Miért illúzió az internetes ismerkedés? (Hosszú kifejtéssel)

Nem az első eset, hogy valakivel komolyabb levelezésbe fogok ezen a weboldalon. Tudjátok, biztos ismerős nektek is, mint amikor már ezer éve ismernétek egymást, kilóméteres leveleket váltotok, naponta többet, akár sokat is. A lehető legkomolyabb kérdéseken át a legbugyutább viccekig totálisan készek vagytok együtt, értitek a másikat egyetlen szóból is, ha csak abból áll éppen egy rövidke üzenet. :D

Szóval lehetne magasröptű gondolatokat kihámozni a témából, talán már elcsépelt is lenne, nem is célom most ez. Egyszerűen csak a mechanizmusára szeretnék rávilágítani a netes ismerkedésnek.

Én is, mint sokan mások, azért járok fel erre az oldalra, hogy lássam a világban zajló eseményeket, szűkebb értelemben hazánkban bekövetkező történéseket, legfőképpen a párkapcsolatok, szexualitás területén. Abba most nem megyek bele, hogy milyen beteg világot élünk, ha a feltett kérdések pusztán csak fele, harmada is igaz. Nyilvánvaló, hogy nagy része kamu.

Inkább arra szeretnék rávilágítani, hogy miért egy örökös spirálcsapda ez az egész tevékenység, amit én is teszek?

Azért csapda, mert ha beleesel, nem vagy csak nagyon nehezen jössz ki belőle. Az ember, aki magányos, mert mondjuk régóta nincs senkije, nem érdeklődnek felőle, valamilyen oknál fogva kevés baráti kapcsolatát tudja személyesen ápolni vagy csak introvertált és inkább otthon szeret lenni, olvas, filmezik, néha magában vagy maximum 1-2 emberrel kirándul/túrázik stb. minthogy örökké kimozduljon valamerre, akkor hajlamos lesz egy ingerszegény környezetbe kerülni. Mi emberek pedig társas lények vagyunk. Mit teszünk? Felregisztrálunk a netre olyan oldalra, ahol mindenféle korosztályú ember van, nők és férfiak vegyesen, annak a reményében, hogy valamiféle emberi kapcsolatot ki tudunk alakítani másokkal, -itt főként nőkre gondolok férfiként-, ahogy az írásom is megfogalmazódik.

Vannak kérdések és vannak válaszok. Nem kell ahhoz nagy tehetség, hogy valamilyen kérdés és válasz kapcsán privát beszélgetésbe kezdj az adott illetővel. Hamar kiderül, hogy egy húron pendültök, erőlködés nélkül áramlik köztetek az információcsere, jó hangulatú levelezések.

Szépen felépítitek egymás felé a bizalmat, egyre több és mélyebb dolgot, gondolatot, érzést osztotok meg egymással a névtelenség leple alatt. Az ember névtelenül ugye merészebb, a jó ízlés határain belül. Akarva-akaratlanul is létrejön egy új, izgalmas inger, érzet benned, ami azt eredményezi, hogy alig várod a levelét.

Felcsillan a szemed, amikor ír hosszasan, olyan érzésed támad, mintha belőled írta volna ki a gondolatait. Témák tömkelegét beszélitek át A-tól Z-ig, egyszer csak azt észrevéve, hogy hiányzik neked ő, a nő. Egyre többször eszedbe jut, van, hogy úgy alakítod a programjaidat, hogy lehetőleg minél többet netközelben tudj tölteni, amikor megérkezik a levele, hogy rögtön válaszolni tudj rá. Elkezdesz kötődni hozzá. Gyermeki naivitással avat be mindennapjai életébe, érzésvilágát kapizsgálni kezded hosszas, mélyebb kifejtésű leveleiben és hasonlóságot vélsz felfedezni köztetek. Ez oké, de talán itt csúszik hiba a gépezetbe. Nem tettétek meg korábban azt, amit ilyenkor tanácsos lenne elsőkörben. Webcamerás beszélgetés, hangbeszélgetés, képcsere, csak, hogy legalább tudjátok, kivel beszélgettek vagy rögtön eldőlhessen, merre billen a mérleg nyelve. Lehet-e valami több is köztetek vagy nem egymást keresitek?

(Akárki akármit mond, több ilyen jellegű internetes ismerkedésem is kudarca fulladt, lehettem akármilyen érdekes, izgalmas, sokszínű férfi- ahogyan írták-, amint képet láttak, elfordultak tőlem és a kezdeti lelkesedés azon nyomban meghalt részükről.)

Szóval amiatt, mert több negatív tapasztalatom volt, nyilván nem erőltetem már annyira a képcserét sem netes ismerkedéskor. Pedig magam sem értem, hogy mi a baj velem. Volt már néhány párkapcsolatom, igaz, hogy abból csak 1-2 ismertem meg neten, a többit valamilyen élethelyzet alakította ki. Lehet, hogy tényleg ez lenne a kulcs bizonyos embereknél -nálam is-, hogy engedjük el a témát és majd egy élethelyzet kialakítja a kapcsolat lehetőségét? Pont erről beszélgettem néhány napja jó barátommal, aki azt említette meg, hogy ha így tenne, még a nullánál is nullább érdeklődést kapna a nőktől. Egyetértek vele és nem azért, mert igénytelen, tanulatlan, ronda srác lenne. Ő az a srác, aki 35 °C-ban lefutja a félmaratont, sportol, odafigyel magára, dolgozik becsületesen, több hobbit is űz. Épp csak introvertált. Szóval érthetetlen, hogy miért nincs sikere neki sem a nőknél.

