Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit akar egy harmincas gyermektelen, jó partynak számító férfi egy harmincas elvált anyukától szerintetek?
Simán lehet komoly szerintem.
32/f
Ha nála nem kizaro ok hogy elvalt a nő akkor persze.
Nem mindenki a multja alapján itélkezik mások felett.
Bizony, komolyan gondolja, hogy jó megdu...jon, ööö azaz megismerjen téged :)
Előnyöd az, hogy a gyerek már le van gyártva, mégsem az övé, így szakításkor nem kell tartásdíjat fizetni, sőt szinte semmit, mert ilyenkor anyuka fizeti a gyereke után a költségeket (kaja, ruha,rezsi).
Meg az sem hátrány, hogy jó eséllyel férjhez menni sem akarsz újra, így az ezért való nyaggatás is kilőve.
Komoly kapcsolatot nem keresel, hanem kialakul. Ez válás után is így működik.
Amivel úgy kezdtük, hogy komolyat akarunk, azzal csak pàr hét lett, mert nem illettünk össze. Akivel úgy indult, hogy párszor összejöhetnénk szexelni, az lett a második férjem. Nálam fiatalabb, jókèpű, "jó parti", és gyerektelen volt.
Ha akarsz a férfival ismerkedni, akkor hajrá! Aztán majd kialakul, hogy mi lesz belőle. Nem vagy màr tinilány, felesleges ennyire rágörcsölni, hogy csak azzal szexelsz, akivel "Komoly" lesz. Lehet, hogy az első szex, vagy pár hét utàn pont te fogod dobni. Viszont ha minden működik, akkor nem fog a férfi dobni pár szex után, hanem pont a jó szex miatt megy újra és újra. Hagyni kell alakulni a dolgokat a maguk módján. Egy a fontos: élvezd ki a pillanatot!
lehet.
van olyan gyermektelen, jó partinak számító férfi, aki őszintén bele tud szeretni egy harmincas elvált anyukába.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!