Miért értem félre a nőket folyton?

Nemrég munkában megismerkedtem egy lánnyal, akivel az elején sokat beszélgettünk, szívesen kereste a társaságomat, és olyan megjegyzései is voltak, hogy nagyon bírja a gondolkodásmódomat és hogy szívesen beszélgetne velem többet, munkán kívül is.

Felajánlottam neki többször, hogy munka után üljünk be meginni egy kávét és beszélgessünk egy jót, de mivel nem helyi, és viszonylag sokat utazik munkába is és haza is minden nap, így erre hivatkozva nem ment bele.

Ma leült velem beszélni, hogy én többet látok ebbe bele, mert ő csak mint barát tekint rám. Közben néha voltak olyan megjegyzései, amiből azt szűrtem le, hogy nekem célozgat: "egy éve van egyedül, és már nagyon hiányzik neki a kapcsolat" - mindezt mikor kettesben voltunk. Sokszor ő hozott fel olyan témákat, amiből azt szűrtem le, hogy ő is nyitott az ismerkedésre.

Erre megint barát zóna, ahonnan tuti nincs kiút.

Ma azt mondta nekem, hogy értelmes és intelligens embernek tart, és nem szívesen szakítaná meg a kapcsolatot, mert rég nem találkozott már olyan emberrel (nők közül sem), akivel ilyen kötetlenül és őszintén lehet beszélgetni, de ha nekem nehéz, akkor nem akar nekem rosszat. Azt mondtam rá, hogy rendben, bár nem esik jól, de én is olyan embernek ismertem meg, aki nem szívesen veszítenék el.

Azóta viszont azon kattogok, hogy én nem tudnék rá úgy nézni, mert számomra mind mentalitásra, mint külsőre nagyon vonzó nő.

Azt gondoltam, hogy nem nagy ügy, mert meg kell tanulni kezelni a visszautasítást, nem is ez aggaszt, hanem hogy vele kapcsolatban a barát zóna kb. a legnagyobb kínzás lenne nekem.

Azért forognak így a gondolataim körülötte, mert már 4 éve próbálkozok, de nem igazán találkoztam eddig rajta kívül olyan nővel, aki a tulajdonságaimat nézte volna és amiatt kereste volna a társaságomat.

A legtöbb randim úgy végződött, hogy: "Nincs elég egzisztenciám, így nem vagyok igazán jó társnak."

30/F