Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek nagyon gáz lenne prostihoz menni, ebben az esetben? (Ismerkedési gondok)
19 éves vagyok és még nem volt párkapcsolatom, részben az önbizalomhiányom miatt, részben a szextől való félelmem miatt, mert sajnos nagyon félek tőle, ami egészségügyi okokra vezethető vissza.
És arra gondoltam, hogy ki kéne próbálnom a szexet egy prostituálttal, hátha ez segít legyőzni a félelmemet, és lebontani az egyik korlátot, amely korlátoz a nők felé való nyitásban.
Azonban sajnos undorodom a gondolattól, hogy egy hivatásossal veszítsem el a szüzességem, vagy egyáltalán összefeküdjek eggyel. Illetve félek, hogy sok csajnál kizáró ok lenne ismerkedés terén, ha kiderülne.
Itt:
Prosti, különtanár matekból vagy csajozási tanfolyam, mind ugyan olyan. Fizetsz azért, amit mások ingyen is megkapnak, de te nem. Jelentkezz!
"Azonban sajnos undorodom a gondolattól, hogy egy hivatásossal veszítsem el a szüzességem"
szerintem sem kéne erőltetni, inkább próbálj vkit keresni akihez érzelmi szálak is kötnek, addig pedig megvan a közismert módja a szexuális vágy enyhítésének :D
Ha undorodsz a gondolatától is, akkor igen, gáz lenne.
De amúgy nem. Jobb, mint 30 évesen is szűznek lenni és álmodozni róla. Ráadásul addigra olyan szinten fogod túlmisztifikálni az egész szex témát, hogy mindenen parázni fogsz.
Én lányként mondom,szerintem nem gáz. Tudom milyen amikor maga alatt van az ember,hogy nem kell senkinek,fél az egésztől ,magányos. Nem tudhatom milyen hatással lesz rád,de hátha bátrabb leszel utána! Max 20 éves korodig még várnék,de ha már kényelmetlenül érzed magad akkor tedd meg. Ismerek olyat akinek ettől múltak el a gátlásai,hogy rájött hogy nem is olyan nagy dolog ez.
Viszont mikor csajozol ne hangoztasd.
Max ha komoly a dolog mondd el valahogy ha szóba kerül. Ha szeret meg fog érteni.
Szurkolok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!