Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Sikeres első randi után eltűnés, érdeklődés elvesztése. Ez valami járvány? Mitől lehet?

Figyelt kérdés

Idén négy lánynál is előfordult már, hogy randira mentünk kettesben, ahol tök jól éreztük magunkat és 3-4 órán keresztül beszélgettünk. A randi vége felé csókolóztunk is, meg persze közben/utána akár megöleltük egymást, vagy simogattuk egymást kevésbé intim helyeken (kar, arc, has, külső comb). Közben mondom, emberileg is jó volt, részemről azt mondom jót beszélgettünk.


Aztán az első randi után eltűnnek a lányok, vagy nem akarnak már második randit. Konkrétan három volt, aki egyszer csak nem válaszolt az üzenetekre és hívásokra. Ilyenkor egyszer-kétszer megcsörgetem, illetve pár napig írok neki pár üzenetet, hogy mi újság, ha nem válaszol, eltűnik, aztán hagyom. És egy volt, aki azt mondta, hogy nincs érdeklődése mégse valahogy irántam, de mondom egy ilyen fent leírt randi után. Mindezt a randi utáni néhány napban mind, mielőtt még lehetőség lenne második találkozót leszervezni. Elég értetlenül nézek erre, mert ilyenben ha visszaemlékszem sosem volt részem, vagy maximum párszor összesen sok-sok év alatt.


Barátnőmmel januárban szakítottunk, tavasszal kezdtem újra ismerkedni és ezek azóta fordultak elő, azóta nem voltam nővel.


2018. szept. 9. 13:22
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
Pancser vagy. Dugtak volna veled, de te meg x randit akartál még amíg megfekteted őket.. Ember.. :) Ők nem kapcsolatot kerestek, hanem szexet, tőled nem kapták meg ezért mentek tovább.
2018. szept. 9. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 A kérdező kommentje:

Köszi az eddigi válaszokat, bár párótok elég gagyi világmagyarázatot adott, de ezt betudom az információhiánynak:

Pl. egyikőtök szerint az a baj, hogy szerintük szexet akarok (8), a másikótok szerint az, hogy nem akarok szexet (11) :D Most akkor melyik? :D


1:

Ezt én is sok haveromtól hallottam már, hogy elfajult a helyzet az utóbbi években, de sosem értettem pontosan mikre gondolnak.


5:

Ugyanazt csináltam, mint régen a randijaimon, amik meg sikeresek voltak és később összejöttünk. Mitől hevertem volna a lábuk előtt? Miért van az, hogy ugyanazt csináltam, mint régen, de mégis más lett az eredménye?


7:

Pedig nem is vagyok öreg, de bas sza meg, durva ha ezeket kell csinálnom. Eddig így néztek ki a dolgok: Tetszettünk egymásnak, jól megértettük egymást, ezek miatt csókolóztunk, szexeltünk, összejöttünk. Ennyi. De amúgy elfogadom, ha bonyolultabb lett ma már valamiért, ezt több helyről is hallom vissza ismerősöktől.


8:

Régen sosem volt baj az első randis csókolózással, ölelgetéssel. Minden kapcsolatom így kezdődött, a most véget ért 4 éves is. Akkor most? Sok randi van, ahol pl. látom mégse illünk össze a valóságban, vagy ha megpróbálom megcsókolni, akkor finoman elutasítja, eltol magától. Ezek benne vannak az ismerkedésben és semmi bajom velük, de nem erről szól a kérdés láthatjátok.


9:

Nem várom el, hogy az első randi végén a szemembe mondják, hogyha valami baj van, mert megértem, ha sokan nem elég bátrak hozzá. Teljesen jó az, ha később írásban szólnak és úgy szakítják meg az ismerkedést, ahogy az egyik csaj is csinálta.

Mi az hogy a pasik...? Akkor én is általánosítsak a csajokra minden rosszat és megtehessek velük bármit ez alapján?

Nem érted? Azt nem értem, ha annyira nem jöttem be nekik, akkor miért éreztem beszélgetéskor, hogy kölcsönösen tetszünk egmyásnak és mik voltak azok a smár maratonok? Te szoktál olyanokkal csókolózni, akik nem jönnek be annyira? Most nem egy szájrapusziról beszélünk, hanem több perces kölcsönös csókolózásokról.


10:

Elég olcsó randik voltak, nem vacsiztunk vagy ilyesmi. Sétáltunk mindegyikkel és megittunk pár üdítőt, de nem hiszem hogy bármelyik randin többet fizettem volna 1500-2000 forintnál.