Visszakanyarodva az előző gondolatmenetemhez, éppen ezért én sem értem, hogy miért nem jövök be küllemre a többségnek. Ápolt vagyok, igényes, talán egy kicsit csibészes, kölyökképű férfi, az is igaz, hogy kicsit husis arcom van (kerekebb arcszerkezet), de sportolok és egészségesen eszek (vega vagyok). Tisztességes munkám van, számos terület érdekel, hobbijaim is vannak, nem a telefont nyomkodó, állandóan lustálkodó, igénytelen ember vagyok.

Kérdésemre nem tudtak magyarázatot adni, hogy konkrétan miért nem jövök be nekik, csak nem. Oké, elfogadtam, van ilyen. De hogy már a többedik ilyen forduljon elő zsinórban, már-már statisztikai defektre gondoltam. Mondjuk 5 nőből 4-nek tuti nem tetszettem fotó alapján. Ez csak azért is fura, mert az utcán minden objektivitást szem előtt nálam kevésbé előnyös küllemi adottságú férfiak mászkálnak csinos nőkkel. Mindenki valakié, én mégsem vagyok senkié, borzalmas erre rájönnöm minden egyes nap. Azt mondják engedd el a dolgot, de nem tudod, mert minél több csalódás ér, annál inkább kompenzálni akar az egó vagy nem is tudom, hogy micsoda, hogy igenis értékes, vonzó vagyok én is és ezt meg szeretném tapasztalni. Vagy mi van, ha egyszerűen csak ki van éhezve a lélek arra, hogy szeressék?

Nagyon elkanyarodtam. Szóval jönnek-mennek a levelek, aztán eljön egy olyan pont- és most jól figyelj, általában mi, férfiak részéről hamarabb-, amikor szeretnénk továbbvinni az egész beszélgetést mondjuk egy személyes találkozó keretében.

Ekkor szoktak megijedni a nők és vészféket rántani. Amikor megkérdezed, hogy miért, gyakran ezek a válaszok érkeznek:

"Nem vagyok készen egy új kapcsolatra"

"Nem gondoltam találkozóra, csak netes barátokat keresek."

"Nagyon szimpatikus vagy nekem, de még nem vagyok túl az exemen."

"Én csak kikapcsolódni járok fel ide, nem ismerkedni, bocsáss meg!"

"Rosszkor időzítettél, minden tökéletes lenne, de éppen a karrieremre fókuszálok, nem férne bele egy kapcsolat"

"A szívem azt mondja, hogy szeretne veled találkozni és megismerni, de az eszem tiltakozik ez ellen" bla bla bla...

Szóval érkeznek a kifogások. Te pedig állsz egyedül, értetlenül azelőtt, hogy tulajdonképpen miért is írt neked kilóméteres leveleket, miért írta, hogy iszonyúan bír, kedvel téged, szeret veled beszélgetni és a többi. Megint csak egy adogató vagy, könyveled el magadban csalódottan, de azért még megpróbálsz te férfiként ezek után kicsikarni egy személyes találkát, mint ember az emberrel. Persze ekkorra már zömében megtörténik a képcsere, s nyilván, az idealizált képnek, ha nem felelsz meg, akkor már esélyt sem ad arra sem, hogy emberként megismerjen téged. Ehhez nem kell kövérnek, igénytelennek, rondának lenned, egyszerűen elég indok ahhoz számukra, hogy ne akarjanak semmiféle személyes kontaktot veled.

"Sajnálom, de nem vagy az esetem".

S amikor megkérdezed, hogy min kellene változtatnod esetleg, talán valami nem áll jól rajtad, neked, akkor azt felelik, hogy semmin, egyszerűen nem vagy az esete. Megkérdezed talán, hogy milyen ember az esete, de a válaszok zömmel elmaradnak olyan értelemben, hogy nem tudják megmondani nagyjából sem, hogy milyen küllemi tulajdonságokkal rendelkezzen a férfi, ami sikeres belépőt jelent számára a továbbiakban.

Félreértés ne essék, nem akarok senkit hibáztatni az ízléséért, sem ehhez hasonló dolgokért, de valahol nem tudom megérteni, hogy miért kell belebonyolódni mélységekbe menő levelezésekbe, beszélgetésekbe lányok, ha utána ott hagyjátok a szärban a férfit? Ti is szenvedtek valaki, valami miatt és csak lelkitársakat kerestek a neten, valamiféle kompenzáció ez nálatok?

Nem lenne egyszerűbb már a legelején közölni, hogy bocsi, semmilyen formában nem szeretnék ismerkedni, bele se kezdjünk, rendben? Nem, ehelyett elkezdtek incselkedni, játszadozni a szavakkal, aztán amikor átmegy komolyba a társalgás, kéziféket húztok. Miért kell ezt csinálni? Számomra felfoghatatlan.

Bocsi, ha rinyálok, nem volt célom ez, egyszerűen csak ki akartam írni magamból, hogy ma egy újabb csalódás ért és most már kezd betelni a pohár.

Van itt olyan, aki járt már így? Hogyan tette túl magát a sorozatos csalódásokon?

Kort és nemet írjatok, kérlek titeket!

Baráti üdvözlettel! XXX/F