Tényleg előfordul olyan, hogy egy jó kinézetű fiú félénk és önbizalomhiányos lenne?

Én gyáva vagyok és ronda is.

Jeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee...

Külső alapján miért hiszi azt szinte mindenki, hogy nagy az önbizalmam? Oké, elfogadtam hogy külsőre talán jól nézek ki, de belül totál kész vagyok és voltam mindig. Majdnem két méter magas, helyes arcúnak mondott, szálkás alkatú srác vagyok, napi szinten látom hogy viszonylag sok csinos lány megnéz, ha nem is az összes. (Szőke vagyok és kölyökképű, ezek azért sok nőnek nem jönnek be)

Gyerekkoromban több trauma is ért, ami miatt visszahúzódó, csendes, introvertált felnőtt lettem. Anyukám 1-2 éves koromban lett rákos, amikor a húgom született és abban a fontos korban mindketten kb semmi anyai törődést nem tudtunk kapni (szoptatás, figyelem, ölelés), mert anya épp az életéért küzdött. Pszichológusok azt mondták, hogy emiatt is vagyunk mindketten szorongóak a húgommal, hogy ebben a személyiség és tudatalatti szempontjából fontos korban meg lett tagadva tőlünk (nem szándékosan) az anyai törődés, pedig amúgy jó, normális anyukánk van.

A másik, hogy apukám világéletében alkoholista volt, leszart minket, bár legalább sosem vert és eljárt dolgozni, de kb nem is volt apám, nem volt apakép az életemben, mert ő csak egy lakótárs volt szinte, aki munka után elborozgatott, tévézgetett, számítógépezgetett mindig.

Tizenévesen a csajokkal sem volt sikerem, nem tudtam mit kell mondani nekik, hogy kell ismerkedni, nem mertem odamenni, pedig tetszettem lányoknak és nagyon szerettem volna egy szerető barátnőt, de csak 21 évesen veszítettem el a szüzességem, közben meg láttam ahogy a legjobb barátaim már 15-16 évesen. Az utóbbi években próbáltam kitörni, ami félig-meddig összejött, még folyamatban van.

25/f