkább szőke vagy világosabb barna) haj és a világos (kék/zöld) szemek tetszenek, nemtől függetlenül másokon (lehet, mert én is ilyen vagyok, nem tudom), de sose így kerestem párt, ez olyan sokadlagos.
Volt, hogy egy-egy megnyilvánulása után lett valaki olyan vonzó, hogy azonnal utána szaladtam volna, hogy meg akarom ismerni, holott addig semleges volt számomra.
Viszont rendesen elszomorít, hogy manapság már a többség (főleg a férfiak) úgy keresnek párt, hogy annak ne legyen semmi hibája külsőre.
Egy gyönyörű nőnek még a sunyi, hisztis, kétszínű jellemet is elnézik, csak mert jó ránézni.
10-es miért te melyiket választod ha van lehetőséged a dagadt otthonkás,zsíros nőt vagy ne legyen dagadt de nem az uhhh,hanem a feszes csinos mosolygós hosszú hajú csajt aki mellette intelligens is?
Igen tapasztalom a kockahas és izom vonzó,tehát elkezdtem edzeni kevesebb duma kell.
Miért nem mész el te is?
Hát 12-es érdekes nekem csak segített,sőt volt,hogy randizni sem kellett,mert beszélgettünk ott fogdosott a szórakozóhelyen a nő,sőt olyan si volt hogy álltam a bárpultnál és simizett meg belemarkolt a seggembe, ,,de jól nézel ki" mondtam neki mutatok mást is,csak ott volt a palija is ezért nem jött.
Ez durva volt.
Eddig minden nő imádta a testem markolni mindenem belém kapaszkodni és úgy élveztek,sőt volt,hogy kép csere és már vihettem is,kevesebbet kellett beszélgetnem és randiznom.
Mostani párom is imádja,hogy kigyúrt vagyok,vékony palikat észre se veszi,és mindent megtesz értem mindent külsőleg az ágyban is,bármit kérhetek.
Akkor szerinted miért az izmos kigyúrt pasiknak van a legszexibb legcsinosabb nőik?
Háát kisfiús p_cs fejem volt még 19 évesen is,gyűlöltem,edzéssel amúgy az arcod is markánsodik férfiasodik plusz a hangod is mélyülhet a tesztoszteron ahogy emelkedik,edzés minden szempontból csak segít.
Férfiasít ez a lényeg.
Amúgy megnézed egy Kathi Bélát,arcra nincs annyira toppon tehát nem az a tipikus szépfiú ő sem,még is neki is a legjobb női vannak mindig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!