Azok, akik elégedetlenek voltak, vagy most is elégedetlenek a külsejükkel, hogyan próbálnak változtatni? Sikerült?

Sikerült. Olyan mértékig elégedetlen voltam magammal egy időben, hogy csontsoványra éheztettem magam és plasztikai sebészre gyűjtöttem, mert nem tetszett az arcom.

Nem találtam sem a stílusomat, sem azt az embert, aki akarok lenni külsőre, csak azt tudtam, hogy a mostanitól undorodom...

Szerintem az ember kezdje ott, hogy összedob egy olyan koncepciót az ideális külsőről, amiben benne van minden konkrétum: a ruháktól a frizurán át minden apróságig. Komolyan, tervezze meg önmagát, mert nálam ez volt a baj, hogy volt egy kilóhatár meghúzva, amit el akartam érni, de hiába értem el, nem voltam elégedett... Nem néztem ki úgy, ahogy akartam és csak fogytam és fogytam "céltalanul". Na, ezt nem szabad. Ki kell tűzni konkrétumokat, majd ezeket a konkrétumokat úgy kell finomítani, hogy illeszkedjenek arra az alapanyagra, amit te kaptál.

A legtöbb emberrel az a baj, hogy az ízlését nem szabja testre, hanem tömött frufrut akar, mert neki az máson megtetszett és csodálkozik, hogy ronda. És nem azért ronda, mert rondának született, hanem mert nem tudja felmérni, hogy neki az nem előnyös.

És le nem tudom írni, mennyire ellene vagyok ennek a fogadd el magad mozgalomnak. Ennél felelőtlenebb és undorítóbb felmentést még nem hallottam. Nem, bakker, ne fogadd el magad, hanem dolgozz magadon addig, amíg azt nem tudod mondani, hogy kész, elértem a plafont, ebből már többet nem lehet kihozni! És mikor úgymond kicsit elfáradsz az igyekezetben, akkor kezded el becsülni magad, szerintem.

Mikor folytatsz egy sor harcot a hajad ápolásával, kísérletezel egy sort a bőröd tisztántartásával, végigjárod a várost 80-szor egy-egy rongyért, amiben igazán jül nézel ki és mikor kidöglesz a 4. edzéseden a héten, hazafelé pedig csak párolt csirkéről mersz álmodozni, na, akkor kezded el magad tisztelni. Akkor jutsz el arra a pontra, hogy megnézed, mennyit tettél magadért, mennyi mindenen változtattál és lesz benned egy kellemes feszültség ettől a hatékonyságtól. Egy olyan feszültség, ami azzal jár, hogy ha valaki beszól az új külsődre, ebben a kellemes elfáradásban elküldöd a jó qrva anyjába kikaparni a szemét, ha nem tetszik neki a látvány. Nem tudom, ez mennyire érthető, de úgy kell elképzelni ezt az önbizalom témát, mintha egy kertész lennél, akire rábíznak egy gazos telket, hogy csinálja meg szépre. Utánajár, hogy azon a talajon milyen virág marad meg, beszerzi a legszebb darabokat abból a fajtából, kiválasztja a megfelelő műtrágyát és tápoldatokat, mellé választ oda illő díszítőelemeket, köveket, szobrokat... És nem rohan vele, apránként szerzi be őket, ahogy a költségvetése és az idő engedi, először a talaj, aztán a kő és a szobor, aztán apránként az egyes fajok... Később kísérletezik más fajokkal is, hátha megmarad, nemesít, mer kicsit eltérni az eredeti tervtől, mert érzi, hogy eléggé ért hozzá és nem fogja elrontani... Végül lesz egy gyönyörű kert, aminek minden szeglete emlékezteti őt a munkája egyes szakaszaira. Aztán jön a megrendelő és azt mondja, hogy ez neki nem tetszik. Ha te ez a kertész lennél, ennyi munka, odafigyelés és élmény után magadra vennéd ezt? Nem. Megmondanád, hogy ezt a szart kaptad alapnak, te ebbe mindent beletettél, ami benned volt, lehet apróságokon módosítani, de te ezzel alapjaiban elégedett vagy és ha nem tetszik neki, dugja fel magának a nyomorult telkét. Kiállnál érte, hidd el. Ahogy magadért is kiállnál, ha egy ilyen manőver után valaki még fikázná azt, amit te vérverítékes munkával, kísérletezéssel, sok idő és a nullához képest sok pénz árán összehoztál, mert neked ez volt a fontos. Senki, ismétlem, senki sem viseli el, ha azt kritizálják, amibe beletette mindenét, hanem anyatigrisként fogja védeni. És szerintem az önbizalom itt kezdődik. Ott, hogy lehet, hogy nem a te segged a legklasszabb a városban, de tudod, hogy mennyi kicseszett estét edzettél végig érte és hol tartasz súlyban, ismétlésben és legfőképp látványban ahhoz képest, amivel kezdted, és képes leszel azt mondani, hogy b...d meg, ha neked ez nem elég, mert ennyi idő alatt, ebből, ilyen életmód és egyéb prioritások mellett ennyit lehetett kihozni. És ennél többet nem tudtál volna anélkül, hogy fontosabbakat ne áldozz be (mint az egészséged vagy a munkád vagy fölöslegesen sok pénz a bogyókra). Ha úgy dolgozol magadért, hogy nyugodt a lelkiismereted (és ehhez nem kell széthajtani magad, csak észrevenni, hogy a te életviteledbe a számodra fontos egyéb dolgok mellett mennyi az a maximum, ami belefér és fenntartható és csak arról lemondani, amiért tényleg nem kár és csak annyit bevállalni, ami tényleg egy kicsit rúg túl a korlátaidon, de tudod vinni egy életen át is akár), akkor becsülni is fogod magad. Ha viszont úgy dolgozol, hogy te magad is tudod, hogy este 6 még egyáltalán nem késő lemenni edzeni, de te mégis ezt mondod és egyáltalán nem fáradt a tested, mert meg sem próbáltál edzeni még ekkor és így, továbbá mindenki tudja, hogy ha a barátaiddal sörözni mész, senki sem fog megkövezni, ha light kólával zárod a napot, de te mégis ilyenekkel győzködöd magad, akkor te soha a büdös életben nem fogod tisztelni a munkádat, mert tudni fogod, hogy ez nem a helyzethez mért maximum.