Viszont az tényleg durva, hogy manapság a csók vagy az intimitás csak ennyit jelent, ilyen könnyen adják. Én majdnem annyi nővel csókolóztam az életben, amennyivel szexeltem. Jó nyilván nekem is volt pár, akivel volt csók, de szex végül nem, de nem olyan sok.


11:

Életemben minden lánnyal, akikkel szexeltem, csókolóztam már az első randin. Aki most 4 évig barátnőm volt, vele is. Szóval miből szűröd le, hogy "csak" szexeltek volna a csajok?

Ja és a legutóbbinak konkrétan megmondtam, hogy folytathatnánk nálam az estét, de azt mondta még korai.

2018. szept. 9. 15:49
 13/20 anonim ***** válasza:
58%

Első randin is szerintem alap a közeledés, mert kell a testi vonzalom ahhoz, hogy kialakuljon valami. Persze az első randi utáni sex meredek kicsit, de viszont egyre jobban e felé tart a világ és több női ismerősöm szerint is, nincs azzal semmi baj, ha mindkét fél nagyon akarja. A pszichológusok és egyéb kutatók szerintem nagyon le vannak ragadva, akik mást hangoztatnak.

Több női ismerősömnek például a csók is elég meredek lenne első randi vagy a diszkóban pár perc ismeretség után, viszont ezzel szintén ellenkeznék, mert rengeteg olyat látni, hogy nagyon sok esetben ez nem igaz (és nem olyan csajokról van szó kiken átment a fél város).

Ezeket a dolgokat hangoztatja, Az RSD videók nagy része is, főleg Max. ki kell lépni abból a régi módi és visszafogott gondolkodás módból. Biztos szaladgál klaszik csaj az utcán de a legtöbbet megcsókolhatod és akár le is fektetheted már az első randin vagy egy buli után, persze ha csak ha elég jó vagy hozzá.

Ahhoz, hogy elég jó légy az RSD szerint csak Alfa jellem vonásokkal kell bírnod. Ami első sorban viselkedésben nyilvánul meg. (Kinézetben hát, nem kell semmi extra alap higiénián, normális szerkón kívül... persze sokat csökkenthet ha dagadt vagy vagy feketék a fogaid vagy irtó anyuci kedvence a frizurád.)


Példa: Több csaj is a randi után kijelentette, hogy nem érez semmilyen vonzalmat és nincs értelme folyatni második randival. De ha mellettem sétál még a kezét sem fogom még is, hogy alakulna ki bármi is. Ahhoz, hogy csak úgy messziről bárki is érezzen valamit, ahhoz nagyon jól kéne kinézni, de viszont egy két érintés ölelkezés sokat segíthet a dolgon.

Én is voltam, úgy csajjal, hogy bottal sem piszkáltam volna meg, de viszont mikor hozzám, bujt dörzsölődni a diszkóban akkor már rögtön éreztem valamit, amolyan valamit amit kémiának neveznek és nem csak a vér kezdett áramolni máshova :))... táncoltam vele egy keveset emberségből, mivel nőnapi buli volt, de az érdekessége, hogy nem csak szánalomból mert nekem is jó volt.


Később elhatároztam, hogy kicsit rákapcsolok a randikon, mikor le ültünk egy padra akkor átkaroltam kicsit simogattam a másik oldalt a karját és eléggé összebújva dumáltunk, hát .... kicsit ki akadt a csaj, hogy ő keresztény leányzó és hogy mindenek meg van a menete, de több órán át engedte magát, amúgy később megláttam, hogy Tinderen is fent van...szóval ennyit erről.

Elégé vallásos leánykák is ha megtalálják azt a személy aki kell nekik, látszatból tiltakoznak de közben akarják.


A lényeg, hogy érezd, hogy meddig mehetsz el, mi az amikor a nem olyan nem, hogy nem akar ribizlinek látszani és mikor olyan a nem, hogy komolyan nem.

Itt romlik el a legtöbb mert, ha nem vagy elég tökös és nem közeledsz amennyire a lány elvárja akkor csökken az érdeklődés ha meg viszont tul nagyon közeledsz és a lány nem akarja akkor is elvágtad magad.


30f

2018. szept. 9. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 A kérdező kommentje:

13:

Azt a rohadt. Köszi! Hallottam már, hogy érdemes a csajozást tanulni úgy, mint valami iskolai tankönyvet, de eddig jól megvoltam nélküle, most viszont elgondolkodok sok ilyen dolgon.

