Ti nem érzitek néha borzasztóan magányosnak magatokat?

#1

Persze nekem is hiányzik az intimitás, hogy valakivel programokat csináljak, beszélgessek...stb De már nem vagyok magányos, ha nincs senki.

A kvázi társam, sosem beszélget engem érdeklő témákról, nem szívesen ér hozzám, nem mondja hogy szép vagyok.

De, magányosan jobb lenne.

Az utolsó kapcsolatom 1.5 éve ért véget, már ha nevezhető az kapcsolatnak... Alapvetően elvagyok az életemmel egyedül, de egyre gyakrabban érzem, hogy hiányzik egy társ. Egyre kevésbé emlékszem, hogy milyen az amikor van mellettem valaki és boldog vagyok vele.

25/F

De, de el kell ezt fogadni és Mr.Bean módon élni, önmagadat szórakoztatva, mivel ha magányos vagy akkor 100%, hogy az is maradsz. Ilyen az élet.

Keress annyit, hogy "fussa" havi 1 szipiáterre (lelki beszélgetés, kibeszélés), 1-2 protira (fizikai szükségletek), max kéthavi 1 gyógyfürőr (relax) és néhány sima programra.

Azonkívül marad az örökös status quo, aztán 55 évesen meghalsz, mint minden örök magányos.

Egész életemben nem kaptam semmit sem nőtől. Talán 1-2 kedvesebb szót, azokat is több éve már.

El kell tudni fogadni, hogy az élet ilyen és nem mindenkinek adatik meg, hogy szeressék.

#7

Készülj fel, hogy nem lesz. Ha valami a szerencsén múlik az fix, hogy nem jön be.

Soha nem kaptam semmilyen formában sem szeretetet. Állandóan így érzem magam.

Olyan érzés mintha kést forgatnának a szívemben újra és újra. 💔