Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ismerkedés szempontjából egy 34 éves férfi esetén számít az albérlet típusa, ha már albérlete van?
34 éves férfi vagyok, kb. 2 év múlva veszek saját lakást Budapesten.
Addig továbbra is albérletben szeretnék élni, megfelelő körülmények között. Most van egy albérletem, aminek lejár a szerződése, de egy kicsit sokat fizetek érte. Számításba vettem a váltást egy olcsóbb megoldásra, hogy többet tegyek félre a későbbi saját lakásomra.
Gondolkodom, hogy kibérelek egy szobát egy kétszobás lakásban, ahol a bérlendő szoba természetesen teljesen elszeparált lenne.
Ha már eleve albérletben élek, számít-e az ebben a korosztályban, hogy egyedül bérelek egy komplett lakást, vagy csak egy szobát bérlek?
Nem vagyok sikeres az ismerkedésben, mégis folyamatosan teszek érte, hogy újra megfelelő párra találjak.
Voltak már hosszabb kapcsolataim, volt akivel együtt is éltem 3 évig egy külön albérletben.
Azokat a lányokat, akikkel nem éltem együtt, szerettem elhívni magamhoz, hogy vacsorát, reggelit, stb. készítsek nekik. Ez nagyon elnyerte a tetszésüket, de azt gondolom, hogy egy lakótárs ezt nem minden esetben tolerálná.
Hölgyek, nektek számítana, hogy melyik megoldást választotta a férfi?
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a jóképű, határozott férfi esetében az sem baj, ha a híd alatt lakik :)
Engem nem zavarna, hisz nem elvered a penzt, hanem rovidtavon sajat lakast akarsz venni.
A vacsorat meg elkeszitheted a sajat lakasomban 😊
Nem számít, mivel vannak komoly terveid és céljaid. Pár évet ki lehet bírni társbérletben is. Azokkal a lányokkal, akiknek ez nem felel meg ne foglalkozz.
29 N
Ha ezt így felvázolod a partnernek, hogy ezek a céljaid és pl a plusz pénzt nem céltalanul elvered a hó végéig, tök megérthető. Egy értelmes ember ezt megérti és támogat is benne.
Én párom pl kocsira gyűjt ugyanígy, felvázolta, miért kell új, mi a célja, mikorra akarja megvalósítani és ez szerintem valahol hihetetlenül szexi (magabiztos, céltudatos).
Szamit.
Mondok mas peldat.
Jopar eve epitkeztem. Kocsit eladtam 100e ftert vettem egy rozsdas kisteher autot.
Evekig jartam vele ,vegulis en becsajoztam de ismeretsegi korben rohogtek rajtam. Ocska ruhak, olcso cipo, szakadt kisteher auto, egy kis lyukban lakas.
Azt felepult a haz, 8 evig eltem igy. Jelen allapotban ugy nez ki hogy aki rohogott alberletben van, nalam azt hiszem ezt hivjak ugy hogy budai villaban elo gazdag ficsur.
Randinal nem meselhetem hogy ertem hogy lepukkant csavo vagyok de terveim vannak mert hazugnak neznek.
Szoval ez ilyen. Terv volt, megoldottam.
Természetesen számít.
Lehet, hogy találnál olyan nőt, akit az se zavarna, ha meg az anyád dal laknál együtt egy szoba-konyhás panelban, de azért be csapjuk be magunkat. Nyilván előnnyel indul az, aki 34 évesen már valami értelmes egzisztenciát fel tud mutatni.
És 34 évesen egy szoba egy társbérletben azért már nem az a szint, amit sokan elvárnak, vagy legalábbis remélnek.
Ha nem vagy fiatalabb 5-10 evvel,helyes,kisportoltnak latszo a napi rendszeres sporttol,magas es megfelelo intim merettel,akkor te se erdekelsz,nemhogy a lakasod.
N/37
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!