2018. szept. 9. 16:17
 15/20 anonim ***** válasza:

How To Drastically Increase Your Success Rate On The First Date

https://www.youtube.com/watch?v=xxgodskDNus



How To Overcome The Fear Of Being Sexual With Women

https://www.youtube.com/watch?v=V2NliJF5sp4

2018. szept. 9. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:
92%
Pont így vagyok a pasikkal! Nem értem...Régebben csak úgy spontàn történt minden és nem volt azzal semmi gond.Most meg csak szerencsétlenkednek.Aztàn eltünnek!
2018. szept. 9. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:

8as. Rendben, elfogadom.Azért az érdekes, hogy Te alapból az összes első randira úgy mentél,hogy igy vagy ugy,de lekapod a csajt.Nem mintha lenne ebben bármi kifogásolnivaló,csak érdekes. Mint ahogy azzal sincs gond,ha mindjárt szexet szeretnél tőlük. Én is csináltam ilyet,nem is írtam, hogy gondom lenne vele.Általában a gyengébb csajokat akartam megfektetni már az elsö randin,a top kategoriásoknál kicsit visszafogottabb voltam.

Két másik lehetőség : 1.egyszerűen bekerültél egy losing streak-be,egy olyasvalamibe,amikor nem jön ossze semmi,bárhogy próbálkozol.Türelemmel ki kell várni a végét.2.Nem tudom hány évesekkel randiztál,de lehet,hogy az elmult 4-5 évben feljött egy olyan csaj generáció, akiknek kevés vagy, ha már az elso randin nem nyitod ki rendesen a penztárcádat.

2018. szept. 9. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 A kérdező kommentje:

"Te alapból az összes első randira úgy mentél,hogy igy vagy ugy,de lekapod a csajt"


7 csajjal randiztam idén, abból 4-gyel volt csók. Randizni alapból úgy megyek, hogy már külsőre tetszik az illető és belsőre is első blokkra rendben van annyira, hogy találkozni akarjak vele. A nők csinálják ezt, hogy még randi alatt állandóan meggondolják magukat. A nők válogatnak, de ezt elfogadtam, ilyen a világ. Az ég kék, a fű zöld, a nők válogatnak.

Ha egy nő tetszik és pár óra beszélgetés után látszik, hogy a személyisége alapjaival sincs gond, akkor igen, simán csókolózunk. Életemben egyszer szexeltem első randin, általában 3-5 randi után jött össze.


Aki négy csajjal ezek voltak, ők pl 22, 22, 24, 25. Én 28 vagyok. De a mostani legutóbbi barátnőm is 24 volt.

Jaja, abban igazad van, hogy fel a fejjel és menni kell tovább, csinálni kell a dolgokat. Még ha most valamilyen rossz szériát fogtam ki, akkor is az irány előre van. Csak ez elég szokatlan volt, hogy folyamatosan ezzel találkoztam.


"már az elso randin nem nyitod ki rendesen a penztárcádat"

Ennyire a pénzzel lenne a gond?

2018. szept. 10. 14:48
 19/20 anonim ***** válasza:
Kérdező, ha nem tűnt volna fel azt írtam hogy : többnyire a pasik. Egy szóval se írtam hogy mindegyik férfi ilyen, csak a többség. NEKEM ez a tapasztalatom. 10- esetből 8x a pasi hisztizett valamilyen formàban mikor nem akartam 2. randit. Eleinte személyesen mondtam meg. Mivel sok esetben elég durva reakciókat kaptam, àttértem arra, hogy utólag, mikor màr nem vagyok a közelében smsben írtam meg vagy mikor hívott a következő randi ügyében. Ilyenkor is kaptam a qurvâtól a mocsok szemétig szinte mindent mert el mertem utasítani a tovàbbiakat. Csoda ha az ember egy idő utàn erre nem kívàncsi és inkàbb csendben eltűnik? Szerintem nem. Előre meg nem lehet tudni ki hogy reagàl, nem làttam a jövőbe. Ennyit erről.
2018. szept. 10. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:

Az utolsónak (és a #8-asnak) igaza van. Engem pl. megijeszt, ha ilyen szinten nyomul a férfi már az első randin (simogatás, tapi). Én ilyen helyzetekben lefagyok, és nem merem "élőben" megmondani, hogy nekem ez nem pálya, mert félek, hogy a tulzott nyomulas átmegy agresszioba az elutasítás miatt. Ezért inkább csendben eltunok.


Persze, elismerem, hogy biztos vannak lányok, akik csak szórakoznak.


De azért valljuk be, hogy nem egy életbiztosítás a mai világban nőnek lenni!

2018. szept. 10. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!