Lehet itt tuti frizurát csináltatni, eljárni kondizni, személyiségfejlesztésbe kezdeni vagy hófehér fogakat csináltatni, de ha az ember 170 centisnek született akkor kész, vége, game over. Azon pedig nem lehet változtatni.

Persze elhiszem, hogy xy milyen jófej és emberemlékezet óta csinos felesége/barátnője van (akiket ki tudja milyen óriási szerencsével hozott össze az élet), csak sajnos ez az elhanyagolható kivétel, ami mint tudjuk erősíti a szabályt. Vagyis, hogy esélytelen leszel a nők drasztikus többségénél, társkereső oldalakon nem is érdemes próbálkozni, mert egyből kirostálnak a magasságod miatt (ez az első adat, amit először megnéznek a nők a profilképedet követően). A bulikban/szórakozóhelyeken húspiac zajlik, a munkahelyeken már kialakultak az emberek kapcsolatai (a magányos csinos gazellákra pedig úgy is előbb lecsapnak az alfahím oroszlánok, mint a vézna sakálok) ha pedig a fiatalabb gimis korosztálynál próbálkoznék be (25 éves alacsony/vékony, de helyes pasiként még talán náluk lenne a legnagyobb esélyem), akkor meg a társadalom ítélne el és bélyegezne meg.

Sehogy nem próbálnak változtatni! Csak bőgni tudnak ölhetett kézzel.

Száz milliószór leírtuk de sokan nem tudnak túllendűlni a tényen hogy nem a magasságuk miatt nem kell a nőknek. Kell nekik valami amire foghatják! Egyetlen tényező van ami igaz, az az ha túlsúlyos a férfi. Azt a 90 % unk elutasítja mert undorítóak és ígénytelenek!

Egyet kell értenünk néhány előző hozzászólással.

Én ugyanígy vagyok. Megcsináltatták a fogaimat, elkezdtem konditerembe járni, most gondolkodom egy fülplasztikán,de nem érzem azt, hogy ezek után majd oda fogok menni a lányokhoz.

Volt barátnő,aki elhitette néhány pillanatban, hogy érek valamit, hogy jó velem, de abban a pillanatban, amikor megtudtam, hogy az exével dug, szertefoszlott egy pillanat alatt, és megint kereshetem az önbizalmam.

Új hajam van, új szemüvegem, drága márkás ruháim, és tervezek kocsit venni (öregebbet, mint az engem érdeklő nők)

Elkezdtem kicsit edzegetni, konditeremtől hányok igazából m, tehát saját testsúllyal, ami egyetalán nem látszik még étrend mellett sem, de legalább szeretem csinálni, és imponáló lehet a nőknek, ha megtudják hányszor tudom felhúzni magam.

Az arcom ettől függetlenül ronda maradt.