Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Volt már valaki hasonló helyzetben?

Figyelt kérdés

Van egy lány, akibe szerelmes vagyok 4 éve. Mindent megadtam volna neki, mindig mellette álltam, amikor csak lehetett. Egy darabig kavartunk, majd kiderült, hogy barátja van. Összevissza ígérgette, hogy szakít vele, de azóta sem tette meg. Illetve, egyszer szétmentek, egyből futott hozzám. Akkor megint megígérte, hogy már rendben lesz velünk minden, aztán kibékült az exével.

Az életemet adtam volna érte.. de nem kellettem neki.

Nagyon belefáradtam. Elegem van az életből. Nem látok kiutat.. sokszor voltam depressziós miatta.

Képtelen vagyok elfelejteni őt.

Közben volt már már is, akivel működhetett volna, de mégsem tudtam másba beleszeretni. Másrészt pedig a fent említett lány, ha megtudta, hogy alakulóban van valaki, féltékenységi rohamot rendezett és egyből "szeretett".

A legrosszabb, hogy egy cégnél dolgozunk, pár irodával arrébb ő. Elkerülhetetlen, hogy lássuk egymást.

Volt már valaki így?

Mi lett a vége? Túl tudott lépni? Mit tegyek, hogy jobb legyen ?

26 fiú


2018. aug. 31. 20:12
 1/2 anonim ***** válasza:

Felejtsd el egyszer és mindenkorra, nézd levegőnek. :)

Üvöltsd ki magad otthon, verj szét egy régi asztalt, tombold ki magad és közben mondogasd magadnak, hogy egy nő sem ér annyit, hogy befordulj miatta. :) F

2018. szept. 1. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Ha már 4 éve ezt csinálja, akkor ideje búcsút venni ettől az elkényeztetett királykisasszonytól! Ezt nőként tanácsolom neked.
2018. szept. 1. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!