Elvesztettem a nőt, akit szerettem. Mit tegyek?

Nem a kapcsolataimmal volt gond. Nem is tudom hogy magyarázzam meg. Sosem volt gondom a nők felszedésével, de egyre inkább azt érzem (nagyon általánosítva persze), hogy az idő előrehaladtával a felhozatal minősége egyenes arányosságban csökken. Gondolom a korban hozzámillő, normális nők zöme már foglalt. Az esélyeim jelentősen romlanak és durva vagy sem, így visszagondolva az életemre ő az egyetlen, akivel képes lettem volna tovább lépni egy bizonyos szinten. Ő az akit szeretnék magam mellett tudni és érezni. Mindenben tökéletesen passzoltunk, csak én ne lettem volna ilyen hülye. Most ez úgy hangzik, mintha azért sírnám vissza, mert nincs jobb, de ez nem igaz. Szeretem és úgy látszik bárkivel/bármivel is próbálom elnyomni a hiányát, ez így is lesz. Nem vagyok egy érzelgős típus, nem beszéltem erről soha senkinek, jól esik végre egy kicsit kiadni magamból az érzéseimet.

Az tény, hogy minden ilyen találkozás feltépi a sebeket. Előre pánikolok tőle, de az a lágyság, amit sugároz, a mosolya, a gesztusai, az egész lénye olyan megnyugtató, ha a környékemen van. Sokszor beszéltünk azóta már érzésekről. Tudom, hogy neki is fájdalmas időszak volt ez és úgy engedtük el egymás kezét, hogy ő kimondta, hogy szerelmes belém. A mai napig érzem az ölelésében a csalódott, de nagyon mély szeretetet és nem is titkolja, hogy baromi nehéz döntés volt részéről elengedni a kezem, mindig is különleges helyem lesz a szívében. De már nem kezdené újra és ezt soha nem fogom tudni megváltoztatni.

Hogy miért voltam ilyen vele?

Nem tudom. Mert egy tuskó paraszt vagyok. Nagyon gyerekes hozzáállásom volt akkor a kapcsolatokhoz. Azt gondoltam, ha párom lesz az majd mindenben korlátozni fog. Nem akartam alkalmazkodni, máshoz igazítani az életem. Féltem az elköteleződéstől és azt gondoltam ehhez még túl fiatal vagyok. Persze eleinte az is bennem volt, hogy néhány alkalomra jó lesz. Ő is csak egy a sok közül. Eleinte ő is így állt hozzám. Aztán megváltoztak a dolgok és már nem tudtuk kezelni az érzéseinket, elkommunikáltunk egymás mellett. Rengeteget rágta a fülemet és ezen mondanivalók számomra csak mostanában nyertek értelmet.

Az is benne volt, hogy közös a társaságunk egy része. Rettegtem attól, hogy megtudják... Én tudtam, hogy nem akarok elköteleződni, ő pedig sérelmezte, hogy a társaságban is titkolózni kell, kvázi letagadom. Túlzásba vittem, túl pörögtem és abszolút megértem miért elégelt meg, de ez a megbánás féle nem igen segít a jelenemen sajnos.

Nyilván azért van most "lent" időszakom, mert kitűzésre került a következő találkozó időpontja. Az év többi időszakában még csak csak elvagyok, de mostmár egy hete csak rajta rágódom.