Miért hangoztatják a nők, hogy az egyenrangú kapcsolat az ideális, amikor szinte mindig tisztán látszik, hogy szuggesztív személyiségű párjuk van, akinek "alárendelődnek"?

Szerintem az egyenrangú felekről szóló kapcsolat méltatása csak mese habbal. Nem szeretnék dühöt szítani a kérdésemmel, de szeretnék erre magyarázatot találni.

A lényeg, hogy szinte mindig olyan férfiakkal vannak a nők, akik szuggesztív személyiségűek, vagyis a jellemükkel "láthatatlanul", tudat alatt teszik a nőt alárendeltté, de a csattanó most jön: a nőknek ez pont így tetszik. Ezt nem az erőszak mozgatja, hanem a stabilabb, kiforrottabb jellem, amelyik ezáltal irányítani képes a labilisabbat. Igen, tulajdonképpen a "nadrág hordására" akarok kilyukadni, ami - sokan bármennyire is tagadják -, de nagyon is létező dolog a kapcsolatokban. A férfi a kisugárzásával úgy hat a nőre, hogy az "magától" lesz alárendelt, mondhatni "elolvad", "elgyengül" a pasitól. És a szerelmük tökéletesen működik.

Ezt a jól bevált "receptet" látva mégis sok nő tiltakozik, hogy "nem, náluk nem így van, minden döntést együtt hoznak meg", stb. A nagy túrót, azt te csak hiszed. A férfi hozza meg, csak elhiteti veled, hogy te is 50%-ban a részese voltál...

Mi értelme van tagadni ezt az egészet? A női büszkeség miatt van? Ha egyszer ez a bevált recept, akkor fel kell vállalni, hogy ti nők igenis szeretitek, ha a férfi irányít és ennyi. A gyakran érzelmi ingadozást megélő nőknek kell egy stabil pont, aki minden helyzetet kontrollálni tud és sosem veszti el a fejét, mindig higgadt marad. És erre a férfiak képesek, legyünk őszinték.

Szerintetek miért van ez? Miért kell az egyenrangú kapcsolat fontosságát taglalni folyton, ha egyértelműen nem működik a gyakorlatban? Mi a véleményetek erről?