Hagynom kellett volna ezt az egészet. Kár volt?

25 éves vagyok. 4 éves kapcsolatból másztam ki 2 éve, így bőven túl vagyok rajta. Úgy is voltam vele, hogy jobb pihenni, és önmagammal foglalkozni.

Pár hónapja belekeveredtem egy társaságba, ahol megismertem egy velem egykorú lányt. Hetek óta rágja a fülem, hogy mikor megyünk motorozni. Múlt hétvégén sor került rá.

Egy teljes napot töltöttünk együtt, mint haverok. Ettünk, ittunk, és rengeteget beszélgettünk, meg persze motoroztunk, rihegtünk-röhögtünk. Simán csak jól éreztük magunkat, semmi több. Elég bonyolult az élete, emiatt nem lehetne köztünk semmi, tudjuk ezt mindketten.

Kb. felébredtem, rájöttem, hogy óriási szükségem lenne egy társra, baromi nagy űrt kreált a szívembe gyakorlatilag mint kívülálló, pedig részemről szó sincs semmi érzelmi kötődésről felé. Akkor este mikor lefeküdtem aludni, azt hittem bőgve fakadok, pedig nem vagyok gyenge természet. Úgy érzem hogy a női érintéstől jobb a világon nincs. (elég közeli kontaktus a motorozás.) Rettenetesen magam alatt vagyok, ami külsőre nem látszik. Ahogy rájöttem hogy szaladnak az évek, és még 25 évesen mindig olyan hülyeséggel foglalkozok hogy mekkora meg milyen csillivilli alufelni kerüljön az autóm alá nyárra. Saját magamon le vagyok döbbenve, hogy ilyen s..r külsőségekkel b..zom el az életem nagyon nagy részét, mikor valljuk be őszintén, valójában senkit sem érdekelnek ezek a külsőségek, és nem tesz semmivé, nem segíti elő az életem. Egy hét alatt teljesen átértékeltem az egész életemet. Talán egy ölelés esne a legjobban.

Legjobb lett volna elkerülni ezt az egészet...

Sajnálatra nincs szükségem, nem halt meg senki, talán egy-két jó tanácsra, jó szóra, köszönöm.